Szomorú házelnök

Szomorú, hogy a kormánypártban egyetlen ember akad, aki néha ki tud szakadni a miniszterelnök reálpolitikai kacskaringós „ideológiájából” és kibukik belőle a párttársaiból teljesen kiveszett autonóm szándék, hogy valamelyest távlatot adjon a kormányzásnak.

Kövér László házelnök, a Fidesz választmányi elnöke most is önjáró; interjút ad a Nézőpont Csoport kiadványának, mert nem állja meg, hogy blőd történelmi párhuzamokat állítson fel. Mint: „Ahogyan egykor a nyilasok és a kommunisták bázisa, úgy most a baloldal és a Jobbik potenciális tábora is jelentős részben lefedi egymást”. Ezért lehet, hogy "a liberális értelmiség egy része 180 fokos fordulatot vegyen és eljusson a felbátorodás Rákosi Mátyás által egyszer már megmászott csúcsára, aki a nyilasokat a kommunista pártba befogadva velük harcolt a valódi ellenség, a keresztény, nemzeti, polgári erők megsemmisítéséért". Kövér maga is érzi, hogy itt valami sikítóan félre csúszott, mert a mértékadó baloldali-liberális pártok a rendszerváltás óta nem akarták megsemmisíteni a ma néma keresztény, nemzeti, polgári erőket, amelyekhez viszont valójában a Fidesznek nem sok köze van. Kövér csak „technikai koalíciót” emleget, amitől kissé félti a Fidesz hatalmát, pedig nincs mitől félnie. Ha ez a "koalíció" csak technikai maradna, annyit mondana: Orbán leváltása a cél, nem pedig egész rendszerének megdöntése, a IV. Köztársaság. Aminek megvalósításához viszont ez az ellenzék szellemileg gyenge.

Kövér helyében jobban félnénk attól, hogy az autoriter berendezkedés magába dől, s jobban óvnánk az országot egy ilyen apokalipszist követő politikai káosztól, mint az Orbán-ellenes „technikai koalíciótól”, amiben az ellenzék csak önmagát morzsolná fel. A nemzet nem hülye ugyanis. Inkább az autoriterek megszokhatóságára, mint a politikai kóklerek kézfogásának bizonytalanságára bólintana.

Kövér elsuttogja az igazi veszélyt. „A kormányzás nagyon sok erőt vesz el a párttól, öli a lelki energiákat, szükségképpen hibákkal, gyarlóságokkal jár. Bár jobb állapotban vagyunk, mint amilyenben ellenfeleink látni szeretnének bennünket, de nem olyan jóban, mint amilyenben mi szeretnénk magunkat látni" – mondja, s alighanem tudja is: a hatalomgyakorlás elkoptat, ezért is „találta fel” a demokrácia a politikai váltógazdálkodást. De, ha már ezt sikerült felszámolni és a helyébe ültetni a tekintélyelvű kormányzást, akkor azt is be kellene látni, hogy ez csak akkor életképes hosszabb távon, ha az intézményrendszere, nyikorogva ugyan, de működik. Kövér azonban nyikorgást sem hall: „A posztkommunistákat legyűrtük, a rendszerüket leépítettük, de közben alig ismerünk rá arra a világra, amelyet az uniós csatlakozásunk célként való megfogalmazásakor magunk elé képzeltünk".

Igaza van a szomorú házelnöknek, a fideszes rendszerváltó generáció megöregedett, és a saját gyermekeik generációját nem sikerült a maga oldalára fordítania. Olyan generációs széttöredezettség van ma az országban, hogy a „feladat reménytelennek tűnik”, mondja, a tennivalót gyönyörűségesnek hazudva, a többi súlyos törést nem is észlelve.

Mit mondjunk? Ennyi erővel építhettetek volna egy élhető konzervatív világot is, akkor most nem bámulnátok velünk együtt oly szomorúsággal a saját álmaitok romjait.

Szerző
2017.01.04 07:09

Trianon és Schmidt Mária

Azt kérte köszöntő levelében Kásler Miklós emberminiszter a Nemzeti Múzeumban Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia részvevőitől: segítsenek megérteni a történteket, mert Trianon tragédiája velünk él, s mert fontos a nemzeti összefogás, hiszen a Kárpát-medence csak akkor volt sikeres, ha béke és összefogás jellemezte. Legyen hát béke és összefogás, aminek alapja a 99 éve történtek kapcsán az lehetne: a magyar nemzet soha nem fogja ezt az igazságtalan békét elfogadni, de tudomásul kell vennie Trianont, mert azon változtatni nem lehet. S amikor megpróbálták, az csak a nemzet újabb tragédiájához vezetett. Egyetértve Kásler miniszterrel, azt gondoljuk, Trianon okainak, következményeinek feltárása, elemzése a történészek dolga. Az azonban nem segíti a nemzet tájékozódását, egységének megteremtését, ha akadnak történészek, akik erős kormányhátszéllel, a történelem olyan átértelmezésébe kezdenek, ami nem szolgál mást, csupán a jelenlegi hatalom ideológiájának megalapozását. Értjük, hogy mindez azért is fontos a kormányzatnak és szellemi holdudvarának, hogy „ellensúlyozza” a létező szocializmus negyven évének történelemszemléletét, de nem tudjuk elfogadni, a „tisztára sikálás” akaratát, hogy a nemzet történelmét saját kultúrharcuk megvívásának eszközévé silányítsák. Tegnap Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában – a történelem sajátos értelmezésével - azt mondta: „az első világháború Magyarország számára azáltal vált tragédiává, hogy az ország nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét”. Aztán a Horthy-kultusz ébresztésének nem titkolt szándékával kijelentette: „Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.” Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha ez az új politikai elit elvesztette a békét, akkor miben is áll a jó teljesítménye, újra el kell mondanunk: Horthy, habár a szövetségesek nem tekintették háborús bűnösnek, mint az ország kormányzója, legfőbb hatalma és méltósága, mérhetetlen felelősséget visel azért, hogy revíziós politikájával Magyarország sorsát a hitleri, náci Németországhoz kötötte. (Talán nem volt véletlen a német-ellenes Bethlen visszavonulása, Teleki öngyilkossága.) Horthy – és rendszere – felelős nemcsak a zsidó állampolgárok első jogfosztásáért Európában, több mint félmillió zsidó magyar állampolgár legyilkolásáért, hanem a Don-kanyarban odaveszett második magyar hadsereg katonáiért is. Bárhogy próbálja Schmidt Mária magyarázni, történészként a tényeket ismernie kell, tudhatja, hogy így csak az ellentéteket szítja, a nemzeti összefogást, a megnyugvást nem fogja segíteni a XXI. század Európájában. Értjük: a jobboldalnak szüksége van történelmi gyökerei megtalálására, hogy szellemi legitimitását erősítse. Nem a mi dolgunk tanácsokat adni ebben, de úgy gondoljuk, nem kellene követnie az előző rendszer módszertanát, hogy tetszése és érdekei szerint forgatja ki a történelmet.
2019.03.25 18:25

Európai törésvonalak

A magyar kormányfő tőle szokatlanul nyugodt beszédet mondott szombaton a budapesti nemzetközi migrációs konferencián. Nem tudni, higgadt érvelésében szerepet játszott-e a Fidesz néppárti  felfüggesztése, s hogy győzelmét ünneplendő szervezték-e meg előre a konferenciát, de visszafogott logikával kritizálta az Uniót, nem ócsárolta Brüsszelt. (A rádióban vasárnap aztán gyorsan "korrigált".) Talán, ha így kezdi, talán, ha nem veszik el saját propaganda-plakáterdejében, talán, ha előbb jut arra, hogy nem veti alá a „hosszú távon fenyegető demográfiai mutatókat” a „hirtelen teendőknek”, annak, hogy saját autoriter hatalmának megerősítésére használja fel a migrációt, akkor másképp alakul Brüsszel és a Fidesz viszonya is. 
Úgy tűnik, Orbán ráébredt, a menekültügy Unió-ellenes propagandája nem húzza ki az EP-választásokig, ami meghozná a jobboldal európai győzelmét, ő pedig elkerülhetné, hogy Európa a menekültkérdéssel palástolni kívánt valódi gonddal, a magyar demokrácia romjaival kezdjen foglalkozni. Az Európai Néppártnak – a Sargentini-jelentést megszavazó EP nyomában - kezdettől ezt kellett volna számon kérnie. Az európai értékeket, a parlamentarizmus lebontását. Mert Európát nem a menekültkérdés kezelése osztja meg, hanem az: akarunk-e nemzetállami polgárok mellett európai polgárok is lenni, vagy elhisszük az autoriter vezetők nemzetállami szuverenitást abszolutizáló meséit, s bezárkózunk a nemzetállami zárványokba, ahol magányos büszkeséggel nemcsak a jövendölt menekültáradattal szemben leszünk kiszolgáltatottak, de mély integráció nélkül életképtelennek is bizonyulnánk. 
Igaz: az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztésével érdek- és nem értékalapú döntést hozott, amit a közelgő EP-választások diktáltak. Az, hogy a Néppártnak minden szavazatra szüksége lehet, s az, hogy Manfred Weber a szocialisták, liberálisok, zöldek szavazatai nélkül nem lehet Európa következő bizottsági elnöke. 
Ha pedig így van, s a Néppárt nem merte kimondani, hogy a Fidesz politikájának nincs helye Európában, hanem az európai pártpolitika miatt továbbra is modus vivendit keres Budapesttel, akkor megismétli a konzervatívok XX. századi végzetes tévedését. Hogy jobban fél a baloldaltól, mint a jobboldali autoriterektől, akik viszont nem félnek látensen a szélsőjobb felé nyitni, miközben szidják azt. 
Frans Timmermans, az EP szociáldemokrata frakciójának elnöke és csúcsjelöltje a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: jelenleg nem hajlandó tárgyalni a Néppárttal az EU Bizottságának jövendő vezetéséről, mert azt látja, hogy az EPP-ben jobboldali alternatívát keresnek. „Mindaddig, amíg Weber nem mondja ki világosan, hogy nem működik együtt a szélsőjobbal, addig nincs miről beszélnem vele” – mondta.
Az Unió jövőjét meghatározó legfőbb törésvonal, amit a magyar kormányfő a menekültkérdéssel igyekezett elfedni: vagy győznek az európai demokratikus erők májusban, vagy úrrá lesz a kontinensen az autoriter jobboldal, és akkor Orbán minden most kikényszerített higgadt szavát elnyeli az archívumok sötétje.
2019.03.25 09:00
Frissítve: 2019.03.25 09:04