Rónay Tamás;
SPD;Angela Merkel;Németrország;kancellárjelöltek;
2016-12-29 06:32:00
Sorsdöntő bejelentés előtt az SPD
Hamarosan el kell dönteniük a német szociáldemokratáknak, kit indítanak Angela Merkel ellen kancellárjelöltként a 2017 szeptemberi választáson. Sok idő már nincs a gondolkodásra. Január végéig kellene megnevezni a jelöltet. A favorit Sigmar Gabriel pártelnök, ám az Európai Parlament elnöki tisztségéről leköszönő Martin Schulz jóval népszerűbb nála.
Nem sokáig húzhatják-halaszthatják a német szociáldemokratáknál a kancellárkérdést. Az SPD-nek el kell döntenie, ki száll majd ringbe Angela Merkel ellen. A kancellár már november végén bejelentette, hogy a kereszténydemokraták listavezetőjeként indul a jövő szeptemberben esedékes voksoláson, s bár a keresztényszociális CSU elnöke, Horst Seehofer csak visszafogottan, fenntartásokkal támogatta, nem kérdés, hogy ő lesz a keresztény uniópártok közös jelöltje még akkor is, ha a berlini merénylet után ismét érték támadások menekültpolitikája miatt.
A következő hónapokban a német hírszerzésre is komoly nyomás nehezedik, hiszen amennyiben ismét a decemberihez hasonló merényletek színhelye lesz Németország, az jelentősen megtépázhatja a kancellár népszerűségét.
A választásig nem egészen kilenc hónap van hátra, ez idő alatt azért olyan drámai változások nem várhatóak, ám újabb terrorakciók esetén kiszámíthatatlan helyzet alakulhat ki. A legutóbbi, még a berlini merénylet előtt készített felmérés szerint ha a németek közvetlenül választanák meg a kancellár személyét, akkor az Európai Parlament elnöki tisztségéről februárban távozó Martin Schulz jelentené rá a legnagyobb veszélyt. A december 12-én közzétett közvélemény-kutatás szerint egy esetleges közvetlen választás esetén 43 százalék szavazna Merkelre, s 36 százalék Schulzra. A hét százalékos előny nem tűnik meggyőzőnek a választás közeledtével.
Sokkal könnyebb dolga lenne a kancellárnak, ha ellenfele a pártelnök Gabriel lenne, ez esetben Merkel 57 százalékot kapna, Gabriel pedig mindössze 19-et. Ennek alapján elég nyilvánvaló, kivel járna jobban a német szövetségi kormány feje. Ugyanakkor tény az is, hogy a német választók nem személyek, hanem pártok neve mellé teszik az ikszet, s Schulz népszerűsége aligha befolyásolja jelentős mértékben az SPD közkedveltségi mutatóját. Frank-Walter Steinmeier hivatalban lévő külügyminiszter, aki szinte biztos, hogy márciusban Joachim Gauck elnök utóda lesz a Bellevue palotában, 2009-ben az SPD kancellárjelöltje volt, méghozzá úgy, hogy hazája egyik legnépszerűbb politikusaként tartották számon, ám mindez semmiféle hatást sem gyakorolt az SPD megítélésére, a párt simán kikapott a CDU-tól. Steinmeier állítólag borzasztóan nehezen viseli a kudarcot, s egy párttársa azt mondta, annyira összeomlott a választási vereség után, hogy szinte attól kellett félni, kiugrik az ablakon.
2013-ban aztán Peer Steinbrück egykori pénzügyminiszter szállt ringbe a kancellárral szemben. Ő is szinte reménytelen feladatra vállalkozott a közvélemény-kutatások szerint függetlenül attól, hogy az SPD legnépszerűbb politikusai közé tartozott, ám ez a választás is azt igazolta, a személyes népszerűség még nem ragad át a pártra. Egyébként ezt érezheti mostanság Angela Merkel is. Ugyan megítélése messze nem annyira jó, mint akár másfél évvel ezelőtt, a menekültválság, ezzel együtt az euroszeptikus Alternatíva (AfD) előretörése az ő közkedveltségi mutatóját is megtépázta, így is népszerűbb pártjánál. A CDU kifejezetten gyengén szerepelt a három szeptemberi kelet-német tartományi választáson.
Amikor Merkel bejelentette, hogy negyedszerre is indult a kancellári tisztségért, az Infratest dimap iroda szerint a megkérdezett németek 59 százaléka tartotta ezt jó ötletnek, 39 százalék pedig rossznak. Ugyanakkor szeptemberhez képest jelentősen javult a kancellár megítélése. Akkor még 12 százalékkal többen tartották rossz ötletnek azt, hogy 2017 szeptemberét követően további négy esztendeig maradjon a kancellári székben.
Bár Merkel 2016-ban számos bírálatot volt kénytelen elkönyvelni a testvérpárt CSU részéről amiatt, mert nem hajlandó felső szabályt megszabni arra, hány menekültet engedjenek be az országba, a CSU tagságának túlnyomó többsége is mögötte áll. Újbóli jelölését a keresztényszociális párt 82 százaléka támogatja, legalábbis a december 12-én közölt felmérés szerint. Miközben tehát a kancellár imázsa jelentősen javult szeptemberhez képest, a CDU megrekedt 35 százalék körül.
Visszatérve a korábbi szociáldemokrata kancellárjelöltekre, Steinbrück a 2013-as vereség után búcsút intett a politikának, s négy évvel korábban Steinmeier is komolyan elgondolkodott a folytatáson, végül mégis maradt a politika színterén, s milyen jól tette, sokak szerint az államfői tisztséget szinte neki találták ki.
Bárki induljon is a szociáldemokraták részéről, lélekben nem árt felkészülni a vereségre, hiszen az SPD képtelen 22-24 százalék fölé kerülni. Igaz, kudarcnak azért semmiképpen sem lenne nevezhető, ha nem szociáldemokrata kancellár ülhet majd a szövetségi kormányfői székbe, hiszen az SPD hosszú évek óta le van maradva az uniópártok mögött, így az SPD győzelme a választáson inkább a csodával érne fel.
Az SPD január végéig kért időt arra, hogy bejelentse kancellárjelöltjét, a német sajtóban azonban egymásnak ellentmondó értesülések láttak napvilágot arról, hogy valójában eldöntött tény, ki indul majd Merkel ellen, vagy sem. A német Epoch Times például Gabrielnek egy december elején elhangzott kijelentésére hivatkozva azt írta, hogy az SDP-nél valójában már eldőlt a legnagyobb kérdés, mert Gabriel a Rheinische Zeitungnak akkor azt mondta, ő tudja, ki indul majd az SPD színeiben. A Die Welt ezzel szemben azt közölte, hogy a pártelnök vacillál, hiszen azért ő is tisztában van saját esélyeivel, s nyilván látja a közvélemény-kutatási adatokat.
Az SPD-nél kimondva, kimondatlanul elvárás az, hogy a kancellárjelölt a párt első embere is legyen. Gabriel ugyan nem ragaszkodna mindenáron ahhoz, hogy Merkel ellenfeleként lépjen fel, ám az SPD vezetéséről nem szívesen mondana le. Schulz szintén egyetért abban, hogy a pártelnöknek kell lennie kancellárjelöltnek. Ha ezt vesszük alapul, akkor Gabriel igen komoly helyzeti előnyben van, hiszen Schulznak nincsen semmilyen szerepe a német belpolitikában. Igaz, ez aligha marad sokáig így. Steinmeier ugyanis már februárban lemond a külügyminiszteri tisztségről, s bár viták alakultak ki arról, hogy melyik párt kapja meg a külügyi tárcavezetői tisztséget, nem kérdés, hogy az marad az SPD kezében.
A német belpolitikában szinte természetes az, hogy a külügyminiszteri tisztséget a nagyobbik kormánypárt koalíciós partnere kapja meg. Érdekes az is, hogy utoljára az 1961-1966 közötti időszakban állt kereszténydemokrata politikus a tárca élén, akkor a későbbi szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder jobboldali névrokona irányíthatta a német diplomáciát. Azóta tíz külügyminisztere volt az NSZK-nak, illetve Németországnak, négy szociáldemokrata, öt szabaddemokrata és egy környezetvédő, utóbbi a magyar gyökerekkel rendelkező Joschka Fischer volt.
Ha pedig az SPD-nél marad a külügyi tárca Steinmeier távozása után is, akkor magától értetődőnek tűnik, hogy Martin Schulz örökli majd meg tőle a tisztséget. Az EP elnökeként nem is egyszer csillogtatta meg diplomáciai érzékét.
Miért vár ennyit a kancellárjelölt kinevezésével az SPD? A párt alelnöke, Thorsten Schäfer-Gümbel adta meg a választ az n-tv hírtelevíziónak. Szerinte Merkel bejelentése után nem lett volna értelme ennek, mert karácsony előtt az emberek már inkább az ünneppel voltak elfoglalva. A berlini merénylet miatt ráadásul még inkább háttérbe szorult volna kancellárjelölt személye.
Az SPD mindenesetre nem akar feltartott kézzel nekimenni a választásnak. Andrea Nahles, a párt munkaügyi minisztere úgy véli, távolról sincsenek reménytelen helyzetben, s szerinte rá lehet tapintani a kancellár gyenge pontjaira. Egy biztos, ez azért nem ígérkezik annyira egyszerű feladatnak.
Sigmar Gabriel
A papírforma szerint a pártelnök 2013 után nem indít mást maga helyett kancellárjelöltet. Bár a közvélemény szemében nem igazán népszerű, sok mindent elért. Legnagyobb sikerei közé tartozik az, hogy a nagykoalícióban az SPD több programpontját tudta érvényre juttatni méghozzá nem egyszer a CDU, de legfőképpen a CSU bírálatai ellenére.
Mindenképpen komoly fegyvertény, hogy elérte: a nagykoalíció közös elnökjelöltje legyen Frank-Walter Steinmeier. Ugyanakkor pártján belül sem elégedett mindenki vele, amit az is jelez, hogy tavaly kifejezetten rossz eredménnyel választották újra az SPD élére. Ekkor állítólag a lemondás is megfordult a fejében.
Gabriel legnagyobb hátránya nem éppen kedvező megítélése a közvélemény szemében. Amikor épp ezt firtatták, azt mondta: „A népszerűség fontos, de nem az egyedüli téma, ami a választókat érdekli”. Azért ő a favorit a kancellárjelöltek körében, mert az SPD-nél ő mondhatja ki az utolsó szót. Szintén az ő esélyeit javítja, hogy a szociáldemokraták tartományi vezetői is az ő indulását favorizálják.
Martin Schulz
Néhány héttel ezelőtt dőlt el, hogy a német politikus búcsút int Brüsszelnek, s hazájában folytatja politikusi pályafutását. A tehetsége bármilyen tisztség betöltésére alkalmassá teszi, s bármi lehet belőle. A „legrosszabb” esetben egyszerű parlamenti képviselő lesz, valószínű azonban, hogy legalább a parlamenti választásig a német külügyi tárcát irányíthatja. Ám a felmérések alapján kancellárjelölti esélyeit sem szabad lebecsülni. Schulz nagyon eltökélt abban, hogy ő legyen Angela Merkel ellenfele.
Egy berlini rendezvényen elmondta, hogy az SPD mindig a legjobb időben képes megtalálni a legjobb jelöltet, s nem is titkolta, hogy magára gondolt. Hátránya, hogy nincs érettségije, 1974-ben nem engedték ugyanis számára, hogy részt vegyen a záróvizsgákon. A másik dolog pedig, ami ellene szólhat: a német belpolitikában nincs igazi tapasztalata, hiába 1974 óta az SPD politikusa. Már több mint húsz éve, 1994 óta az Európai Parlamentnél vállalt különféle tisztségeket. Schulzot egyébként a szociáldemokraták jobbszárnyához sorolják.
Schulz éppen abban erős, amiben Gabriel gyenge: kedvelik az emberek. EP-elnökként ugyanolyan elégedettek munkájával, mint amennyire kancellárként Merkelével.
Olaf Scholz
