államfő;Botka László;

2017-01-04 22:05:00

Botka László: most a pártok térfelén pattog a labda

Most a pártok térfelén pattog a labda – fogalmazott lapunknak Botka László, Szeged szocialista polgármestere, aki karácsony előtt a 168 Órának adott interjúban jelentette be, bizonyos feltételekkel lenne a demokratikus ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Botka bevallotta, terveiről már beszélt a pártok vezetőivel. Várja, hogy bejelentkezésére érdemben reagáljanak, mert egyelőre mindenki korábbi álláspontját ismétli.

Megírtuk, az MSZP beáll a polgármester mellé, a szocialisták elnökségének január 18-án beszél majd a terveiről. A baloldal teljes megsemmisülését jelentené, ha együttműködne a Jobbikkal – erről az ATV Start műsorában beszélt Lendvai Ildikó. Az MSZP volt elnöke Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök kijelentésére reagált, miszerint a szocialistáknak és a DK-nak a kormányváltás érdekében össze kellene fognia a Jobbikkal. Ennek lehetőségét Molnár Gyula pártelnök, illetve a radikális párt is elvetette már.

Majtényi elvállalja az elnökjelöltséget
Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman és az Eötvös Károly Intézet igazgatója a Facebookon tette közzé nyilatkozatát, amely szerint elvállalja az államfői címre való jelölését. "Tisztában vagyok az esélyekkel, de azzal is, hogy az esetleges jelöltség lehetőségeket nyit meg és különös felelősséggel jár közös ügyeink megvitatásában" - írta Majtényi, aki hozzátette, azt kéri, hogy a döntési helyzetben lévő szervezetek csak akkor támogassák, ha egyetértenek négy pontjával, amikről itt olvashat bővebben!