Budapest;bölcsőde;agyhártyagyulladás;

2016-12-28 18:54:00

Egy budapesti bölcsődés halt meg agyhártyagyulladásban

Agyhártyagyulladásban halt meg egy budapesti bölcsődés karácsony napján. Az intézmény levélben értesítette a szülőket és az Országos Epidemiológiai Központot a cseppfertőzéssel terjedő betegség megjelenéséről. A kisgyermek a tünetek jelentkezése után egy nappal halt meg a kórházban. Az elsődleges, nem hivatalos laboreredmények szerint a gennyes agyhártyagyulladást (meningococcus) okozó Neisseria meningitidis baktérium B típusa volt a kisgyermek szervezetében - írja az Index.

December 12-ig 47 megbetegedést regisztráltak, ebből hét végződött halállal – közölte az ÁNTSZ. Ez 15 százalékos halálozási rátát jelent, bár az eleve alacsony esetszám miatt az összevetés megtévesztő a világátlaggal, tavaly például a hazai halálozási arány 25 százalék volt, ami az elmúlt tíz év legmagasabb aránya volt. (A karácsonyi budapesti és az egy nappal korábban meghalt 22 hónapos körömi kisfiú esetével együtt összesen kilencen haltak meg agyhártyagyulladásban 2016-ban.)