- A Futótűz, amelyet januárban mutat be a Radnóti, egy olyan nő történetét meséli el, akinek hazájából, az egykor virágzó Libanonból a polgárháborús pusztítás miatt kellett Kanadába menekülnie. Haboztál, amikor elvállaltad ennek a politikai üzenetet is közvetítő darabnak a főszerepét?
- Egyáltalán nem haboztam. Nem tették fel a kérdést, hogy vállalom-e, de ez egy olyan ajándékmunka, amelyre soha nem mondtam volna nemet. Ugyanakkor nagyon vártam, hogy újra együtt dolgozhassak Alföldi Robival. A darabról pedig annyit, hogy nagyon tetszik, már az olvasópróbán beleszerettem.
- Mindig beleszeretsz, mondjuk első olvasásra az adott darabba?
- Nem, általában nem. Inkább a próbafolyamat alatt találom meg azt, amit szeretek egy-egy műben. Ennek egyébként oka lehet az is, hogy bizonyos szerepeket nagyon várok, másoktól némileg tartok. Az viszont biztos pont, hogy amikor bemutatják, akkor az enyém lesz.
- Mi volt a benyomásod a Futótűz szövegkönyvének első olvasásakor?
- Már az olvasópróbán kiderült, nem nagyon lehet elkerülni, hogy a hatása alá kerüljünk. Gyakorlatilag már akkor fogyasztható és nagy vonalakban kész volt az előadás, annyira jól működő, annyira magával ragadó a mű. Minden nap egy újabb nyári vihar, minden egyes próbán úgy folyik át rajtad a szöveg és a cselekmény, hogy azt képtelen vagy eltartani magadtól.
- Az a polgárháború, amely megváltoztatja a szereplők sorsát, hasonló ahhoz, ami például öt éve zajlik Szíriában. Szült indulatokat a munka?
- Azt hiszem, indulatot nem, inkább valamiféle megértést. Az ember nem dühös lesz tőle, hanem elkezd belelátni abba, hogy az egyes emberek mitől váltak azzá, amivé, hogyan és miért jutottak oda, ahova. Hogy mennyire rosszak a háborúk, ezt tudjuk színház és a Futótűz nélkül is. A darab igazán arról szól, miképpen alakít a történelem egyéneket, családokat, hogyan változtatja meg az emberek gondolkodását, hogyan fordítja ki életüket a korábbi medréből. Ez inkább szomorúságot, mintsem dühöt szül.
- Miért különleges az általad játszott nő?
- Jeanne egy olyan lány, aki gyakorlatilag semmit nem tud a családjáról, mert az édesanyja még akkor sem mondta el a valós múltját, amikor még beszélt. Ez a szerep számomra arról szól, hogyan tanulunk meg beszélni a dolgokról. A karakterem és a testvére például nagyon messziről indul abban a folyamatban, amely oda vezet, hogy felfedjék a múltjukkal kapcsolatos titkokat. Éppen ettől olyan gyönyörű ez a munka, hogy a teljes tagadásból lehet felépíteni az egészet. A Futótűz azt üzeni, hogy mondjuk el azt, ami velünk történt. Fontos az is, hogy mindenki elmondja a maga történetét, ez kell ahhoz, hogy össze tudjuk rakni a világ történetét, hogy ne felejtsük el azt, amin átmentünk és feldolgozhassuk mindazt, ami ezer évek alatt történt. Egyébként is úgy hiszem, minden családban van egy elmondásra váró történet.
- Alföldi Róbert valamit nagyon szerethet benned, hiszen sokadjára dolgozik veled. Mi a titkod?
- Nagyon szeretem a Robit! Azt hiszem, ez azért kölcsönös, mert közösen nagy utat jártunk be. Az én egyéniségemből, meg az övéből következően bonyolultan találtunk utat egymás felé. Viszont mostanra már tudjuk, hogyan kezeljük a másikat. Pontosan tudja, milyen ember vagyok, és úgy kezel, ahogy nekem arra szükségem van. Mivel irtó figyelmes ember, a pillanatnyi helyzetekhez is remekül igazodik, ha rólam van szó. Megtanultuk egymás nyelvét. Már nem kell ismerkednünk egyetlen előadásban sem: tudja, hogy mi az, amit ne, vagy ne úgy mondjon nekem. Tudja, hogy szurkálódással, humorba ágyazott kritikával sokkal többet érhet el nálam, mint azzal, ha azt mondaná, „ne haragudj, Dorina, ez borzasztó volt.” Tud viccesen piszkálgatni, amitől én nagyon nagyokat nevetek, s ettől megértem, merre kellene elindulnom.
- Mert milyen egyéniség vagy?
- Nehezen nyitható, színészben inkább zárkózottnak számító. Ez igaz arra is, hogy „óvatosan” kezdek próbálni. Olyan vagyok, aki sokat rágódik, keresgél, nagyon meg tud bántódni, el tud bizonytalanodni, viszont az irónia, a humor nyelvét jól értem.
- Lassan egy éve Kováts Adél vezeti a Radnóti Színházat. Milyen érzés az egy színésznőnek, hogy egy másik színésznő igazgatja a teátrumot?
- Annak nincs jelentősége, hogy mindketten nők vagyunk. Ha valaki tudja a dolgát, ha valakinek van ízlése, munkabírása, teljesen mindegy a neme. Adél esetében nagy előny, hogy közülünk való, hogy már régóta tagja a Radnóti társulatának. Ilyen téren nem szült új helyzetet az, hogy február óta színházat vezet, továbbra is a család tagja maradt. Jól ismer minket, bár engem kevésbé, mert én három éve vagyok itt. Rettenetesen izgalmas dolgokat hozott, igyekszik nyitni a fiatalok, a nők irányába is, miközben igyekszik megtartani a színház eddigi erős egyéniségét. Egyébként úgy tudom, ezt a darabot is ő adta Robinak.
- Jövőre bemutatják Sándor Pál új filmjét, amelyben főszerepet alakítasz. Van létjogosultsága egy ilyen reformkori kalandfilmnek, mint aminek a Vándorszínészek ígérkezik?
- Úgy tudom, szeptemberre tolták a film bemutatóját. De hogy ne kerüljem el a válaszadást: nem tudom, pillanatnyilag van-e bárminek létjogosultsága a magyar mozikban. Ha például egy család úgy dönt, hogy moziba megy, csak egy vékony réteg szavaz bizalmat a magyar mozinak. A legjobb filmek is megbuknak a nézettség szerint, ezért a tíz-tizenöt évvel ezelőtti nézettséget lehetetlen mércének venni. A Vándorszínészekből láttam egy nyers verziót, tipikus, csodálatos Sándor Pali-film lesz. Ezért is remélem, hogy működni fog a nézőszám szempontjából is. Azért kell ezt így mondanom, mert gyakran egy külföldi A-kategóriás hollywoodi filmre is kevesen ülnek be.
- Sok helyszínen forgattatok, az egyik jelenetben pedig többek között a te karaktered is vízbe kerül. Mesélsz arról a jelenetről?
- Mivel ez egy road-movie, szinte egész Magyarországot végigforgattuk. A vizes jelenetnek csak azt a részét vettük fel stúdióban, ami a víz alatt játszódik. A durvább az volt, amikor szekerestől, lovastól, operatőröstül bevágtak minket a nagyon hideg Dunába, aminek iszonyú erős volt a sodrása. Ezt talán októberben vettük fel, szóval cseppet sem volt kellemes a víz, de nagyon élveztük ezt a jelenetet is. Egyébként is ez a munka életem egyik legnagyobb filmes kihívása és kalandja volt.
- Hogyan tekintesz vissza az előző filmedre, a Hurok című időkavarós sci-fire, amely a közönséget és a kritikusokat is megosztotta?
- Számomra a Hurok elsősorban egy nagyon jó forgatás emléke marad, hihetetlen szeretetben és nyugalomban dolgoztunk nagy intenzitással. Iszonyú jó volt Madarász Istivel, a rendezővel, valamint Száraz Dénessel és Anger Zsolttal, a főszereplő társaimmal közösen bulizni másfél hónapon keresztül, és ettől nehéz függetleníteni magamat. Imádtam olvasni Isti könyvét, imádtam forgatni és imádtam nézni is.
- Számtalan különböző műfajjal próbálták már visszacsalogatni a magyar film közönségét a mozikba. Te hogy látod, mivel lehetne eredményt elérni?
- Szerintem azoknak, akiknek van ebbe beleszólásuk, venniük kellene egy nagy levegőt és néhány évig ezer forintra levinni a magyar filmek jegyárát. Gondolom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de akkor is fontos gesztus lenne. Nagyon sok pénz megy el a filmek előkészítésére, gyártására és természetesen a reklámra is, de egy ilyen lépéssel talán könnyebb lehetne a párokat, családokat beültetni egy-egy magyar filmre. Egyébként is sokan küzdenek anyagi problémákkal. Amúgy az emberek néznek filmeket, csak alapvetően letöltött filmeket és otthon, a maguk által készített kukoricát majszolva. Megjegyzem, számomra is kellemesebb otthon filmet nézni. Talán ebben az online-ná változott világban meg lehetne azt is oldani, hogy a nézettséget az internetes letöltésekbe is beszámítsák, és a filmeket jó minőségben egy mozijegy áráért otthon nézhessék meg az emberek. Az Oscar-díjas Saul fia forgalmazója például meg tudta oldani, hogy ne lehessen a filmet bárhonnan letölteni.
- Szeretnek úgy hivatkozni rád, mint jövőbeli filmsztárra. Ahogy ismerlek, elzárkózol ettől a státusztól, ugye?
- Még mindig? Most voltam harmincöt, én sem leszek fiatalabb. (Nevet.) Imádom a színházat és mellette nagyon szeretek forgatni is. De amíg a színházban az az óvatosság jellemez, amivel minden alkalommal megküzdök, addig a kamera előtt jobban átlátom a munkát, otthonosabb, szabadabb tudok lenni. Magyarországon elég nagy kihívás filmszínészi karriert befutni, pláne filmsztárrá válni… Igaz, nem is szeretnék semmilyen típusú sztár lenni.
- Szóval, akkor nem is teszel érte?
- Ha elhívnak egy castingra, elmegyek és felkészülök. És ha ott, a válogatáson kiderül, hogy a szerep nekem való, annak nagyon örülök!
