Magyarország népességéről régen készült annyi kutatás, mint amennyi ezekben a hónapokban. Az őszi mikrocenzust, vagyis kis népszámlálást a tízévente megszokott nagy adatfelvétel félidejében végezték el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai, minden korábbinál nagyobb mintán, hiszen a lakosság tíz százalékát keresték meg. Az általános adatok mellett rákérdeztek a társadalmi rétegződés alakulására, az egyes foglalkozások presztizsére, az emberek szubjektív jólétére, egészségügyi problémáira és a külföldi munkavállalásra is. Ezek az adatok is segítenek majd megmutatni, milyen okok miatt vállalnak kevés gyereket a családok, vagy, hogy mi vezet a korai halálozáshoz, és kiderül, haza akarnak-e jönni valaha a külföldön élők.
Életünk fordulópontjai
December 1-jén megkezdődött a Népességtudományi Kutatóintézet egyik legnagyobb kutatásához az ötödik adatfelvétel is. Az Életünk fordulópontjai nevet viselő program sok tekintetben hasonló információkat vár a kiválasztottaktól, mint a mikrocenzus, de nem véletlenszerűen áll össze a névlista, hanem nagyjából négyévente ugyanazt a majdnem 16 500 válaszadót faggatják az életéről. A társadalmi-demográfiai adatfelvétel 2001 óta a legnagyobb kérdőíves vizsgálat, amely a hazai lakosság társadalmi és népesedési helyzetének alakulását és az átalakulás okait keresi, ráadásul nemzetközi összehasonlításra is alkalmas eredményeket hoz, hiszen a kérdőívek majdnem azonosak a világ 40 országában.
Az intézet igazgatója a Népszava kérdésére elmondta, hogy az adatgyűjtés 2017 március végéig tart és az első eredményeket várhatóan az év közepén tudják nyilvánosságra hozni. Spéder Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy mivel ötödször teszik fel szinte ugyanazokat a kérdéseket, mind az egyéni, mind a társadalmi szintű változásokat mérni tudják. Rákérdeznek a családi eseményekre, a párkapcsolatok alakulására, az együttélés formáira, a válás vagy szakítás okaira, a megélhetési körülményekre, foglalkoztatási formákra, a munkában töltött tényleges időre, a másodállásokra. A válaszokból kirajzolódik, mit gondolnak az egyes korosztályok a családi szerepekről, háztartási munkákról, gyermekvállalásról és a gyerekek felnevelésében a feladatmegosztásról. Ugyanígy válaszokat várnak a szülőkhöz, nagyszülőkhöz való viszonyról, az idősektől pedig megkérdezik, vajon akkor és úgy tudtak-e nyugdíjba menni, ahogyan azt szerették volna. Összességében mindenkitől várják saját helyzete, családja körülményei és jövőbeni tervei értékelését.
A statisztikai adatok egyértelműen és visszafordíthatatlanul azt rajzolják ki, hogy hol rohamosabban, hol kicsit lassabban fogy a magyar népesség. Az év első tíz hónapjában most kicsit javult a helyzet a tavalyi év első feléhez képest, mert több gyermek született és kevesebben haltak meg, de valójában az eltérés nem jelentős. A KSH összesítése alapján tudjuk, hogy októberig 77 356 újszülött jött világra 674-gyel (!) több, mint 2015-ben ugyanebben az időszakban. Ennél jelentősebb a halálozás visszaesése, hiszen 103 184-an haltak meg, ami 7488-cal kevesebb, mint tavaly. Ennek következménye, hogy a lakosság természetes fogyása 33 990 főről 25 828-ra csökkent, s ez látványos, 24 százalékos visszaesést hozott. Minden ezer csecsemőből négy halt meg, ez minimális javulást mutat a tavalyi adathoz képest, 11 százalékkal – vagyis komolyabban – nőtt viszont a házasságkötések száma.
Népesedési helyzetkép 2015
A nagyon részletes felméréshez képest sokkal szárazabb tényeket rögzít a december elején nyilvánosságra hozott éves KSH összefoglaló a születések és halálozások alakulásáról. A Népesedési helyzetkép, 2015 című kiadvány mellett megjelent egy megyei bontású demográfiai adatsor is, valamint néhány hete látott napvilágot a soros havi statisztika a születések és halálozások alakulásáról.
A népességről gyűjtött rengeteg anyag két fontos következtetésre ad okot. Egyrészt azt, hogy bármilyen összefüggésben vizsgáljuk is a magyar társadalmat, az ország népessége 1981 óta folyamatosan csökken. Vannak hullámvölgyek, mint a tavalyi esztendő első fele, amikor az átlagnál sokkal többen haltak meg, az idén pedig néhány százzal több gyerek született, de az irány egyértelmű: a világ fejlettnek számító országaihoz hasonlóan a magyar is elöregedő társadalom, ahol a születések száma minden évben jóval alatta marad a halálozásoknak. A másik, ezzel összefüggő megállapítás, hogy a mindenkori kormányoknak éppen elegendő adatuk van, hogy döntéseikkel, törvényalkotásukkal segítsék a gyermekvállalást és megfelelő körülményeket, egészségügyi és nyugdíjellátást teremtsenek, hogy növelni lehessen a várható élettartamot, lassítani a népesség fogyását. Ez az a pont, ahol tetten érhető, vajon célba érnek-e a politikai döntések, vagy a jól hangzó szóvirágok ellenére valójában nem történik semmilyen előrelépés.
A magyar politikusok is tudják, hogy a fejlett európai országokhoz hasonlóan hazánk számára is az egyik legnagyobb kihívás a társadalom öregedése. A gyermekkorúak aránya csökken, az időseké pedig nő, így az aktív korúak – a szendvics generáció tagjai – egyre több még vagy már nem dolgozót tartanak el. A folyamat a gazdasági válság idején fel is erősödött és a születések száma még mindig nem érte el a válság előtti szintet - a jelek szerint nem is fogja. Egyre kisebb ugyanis a száma azoknak a fiatal nőknek, akik gyermeket vállalhatnak, az életkor kitolódása pedig megállt, a harmincas éveik közepénél későbbre már nem sokan halasztják a gyermekvállalást, inkább végleg lemondanak az utódokról, vagy a második, harmadik csemetéről.
A halálozási statisztikáink ugyan javulnak, de még így is igaz, hogy az európai átlagnál rövidebb életre számíthatnak a magyarok. Valamennyi felmérés szoros összefüggést mutat az emberek iskolai végzettsége és várható élettartama között. Nagyon durva, de egy 8 általánost végzett férfi átlagosan 16 évvel korábban hal meg, mint egy diplomás nő.
Amikor a mostanában egyre nagyobb munkaerőhiány okait vizsgálják a gazdasági elemzők, mindig kiderül, mennyire nehezen mozdul meg a magyar lakosság, mert hiába lenne munka Győr környékén, ha a potenciális dolgozó egyetlen tulajdona, a háza eladhatatlan Borsodban. Ezért állandósult nagyjából 200 ezer környékén évente a belső vándorlás létszáma. Természetesen a nőtlen vagy hajadon fiatalok indulnak neki a legkönnyebben, szinte kizárólag a kistelepülésekről a nagyobbakba, keletről az ország nyugati felébe, vagy legalábbis a közepébe, Budapestre.
Pontosan senki nem tudja megmondani, hány magyar dolgozik ma külföldön, de tartja magát a 350 ezer körüli szám, mint leggyakrabban emlegetett adat, a hazai felmérések szerint a hozzánk érkezők létszáma alacsony, de a többség már nem Európából jön, hanem valamelyik ázsiai országban született. A számtalan bizonytalansági elem mellett is létezik egy olyan összesítés, amelynek alapján 2001 óta összesen 209 ezerrel vagyunk többen a hozzánk költözők, de közben 553 ezerrel csökkent a létszám az elvándorlók miatt.
A KSH megyei bontásban is közreadta december közepén az idei demográfiai adatokat. Ezek alapján Budapesten a legrosszabb a helyzet, a népesség számához viszonyítva a fővárosban nagyon kevés gyerek születik, de Veszprém, Zala, Baranya, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés megyében is kevesebb csecsemő jött világra, mint egy éve. A 2015-ben tapasztalt kiugró halandóság 2016-ban valamennyi megyében mérséklődött, leginkább Komárom-Esztergom, Csongrád, Tolna, Heves és Hajdú-Bihar megyében javult a halálozási statisztika.
Sötét jövő
Harmincöt év alatt, a már említett 1981-es dátum óta az idén januárig 882 ezer fővel lettünk kevesebben. A statisztikusok azt rögzítették, hogy 2016 év elején Magyarország népessége 9 millió 830 ezer volt.
A már idézett kiadványok, kutatások mindegyike azt jelzi, hogy a következő évtizedekben tovább gyorsul a magyar népesség csökkenése. A KSH Népesedési helyzetképe úgy számol, fél évszázad alatt 6,7 millióra esik Magyarország lakossága. A Népességtudományi Kutatóintézet előrejelzéseiben két forgatókönyv szerepel, a pesszimistább változatban 3 milliós zuhanás várható 2060-ig, míg az optimistább elemzés szerint kétmillióval lehetünk kevesebben erre a határidőre. Drámai mindegyik változat.
A múlt, a jelen és a jövő népesedési adatait tehát pontosan látjuk, lehet azt mondani, minden együtt lenne a kormányok számára, hogy legalább fékezni tudják a népesség öregedését. Csakhogy a kutatók bevonása nélkül légből kapott ötletekkel rohannak előre a sötét jövőbe, hiába a tudományos felmérések, előrejelzések, ha ezeket felülírják a kormány politikai haszonleső döntései. Vegyük csak a milliárdokba kerülő csok bevezetését. A többször is idézett Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetője az idén februárban úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy a döntés előtt nem kereste a kabinet az intézetüket, ő maga pedig nem tagja a Népesedési Kerekasztalnak sem. Utóbbi „mesecsoport” bevallottan a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom testvérszervezete. A mozgalom harminckét csoport képviselőit hívta meg, „a tudományos és az üzleti élet, a civil szféra és az egyházak köreiből, ők havonta megvitatják a gyerekvállalást segítő lehetőségeket, és javaslatokat dolgoznak ki azok megvalósítása céljából”. A demográfusoknak itt nincs helyük.
Az egészségügyi államtitkárságról kibukott család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár is csak az ismert leírást tudja felmondani, ha nagy ritkán megszólal ebben a kérdésben: „a társadalom elöregedésére folyamatosan kell megoldási javaslatokat kidolgozni”. Beneda Attilához hasonlóan mi is így gondoljuk, de végre olyan megoldások jöhetnének, amelyek nem csak a fideszes felső középosztálynak kínálnak jobb adózást, jobb lakást, jobb munkát. A magyarok többsége ugyanis csak akkor vállal majd több gyereket, ha biztos lehet benne, jövőre is lesz munkája neki és a párjának is. Ha nem, akkor halogatja a gyerekvállalást, és csak mesél az álmairól. Nem Benedának, nem is a legkisebb királyfinak, hanem az idős szüleinek, akinek a tartására már törvény kötelezi, mert kormányunk ennyit tudott kitalálni 2016-ban a demográfiai gondok megoldására.
