Karácsonykor kisded született. Bő két évezrede is, most is. Az egyik, az Istengyermek, jászolban jött világra, királyok és pásztorok siettek üdvözlésére. A másikat Miskolcon találták meg a kórház előtti babamentő inkubátorban, és a Szentestén ügyelő nővérek babusgatták először. Ők adtak neki nevet is, különlegest: Karácsonyi Zétény. Szép, egészséges kisfiú. Anyukája gondosan bepólyálva hagyta ott. A csengő a portán csak pár perc elteltével szólal meg az inkubátor fedelének kinyitása után: ennyi ideje volt elbúcsúzni tőle.
Nem akarok állást foglalni a hasonló inkubátorok alkalmazása körüli vitában. Azt sem tudhatom, miféle kényszerhelyzet űzte ide a kismamát vagy a szülőpárt. Mária sem arról álmodott, hogy majd egy istállóban, a szalmán kell megszülnie pici fiát. Ez a miskolci anyuka is jó sorsot szánt a gyermekének, valószínűleg jobbat, mint amilyet biztosítani tudott, ezért is vált meg tőle. Családi vagy anyagi bajok késztették – feltehetően mind a kettő, ezek általában együtt járnak. Nem tudom azt sem, hol és hogyan szült, volt-e segítsége, vagy magányosan vajúdott, mit mondott a karácsony táján összegyűlő rokonoknak, hová lett a baba. Félrenéztek-e a szomszédok, vaknak és süketnek tettették-e magukat, ahogy gyakran szokás.
Csak találgatok. Ha jómódú lett volna, nem ezt a megoldást választja. Ha jól tájékozott, inkább megelőzte volna a terhességet. De ha már így esett, talán a nyomasztó szegénységtől is szerette volna megóvni gyermekét. Nem akarta, hogy egy legyen a 36 ezer gyerekből, aki az MTA kutatása szerint folyamatosan éhezik, vagy a 200 ezerből, aki „csak” időnként. Borsodban aztán van belőlük bőven.
A megye járásainak felét a legelmaradottabb térségek közé sorolják: itt még a munkát kapók is kevesebbet keresnek, mint az országos átlag. Az itt élők megtapasztalták: a szegénység örökletes, utódaik sem igen tudnak kitörni belőle. Szociális munkát végző civil szervezetek nemrégiben levéllel fordultak az országgyűléshez, mert szerintük a jövő évi költségvetés nem csökkenti, hanem növeli az egyenlőtlenségeket. Örülni lehetne a jóléti kiadások növekedésének, de ezt elviszik a CSOK és a családi adókedvezmények. Komoly segítség azoknak, akik kapnak belőle, de az igazán szegények nincsenek köztük. A családi pótlék, amihez ők is hozzájutnak, rég befagyott, a rendszeres gyermekvédelmi segélyre pedig jövőre kevesebbet szánnak, mint az idén. A tervek szerint a közmunka szabályzását úgy módosítják, hogy 3 év alatt összesen csak 12 hónapot lehessen így dolgozni. Értem én: belátták, hogy a közmunkából az ígéretek ellenére sem vezet út a „rendes” munkahelyhez, és az utóbbi felé terelnék az embereket, de hát Borsodban alig lehet munkát találni.
Könnyen lehet, hogy a mi karácsonyi kisdedünk cigány. Akkor meg előfordulhat, hogy a családját épp most zsuppolták ki a hírhedett miskolci „romátlanító” akció során az úgynevezett számozott utcákból. Hiába emelt szót ombudsman és bíróság: az itt lakó 900 emberből 400-at már sikerült elmarni fenyegetéssel, zaklatással, okkal-ok nélkül való büntetésekkel. Nem tudni, hány volt köztük a valóban bajt okozó, és hány csupán áldozat. Akit kilakoltatnak, annak bevonják a lakcímkártyáját. Enélkül sem az egészségügyi, sem a szociális ellátás nem vehető igénybe, és nincs olyan iskola, ahová kötelezően fel kell venni a gyereket. „A város mindenkié” szervezet aláírásgyűjtése nyomán a minisztérium csak odáig jutott, hogy munkacsoport fogja tanulmányozni, mi legyen az országosan mintegy 4500 lakcím nélküli gyerekkel. Lehet, hogy ez a kismama megrémült attól, az övé lesz a 4501-edik?
Ha tényleg roma édesanyáról van szó, akkor várandósan az is csüggeszthette: vele másképp beszélnek. Egy egyesület mélyinterjúkat készített borsodi, baranyai, pesti cigány nőkkel a szülésükről. Kiderült, néhány kórházban külön kórterembe fektetik őket, persze a málló vakolatúba, a folyosó végén. Hálapénzre nem futja. Aki falun él, az gyakran a terhesgondozást is kihagyja, nincs pénze bebuszozni a szakrendelőbe.
Emlékszem, amikor annak idején a fiam született, volt a kórtermünkben egy negyedik gyerekét szülő roma asszony. Nem volt meg a kötelező három pecsétje a terhesgondozásról, így az akkori szabályok szerint nem kaphatta meg a gyermekágyi segélyt sem. Jól leszidták érte. Az orvosok vele hangosabban beszéltek, mintha süket vagy gyengeelméjű volna, és különben nem értené. Mi, egyívású, középosztálybeli fiatalasszonyok többnyire egymással csevegtünk, ő leginkább a fal felé fordult és hallgatott. A mélyinterjúk sorában most egy szülész azt mondja: „az orvosok közül sokan azért nem magyaráznak, mert úgy gondolják, hogy a hátrányos helyzetű nők úgysem értik meg.”
De a miskolci megyéspüspök karácsonyi szentbeszédét a Kisjézusról értette volna ez a kismama is: „Csillag gyulladt a magas égen…Gyermek született nekünk. Fiú adatott nekünk. Karácsonykor az Istengyermek néz minden emberi arcból.” A kitett kisded arcából is, ott, az inkubátorban.
Gyermek született nekünk. Az új esztendőben ragyogjon rá is egy csillag. Ha már az anyjára sosem ragyogott.