Vitézy Dávid: Mészáros Lőrincet és Szíjj Lászlót is érintő bejelentések várhatók az építőipari közbeszerzésekkel kapcsolatban

A Magyar Közút elkezdi bővíteni építőipari kapacitásait, miközben a tárca költségvetési mozgástere 2027-ben több száz milliárd forinttal javulhat.

Luxusutazásokra és jachtozásra szórták a pénzt Mészáros Lőrinc vasútépítő cégénél

Miközben a V-Híd alapvetően Magyarországon dolgozott ebben az időben.

Magyar Péter: A Mészáros-Szíjj tandem elfogadja a kormány döntését, kész megszüntetni a 23 ezer milliárdos autópálya-koncessziót

Gyorsan változnak a dolgok – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Hivalkodni a mások pénzével

Mészáros Lőrinc már három luxus-magánrepülőgép végső tulajdonosa volt 2024-ben

A három jet vételára összesen megközelítette a 39 milliárd forintot, két gépnél pedig az oknyomozó portál az MBH Bank egyik leányvállalatáig követte a tulajdonosi szálat.

Legkevesebb 4,5 milliárd forinttal támogatták Mészáros Lőrinc cégei a Megafont

2024-ben a V-Híd Zrt. hárommilliárd forintot adott a szervezetnek, a támogatások pedig 2022 óta a fideszes propagandaszervezet bevételeinek mintegy harmadát tették ki.

Nőtt Mészáros Lőrinc részesedése az Opus Global Nyrt.-ben

A felcsúti dollármilliárdosnak a jelek szerint meg sem kottyant a kormányváltás. 

Döbbenetes pénszórást fedezett fel a honvédelmi miniszter a szolnoki laktanyafelújításnál

A tárcavezető szerint tarthatatlan és elfogadhatatlan, hogy Mészáros Lőrinc cége túlárazva végezze el a munkát. 

Továbbra is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

Nincs meglepetés, évek óta a felcsúti dollármilliárdos szerepel a lista tetején.

Mészáros Lőrinc magángépe elrepült Botswanába, mintha valakinek szafarizni támadt volna kedve

Pedig ehhez Hatvanpusztára is elég lett volna utazni.

A vagyonadó nem elszámoltatás

Mindössze négy olyan gazdag magyar van, akit érintene a szigorúbb vagyonadó

Mészáros Lőrincet, Csányi Sándort, Veres Tibort és Felcsuti Zsoltot.

Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke beszédet mond országjárásának szolnoki állomásán

Le Figaro: Magyar Péter háborút hirdetett Mészáros Lőrinc gazdasági birodalma ellen, de ebből nem lesz gyors leszámolás

A francia napilap szombati számában a jelenlegi magyar kormány és az ország leggazdagabb üzletembere közötti erőpróbát elemzi. A cikk szerint az autópálya-koncesszió felülvizsgálata azt mutathatja meg, mekkora mozgástere van az új kabinetnek a NER alatt kötött hosszú távú szerződéseivel szemben.

Várkonyi Andrea szerint ő nem NER-feleség, az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével halad előre

Az elmúlt 16 év alatt a leggazdagabb magyarrá váló Mészáros Lőrinc felesége ma is megdöbben a kritikákon. Azt állítja, a más politikai nézeteket vallók azért kapcsolják össze Orbán Viktorral a férjét, mert egy faluból valók.

Elszállt Mészáros Lőrinc sportszermárkája, a 2Rule, már csak a Felcsút hordja az NB I-ben a mezét

A megváltozott széljárás jelentősen csökkentette a márka kedveltségi mutatóját, az idei szezonban a felcsútin kívül már a labdarúgó élvonal egyetlen csapata sem hordja a Mészáros Lőrinchez köthető, bizarr nevű 2Rule mezt.

Tájszólással ezt úgy mondják, Há2Rule...

Vitézy Dávid: A háborúra hivatkozva ötezer milliárdnyi többletterhet tolt az államra az Orbán-kormány az autópálya-koncesszióhoz köthetően

Nehogy kár érje Mészáros Lőrincet és Szíjj Lászlót.

Vitézy Dávid - Korábbi felvétel

Magyar Péter: Ha szükséges, a kormány elengedi az önkormányzati szolidaritási adó egy részét

A miniszterelnök őszi országjárásának pécsi állomásán felszólította Mészáros Lőrincet, hogy az autópálya-koncessziójuk felmondása után ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét.

Magyar Péter is üzent Mészáros Lőrincnek: Vége a mutyinak, lehet elkezdeni visszautalni a magyarok pénzét

A miniszterelnök sem hagyta szó nélkül, hogy a NER-oligarchák fenyegetőzésbe kezdtek, megrettenve az autópálya-koncessziók felmondásától. A kockán forgó 23 ezer milliárd forint súlyát szájbarágós példákon keresztül kísérelte meg nekik elmagyarázni.

Magyar Péter szerint a New York-i Szabadság-szoborból 71 029 másikat lehetne kiönteni – 23 ezer milliárd forintnak megfelelő – 4600 milliárd darab 5 rézforintosból

Jogi eljárásokkal fenyegeti az autópálya-koncessziót felmondó kormányt az MKIF, de Vitézy Dávid közölte, hogy a 23 ezer milliárd forintnak máris búcsút mondhatnak

Azt is bíróság elé vinnék, hogy a kormány sajtótájékoztatón jelentette be, semmisnek tekinti az elődje által kötött szerződést.

Képünk illusztráció

A nemzet tőkéje

Vitézy Dávid bemutatta a bizonyítékokat, miszerint Lázár János rendelte meg az M6-os autópálya háromszorosan túlárazott üzemeltetését

A NER oligarcháinak koncessziós társasága nem az addigi szerződés szerint tizenegy évre, hanem 31 évre, 2057-ig kapta volna a megbízást, 149 milliárd forintért a reális 44 milliárd forint helyett.

Ez a csávó vajon miben van? – Magyar Péter sem ment el szó nélkül Mészáros Lőrinc beszéde mellett

A felcsúti dollármilliárdos többek közt arról beszélt, hogy együtt kell működniük a kormánnyal.

Magyar Péter miniszterelnök beszél a visegrádi négyek (V4) országcsoport Írország részvételével tartott kormányfői találkozóját követő sajtóértekezleten Pozsonyban 2026. szeptember 10-én

Mészáros Lőrinc A tanú forgalmazási jogait is megszerezte, a közmédiának úgy kellett kölcsönkérnie tőle, hogy leadhassa

Az eredeti TV Macit pedig valakik ellopták.

Mészáros Lőrinc készen áll, hogy együttműködjön a jelenlegi kormánnyal

Hiszen cégcsoportja ezer szálon kötődik a magyar államhoz.

Vitézy Dávid: Nem attól lesz valami magyar érdek, hogy háromszorosan túlárazva Mészárost gazdagítja

A közlekedési és beruházási miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonalra felvett kínai hitelt, az oroszoknak kijátszott metrókocsi-felújítást, Paks 2-t emlegetve fordította visszájára Orbán Viktor gyarmatosítási vádjait.

Vitézy Dávid és Magyar Péter 2026. július 22-én ismertette a Tisza-kormány vasútfejlesztési terveit

A Mészáros Csoport vezeti a legértékesebb családi vállalkozások idei rangsorát

A Forbes listáján szereplő negyven cég becsült összértéke 4710 milliárd forint, ebből 1361,5 milliárd forint jut Mészáros Lőrinc családjának vállalatcsoportjára.

Veszteségbe fordult az MBH működése

Az első félévben 23,8 milliárd forintos veszteséget termelt a Mészáros Lőrinc többségi és a magyar állam kisebbségi tulajdonában lévő MBH Bank.

Rendőrségi nyomozás indult az Orbán Győző és Mészáros Lőrinc cége közötti szerződések miatt

Az ügyben a Transparency International Magyarország tett feljelentést.

Jogellenesen kapott 33 milliárd forintos támogatást a Mészáros Lőrinc-féle pulykafeldolgozó a szaktárca szerint

Azzal indokolták a támogatási okiratoktól való elállást, hogy a cég magántőkealapok tulajdonában van, ezért a tényleges tulajdonos személye nem megismerhető.

Az agrártárca visszavonta a Mészáros Lőrinc pulykafeldolgozó cégének odaítélt uniós támogatást

A Gallicoop Zrt. bíróságon támadja meg a döntést, szerintük amiatt 1600 dolgozó megélhetése került veszélybe. A cég egy tiszás képviselőre is hivatkozik, aki korábban náluk dolgozott.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang