amnesztia;gerilla;FARC;Juan Manuel Santos;

2016-12-29 09:11:00

Amnesztiát kapnának a lázadók

A kolumbiai parlament amnesztiatörvényt fogadott el a FARC szélsőbaloldali gerillái számára. A törvényhozás ezzel átültette a gyakorlatba a kormány és a gerillák közötti békemegállapodás első részét. 

Juan Manuel Santos elnök azt írta a Twitteren, hogy „az első lépést tettük meg a béke konszolidálása felé”. A parlamenti szavazást pedig történelminek nevezte. A törvényt 69 igen szavazattal fogadták el a 102 fős szenátusban. A képviselőhézban pedig 121 honatya biztosította támogatásáról a 166 fős alsóházban. Ellenszavazat nem volt ugyan, de sokan tartózkodtak. A törvény értelmében amnesztiát kapnak a FARC harcosai. Erről a novemberben elfogadott békemegállapodás rendelkezett.

Mauricio Lizcano, a szenátus elnöke szerint a gerillák elhagyják a hegyeket és leadják fegyvereiket. Az amnesztia ugyanakkor nem vonatkozik azokra, akik emberiség elleni bűntetteket követtek el, népirtásban vettek részt. A békeegyezmény értelmében nekik rendkívüli bíróság előtt kell felelniük tetteikért.

A békemegállapodás a több évtizedig tartó polgárháborúnak vetett véget, amelyben összesen mintegy 260 ezer személy vesztette életét. Santos elnököt a megbékélésért tett erőfeszítéseiért Nobel-békedíjjal jutalmazták.