Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, Felcsúton, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy cseppet sem szegény ember. Volt annak felesége, két leánya, meg egy fia, és nem úgy, mint a mesében, egy kis malaca, hanem egész sertéstelepe.
Amikor egy éjszaka mélyen aludt a cseppet sem szegény ember, a gyerekkori barátja varázslatot bocsátott rá. Amikor felébredt, és a cseppet sem szegény felesége elétette a früstökét, gyorsan bekapta az utolsó morzsáig, de úgy érezte, menten éhen hal, olyan éhség támadt rá.
Körülnézett, a csip-csup építőipari vállalkozásai már nem csillapítják az éhségét. Elindult hát az országban, és sorra bekapta, ami az útjába került. Előbb kisebb uszodákat meg templomi felújításokat kapott be, de minél többet evett ezekből, annál éhesebb lett. Sorra jöttek az újabb és újabb falatok, jó nagyra kellett nyitnia a száját, hogy beleférjenek az elnyert csatornaépítések, vasúti felújítások. De csak nem múlt az étvágya. Bele-belekóstolt a stadionépítésekbe is, mind nagy falat volt, de a feneketlen gyomra még többet kívánt. Törte, törte a fejét, mit ehetne még. Elsétált a Balaton partjára, látott egy szép nagy szállodát, hamm, bekapta. Aztán egy másikat is Heves megyében. Nagyon ízlett neki, rákapott a szállodaláncokra is. De tovább gyötörte a kínzó étvágy. Lenyelt gyorsan néhány újságot, tévét is, mert valahogyan az útjába vetődtek, aztán jöttek sorra a fociklubok, itthon és külhonban is…
Ki tudja, merre járhat a mesebeli hegyes bicskájú kondásfiú? Nincs aki kiszúrja a gömböccé vált cseppet sem szegény ember pocakját. Ha ő itt volna, a mesének is vége volna.
