Tőzsde - Erősödés Nyugat-Európában

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken, az év utolsó kereskedési napján. 

A londoni FTSE-100 0,32 százalék, a frankfurti DAX-30 0,26 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,49 százalék erősödéssel fejezte be a napot. A FTSE-100 rekordszinten, 7142,83 ponton zárt, 14,4 százalékkal magasabban, mint a tavalyi utolsó kereskedési nap végén. A DAX-30 idei csúcson, 11 481,06 ponton fejezte be a napot, 6,9 százalékkal magasabban a múlt év végénél. A CAC-40 index 4862,31 ponton zárta az évet, 4,7 százalékkal erősödött 2015 vége óta.

Pénteken az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,34 százalékkal 3282,94 pontra emelkedett, egy év alatt 0,5 százalékkal erősödött.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,26 százalékkal 1428,60 pontra emelkedett pénteken, a tavalyi utolsó kereskedési naphoz képest 0,6 százalékkal gyengült.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 18.30-kor 23 cent (0,40 százalék) csökkenéssel 56,62 dolláron állt.

Ugyanekkor New Yorkban a DJIA tőzsdemutató 0,07 százalék, az S&P mutató 0,24 százalék, a Nasdaq pedig 0,68 százalék veszteséget jelzett a csütörtöki záróértékéhez képest.

Szerző

Nem tudják, mi okozta George Michael halálát

Publikálás dátuma
2016.12.30. 18:44
Fotó: Dave M. Benett/Getty Images
Az eddigi vizsgálatokból nem derült ki, hogy mi okozta az 53 éves korában karácsonykor elhunyt angol popvilágsztár, George Michael halálát.

A pénteki rendőrségi közlemény szerint az első halottkémi szemle nem hozott olyan érdemi eredményt, amelyből véglegesen meg lehetett volna állapítani az énekes halálának okát, ezért további - nagy valószínűséggel több hétig tartó - vizsgálatok sorára lesz szükség. A hatóságok azt mindazonáltal bizonyosnak tartják, hogy idegenkezűség gyanúja nem merülhet fel.

George Michaelt karácsony első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában érte a halál.

Menedzsere, Michael Lippman a héten azt mondta, hogy az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta, de a hatóságok hivatalosan ezt egyelőre nem erősítették meg.

A néhai világsztár partnere, Fadi Fawaz a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak a minap elmondta, hogy ő találta meg barátját holtan. Azt tervezték, hogy karácsony első napján együtt ebédelnek, és amikor átment George Michaelhez, hogy felébressze, az énekes már nem élt.

A lap név nélkül idézett forrásokra hivatkozva felfedte azt is, hogy George Michael az utóbbi egy évben egyre súlyosabb heroinfüggőséggel küszködött. A lapnak nyilatkozó egyik bennfentes forrás szerint az énekes több ízben is sürgősségi ellátásra szorult; egy ízben állítólag túladagolás miatt kellett kórházba vinni.

A brit újság által megszólaltatott szakemberek szerint a hirtelen szívhalál gyakori a súlyos heroinfüggőségben szenvedők körében.

George Michael az 1980-as évek elején gyermekkori barátjával, Andrew Ridgeleyvel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

Szerző

Putyin: senkit sem fogunk kiutasítani

Moszkva nem utasít ki senkit válaszul az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciókra - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Az orosz államfő a hivatala által kiadott közleményében leszögezte, hogy Moszkva nem fog problémákat okozni az amerikai diplomatáknak, és kijelentette: "senkit sem fogunk kiutasítani". Leszögezte azonban, hogy Barack Obama távozó amerikai elnök kormányának lépései provokatívak, céljuk az orosz-amerikai kapcsolatok további aláásása. Ez pedig egyértelműen szembe megy az amerikai és orosz népek alapvető érdekeivel - tette hozzá.

Előzőleg az orosz külügyminisztérium 35 amerikai diplomata kiutasítására tett javaslatot Vlagyimir Putyinnak, válaszul az előző nap bejelentett hasonló amerikai intézkedésre. Washington csütörtökön szankciókat vezetett be orosz személyekkel és intézményekkel szemben az állítólagos orosz hackertámadások miatt, 35 orosz diplomatát kiutasítottak az Egyesült Államokból. Ez utóbbit azzal indokolták az amerikai hatóságok, hogy diplomata státusukkal ellentétes - állítólag hírszerzési - tevékenységet folytattak amerikai területen.

Az amerikai hatóságok bezárattak két, orosz kézben lévő egyesült államokbeli létesítményt. Az amerikai pénzügyminisztérium pedig az amerikai elnökválasztási kampány idején történt - Washington feltételezése szerint oroszok által elkövetett - hackertámadásokra válaszul feketelistát tett közzé, amelyen konkrétan is megnevezte azokat a személyeket, akik ellen az említett intézkedéseket hozták. Olyan emberekről van szó, akik vezető beosztásban dolgoznak az orosz katonai hírszerzésnél (GRU) és a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB).

Putyin közleményében hangsúlyozta, hogy Moszkvának az amerikai lépések fényében joga lenne a válaszlépésekre és fenntartja magának a jogot ilyen lépések megtételére, de nem fog "lesüllyedni" a felelőtlen diplomácia szintjére.
Putyin sajnálatát fejezte ki, hogy Obama "ilyen módon" fejezi be elnökségét, mindazonáltal gratulált neki és családjának az újév alkalmából.

Az orosz-amerikai kapcsolatok helyreállítására tett további lépéseket pedig (a január 20-án hivatalba lépő) Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő politikájától teszik függővé - tette hozzá Vlagyimir Putyin.

Putyin az orosz diplomaták kiutasításával kapcsolatban közölte azt is, hogy "az Egyesült Államokból hazatérő orosz diplomaták otthon, családjaik és barátaik körében töltik az újévi ünnepséget". Az orosz elnök egyúttal meghívta az Oroszországba akkreditált amerikai diplomaták összes gyermekét a Kremlben rendezendő újévi és (ortodox) karácsonyi ünnepségre.

Közleménye végén Putyin boldog újévet kívánt Donald Trumpnak és az amerikai népnek.

Szerző