legjobb;Hosszú Katinka;2016;női sportolók;

2016-12-30 06:50:00

Hosszú Katinka a legjobb a hölgyeknél

A naptári év végéhez közeledvén megannyi médiumhoz csatlakozva, a korábbi hagyományoknak megfelelően a Népszava sportrovata is elkészítette az év legjobbjairól megemlékező listáját. Alábbi tízes felsorolásunkban 2016 legjobb női sportolóival ismerkedhet meg.

10. Marozsán Dzsenifer (német), labdarúgó

A magyar származású, de a német nemzeti tizenegyet erősítő Marozsán Dzsenifer eredményes szezonon van túl. A 69-szeres válogatott támadó olimpiai bajnoknak vallhatja magát, ugyanis Németország a fináléban 2-1-re legyőzte Svédországot. A 24 esztendős futballista ráadásul a döntőben gólt is szerzett, így nagyban hozzájárult csapata sikeréhez. A nyáron klubcsapatot váltott, hét év után búcsút vett a Frankfurt együttesétől, s a Bajnokok Ligája címvédőjéhez, a francia Olympique Lyon együtteséhez szerződött, ahol azóta ontja a gólokat. Teljesítményét a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) is elismerte, ugyanis Marozsánt választotta meg a világ legjobb női irányítójának 2016-ban.

9. Szász Emese, párbajtőrvívó

Egy hosszú pályafutást koronázott meg Szász Emese. A riói ötkarikás játékok női párbajtőr döntőjében óriási csatában legyőzte az olasz Rossella Fiamingót, s olimpiai bajnok lett. A 34 esztendős sportoló pályafutása során nyert egy szekérnyi világkupát, többször vezette a világranglistát, mégsem jött össze neki az egyéni arany a világversenyeken. Sokan aggódtak, hogy a kétszeres világbajnoki ezüst- és bronzérmes, háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző pályafutása csúcsán befejezi, ám sokak örömére folytatja Kulcsár Győzővel a munkát.

8. Anita Wlodarczyk (lengyel), atléta

A női kalapácsvetés favoritjaként érkezett a riói ötkarikás játékokra Anita Wlodarczyk, aki a papírformának megfelelően győzött, s óriási világcsúccsal (82.29) diadalmaskodott, több mint egy méterrel javította meg saját korábbi rekordját. Fölénye elképesztő volt, öt és fél méter vert a második helyezettre. A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Wlodarczyk az utóbbi hét esztendőben hatodszor javította meg a világrekordot, s először lett olimpiai aranyérmes. Négy éve Londonban ezüstöt szerzett Tatyjana Bjeloborodova - leánykori nevén Liszenko – mögött, akit októberben doppingvétség miatt megfosztottak 2012-es aranyától, így a lengyel sportoló lépett elő elsővé.

7. Almaz Ayana (etióp), atléta

A közép-, hosszútávfutó Almaz Ayana olyat tett idén, amelyre csak kevesek számítottak, megdöntött egy 23 éves világcsúcsot a riói olimpián. Ráadásul nem is akárhogy, az etióp sportoló a kínai Wang Jun Xia 1993-ban felállított 29:31:78-as rekordját közel tizenöt másodperccel döntötte meg és 29:17:45-tel ért célba a női tízezer méteres versenyszámban.

Néhány nappal később ötezer méteren regnáló világbajnokként állhatott rajthoz, ám nem tudta átmenteni remek formáját, „csupán” harmadik lett két kenyai riválisa mögött. Decemberben pedig a nemzetközi szövetség (IAAF) az év atlétájának választotta, noha előzetesen Elaine Thompsont tartották favoritnak.

6. Angelique Kerber (német), teniszező

A 2016-os esztendő a teniszezők között egyértelműen Kerberé volt, győzött az Australian Openen, s bár a wimbledoni fináléban kikapott Serena Williamstől, az US Openen újfent diadalmaskodni tudott. A 28 esztendős német teniszező amerikai sikerét követően a világranglistán is átvette a vezetést attól a Serena Williamstől, aki 2013 februárja óta először engedte ki keze közül a világelsőséget. A listánkon előkelőbb helyen is végezhetett volna, ám a riói olimpián óriási meglepetésre kikapott a fináléban a Puerto Ricó-i Monica Puigtól, s az évadzáró WTA-világbajnokságon is csupán második lett, ugyanis a hetedikként rangsorolt Dominika Cibulkova le tudta győzni.

5. Elaine Thompson (jamaikai), atléta

Jamaica rövidtávfutó nagyhatalommá nőtte ki magát. Usain Bolt a férfiaknál az elmúlt években csak elvétve talált legyőzőre, a hölgyeknél pedig Elaine Thompson tört a babérjaira. A 24 esztendős sprinter Rióban 100 és 200 méteren sem talált legyőzőre, a jamaicai 4x100-as váltó tagjaként pedig az Egyesült Államok mögött másodikként zárt.

4. Kozák Danuta, kajakozó

Kétszeres olimpiai bajnokként érkezett Brazíliába, s ötszörös győztesként térhetett haza Kozák Danuta. A 29 esztendős kajakos először egyéniben, 500 méteren diadalmaskodott, majd ugyanezen a távon Szabó Gabriella társaként kettesben, végül pedig négyesben, Szabóval, Fazekas-Zur Krisztinával, s Csipes Tamarával állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A tizenegyszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok versenyzőt a 2017-es esztendőben nem láthatjuk majd versenyezni, ugyanis anyai örömök elé néz.

3. Katie Ledecky (amerikai), úszó

A közép-, hosszútávúszás korszakos alakjává vált a még mindig mindössze 19 éves Katie Ledecky. Már a négy évvel ezelőtti londoni olimpián aranyérmet szerzett 800 méter gyorson, Rióban pedig meg sem állt négy aranyig és egy ezüstig. Leghosszabb számában címet védett, s világrekordot úszott, csakúgy, mint 400 méteren, de 200 méteren is elsőként csapott célba.

Érmei számát váltóban gyarapította tovább, a 4x200 után negyedszer állhatott a dobogó legfelső fokára, 4x100-on viszont be kellett érnie az ezüstéremmel, ugyanis az ausztrál négyes szenzációs világrekorddal győzött.

2. Simone Biles (amerikai), tornász

A csupán 19 esztendős Simone Biles tarolt Rióban, négy számban győzött, emellett pedig egy bronzot is bezsebelt. Az ötkarikás játékok történetében pedig az ötödik tornász – Keleti Ágnes (1956), Larissza Latinyina (szovjet, 1956), Vera Caslavska (csehszlovák, 1968) és Ecaterina Szabo (román, 1984) –, aki egy olimpián négy aranyat nyert. Biles csapatban, egyéni összetettben, ugrásban és talajon nem talált legyőzőre, gerendán viszont hibázott, így be kellett, hogy érje a harmadik hellyel.

1. Hosszú Katinka, úszó

Ki is állhatna a listánk élén, ha nem az Iron Lady? Magyarország idei legeredményesebb sportolója volt Hosszú Katinka, aki valóra váltotta élete álmát, olimpiai bajnok lett. A riói ötkarikás játékokon három számban (200 méter vegyes, 400 méter vegyes, 100 méter hát) is győzni tudott, s 200 háton is csak az utolsó pillanatokban kellett beérnie a második hellyel Maya DiRado mögött. A 27 éves úszó egész évben remekelt, egymás után ötödször végzett az összetett pontverseny élén az úszók pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozatában. Az olimpiát megelőző londoni Európa-bajnokságon négy számban győzött, s lett egyben második, míg az évzáró, windsori rövidpályás világbajnokságon hétszer csapott elsőként célba. Összesen 103 érmet gyűjtött az idén, ebből 73 az arany.

AIPS: Hosszú a második
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) szerint Hosszú Katinka a világ második legjobb női sportolója 2016-ban – derült ki a szervezet szavazásának csütörtöki eredményhirdetésekor.
A szavazás első helyén az egyesült államokbeli tornász, Simone Biles végzett a voksoláson kiosztott pontszám 15.24 százalékával, Hosszú Katinka 13.73 százalékkal lett a második, a teniszező Serena Williams 10.5 százalékkal a harmadik.
A férfiaknál a jamaicai atléta, Usain Bolt végzett az első helyen, a második az úszó Michael Phelps (Egyesült Államok), a harmadik az aranylabdás labdarúgó, a portugál Cristiano Ronaldo lett.
A Rióban 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltóban olimpiai bajnoki címet szerző Bolt hatodik alkalommal nyert, ami rekord az AIPS voksolásának történetében.