Gyurcsány Ferenc;Botka László;

2016-12-29 10:25:00

Botka szabadulna Gyurcsánytól?

Hiába jelentkezett be nem sokkal karácsony előtt Botka László, hogy – az elmúlt évekkel szemben – ezúttal mégis elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget, a párton belül sokan teljesíthetetlennek tartják a feltételeit - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az MSZP nem szívesen működne együtt Gyurcsány Ferenccel és pártjával, többen azonban úgy gondolják, hogy a baloldali összefogás nélkül lehetetlen lesz leváltani az Orbán-kormányt.

Vannak szocialisták, akik továbbra is bíznak Szeged polgármesterében, mások szerint viszont annyira általánosságban fogalmazta meg azokat a bizonyos feltételeket, hogy először konkrétumokat kellene tőle hallani. A lap forrásai szerint a párton belül sokan nem szimpatizálnak Gyurcsány Ferenccel, és elméletben jól hangzik egy olyan forgatókönyv, amely Botka László vezetésével és a volt miniszterelnök mellőzésével teremtene valamilyen baloldali összefogást. (A politikus a 168 órának adott korábbi interjújában kijelentette, hogy szerinte a választók stabil kétharmada nem szavazna arra a listára, amelyen a volt miniszterelnök is szerepel - a szerk.)

Többen azonban úgy vélik, hogy a szocialisták győzelmi esélyeiket teljesen elveszítenék, ha a DK önállóan indulna a választásokon, és az egyéni választókerületekben a szocialista, a jobbikos és az LMP-s induló mellett még tőlük is valaki felállna a kormánypárti jelölttel szemben. Emellett szerintük sem annak nincs realitása, hogy Gyurcsány Ferenc magától visszalépjen, sem pedig annak, hogy ő, illetve az általa vezetett Demokratikus Koalíció kimaradjon az együttműködésből.

A lap szerint a szocialista pártból mások mégis úgy gondolják, hogy Gyurcsány Ferenc maga fogja belátni, hogy hátrább kell lépnie. Azt minden informátor hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferenc személye jelentősen csökkenti a győzelmi esélyeket, de abban már nem volt egyetértés, hogyan kellene ezt orvosolni. Vannak, akik szerint az MSZP nem tud mást tenni, mint összefog vele, és „elég lenne”, ha nem a volt miniszterelnök lenne a kampányarc. Mások viszont teljesen elutasítanak vele bármilyen együttműködést arra hivatkozva, hogy a 2014-es választási összeborulás legnagyobb hibája Gyurcsány Ferenc volt.

Az mindenesetre biztos, hogy a hivatalos kommunikáció szerint az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót. Ennek jegyében meg is hívták a következő elnökségi ülésükre, hogy tárgyaljanak az országnak bemutatandó programról. Nem meglepő módon a DK-t ez fel is háborította, mert szerintük Botka László feltételeinek elfogadása szemben áll a szocialisták eddigi javaslatával - emlékeztetett a lap.