Ha már kitalálták a poszttruth, az igazság utáni világot, lássuk, mit kezdjünk vele. Múlt kedden híre jött, hogy az utolsó magyar király, IV. Károly fia, Habsburg Ottó archívuma a kormány erőfeszítései nyomán a budai Vár szakrális múltját fogja gazdagítani, ha már elfoglalta helyét ott a "plebejus" miniszterelnök. Pénteken pedig szentmisét tartottak a száz évvel ezelőtti koronázás helyszínén, „a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, közismert nevén a Mátyás-templomban” (MTI). Nem a felszámolt köztársaság, hanem Magyarország nevében ott volt Áder János, Semjén Zsolt, Lázár János. Habsburg-Lotharingiai Károly emlékét Erdő Péter bíboros, érsek idézte fel, mondván IV. Károly az 1918-as eseményekben "meglátta az isteni gondviselés titokzatos tervének bontakozását". Nem értjük ugyan, ha már megvontuk bizalmunkat Marxtól, hogy a történelemnek volna belső logikája és végső célja, akkor miért tennénk le azt az isteni gondviselés kezébe, de idióták lennénk, ha egy látens hercegprímástól mást várnánk.
Felszólalt a református Balog Zoltán is. Nem, mint lelkész, hanem mint a világi hatalom (humán)minisztere, aki furcsa ívet húzott (a magyar) Szent István és az (osztrák) Boldog IV. Károly között, majd nem állta meg, hogy átrepüljön száz évet, és a mai reálpolitika mezején landoljon: „a közép-európai gondolat újjáéledésének vagyunk tanúi. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéit, hogy a kommunizmus által sújtott nemzetek szövetségre lépve egymással elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren”.
Gerő András történész, (a Habsburg Történeti Intézet igazgatója) azt mondja: "Ferenc József részese volt 1848-49 leverésének, felelősség terheli Aradért, egy olyan megtorlásért, amely a magyar nemzeti érzést okkal sérti. Másfelől viszont 1867 után volt a magyar modernitásban egy páratlan felívelő korszak". Mindkettő volt. A nemzet történelmi emlékezete elviseli mindkettőt. Azt, amivel a politika nem tud mit kezdeni. Az ember lehet egyszerre kuruc és labanc. A politikus nem lehet, ha úgy akarja megkötni a maga politikai békéjét, hogy egyszer így, másszor úgy csavarja a történelmet. Mert akkor "az igazság utáni világból" a hazugság világa lesz.