bíróság;Nemzeti Földalapkezelő Szervezet;Kishantos;ökogazdaság;

Nem tudni, megszűnt-e a földalapkezelő

Meglepő végzéssel, tulajdonképpen az alperes "halálhírét" keltve szakította félbe a bíróság a Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen indított perét. Az ökogazdaság és oktatási központ 2013 óta áll harcban a NFA-val, miután az államtól évtizedeken át bérelt földeket elprivatizálták a kishantosiaktól.

A jelenleg is folyó "haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettség" miatt folyó vitában a szerződés megszűnése miatt csaknem 20 millió forintot követel a az NFA-tól a biogazdaság. A per felfüggesztése érzékenyen érinti a felperest, ám különösen a bíróság indoklása mellbevágó. Mint írják a félbeszakadás addig tart, amíg a alperes jogutódja belép a perbe, vagy bevonják. Ez alapján úgy tűnik, megszűnt az NFA és nincs kit tovább perelni.

A bíró magyarázata szerint ez történt, ugyanis az minisztériumok központi hivatalainak megszüntetését elrendelő kormányhatározat az NFA-ra is vonatkozott, mégpedig úgy, hogy a "Földet a gazdáknak!" nagyszabású állami földértékesítő program lezárultával a szervezet a Földművelésügyi Minisztériumba (FM) olvad. Márpedig az Országgyűlés törvényt alkotott arról, hogy "A "Földet a gazdáknak!" Program keretében az állami tulajdonban álló termőföldek árverési eljárásai lezárásra kerülnek." Így a bírói értelmezés szerint az NFA megszűnt.

A bírói végzéssel kapcsolatban megkerestük az agrártárcát, ahonnan dörgedelmes válasz érkezett, amelyben nyomatékosítva hívták fel a figyelmet arra, hogy az NFA nem szűnt meg, nem olvadt a minisztériumba, mondhatni él és virul. Szerintük a Pesti Központi Kerületi Bíróság tévesen értelmezi a kormányhatározatot és az árveréseket lezáró törvényt. A tárca álláspontja szerint a földértékesítő program folytatódik, hiszen a 3 hektár alatti méretű állami földek értékesítése folyamatos, így az NFA-nak még van szerepe. E kis területekre pedig nem írnak ki árveréseket, hanem ajánlatokat tehetnek a gazdák.

Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ alapító ügyvezetője a Népszavának elmondta, maguk is meglepődtek a per félbeszakításán és a január 12-re kitűzött tárgyalási nap eltörlésén. Megfellebbezik a végzést, mert folytatni kívánják a pert - tette hozzá.

Ezek alapján, ha a bíróság felülvizsgálja álláspontját, a kishantosiak kálváriája jó eséllyel folytatódhat, igaz nemcsak itthon, hanem nemzetközi színtéren is. Ugyanis a kormány földprivatizációs programját, az NFA eljárását mindvégig kritizáló biogazdaság a területükre az új bérlőkkel kötött szerződések érvénytelensége miatt is indított pert, amely során a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy az NFA-törvény és az állami földek hasznosításáról szóló kormányrendelet egyes részei Alaptörvénybe ütközőek, és sértik az ENSZ korrupció elleni egyezményét is. A törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordult, ám az tavaly decemberben elutasította a beadványt. Ezért a kishantosiak igazukat keresve az Európai Bírósághoz fordulnak a Greenpeace segítségével.