Január végi visszatérést remél Zácsik Szandra

Január végén játékra jelentkezhet a szeptemberben súlyos vállsérülést szenvedő, s azóta kényszerpihenőn lévő kézilabdázó, Zácsik Szandra, aki a napokban már a társakkal együtt tréningezett. 

Az FTC női kézilabdacsapatának balátlövője a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, ha lehetősége volna rá, már az együttes következő bajnoki találkozóin pályára lépne, tudja viszont, hogy türelmesnek kell lennie, hiszen az ősszel már harmadízben műtötték meg a jobb karját.

„A minap végigcsináltam a lányokkal mindkettő edzést, délelőtt a kondiban is ugyanakkora súlyokkal dolgoztam, mint ők és délután is velük tréningeztem. A program után este azért éreztem, hogy elfáradt, de így sem fájt rosszat sejtetően – olvasható a fradi.hu-n. – Ahogy érzem majd, hogy nem fáj nagyobb terheléskor sem, úgy múlik el a félelem. Ez történt az előző két műtét után is. Szóval próbálgatom, edzek, csinálom, de nem sietek, és remélem, hogy január végén már alkalmas leszek a játékra.”

Zácsik úgy hiszi, azzal, hogy követte Tord Ellingsen erőnléti edző instrukcióit, fizikálisan nem tetemes a lemaradása a társakhoz képest. A válogatott játékos elmondta, már karra erősít, így az izomzatával aligha lehet gond – sokkal inkább a játékhiány jelenthet számára problémát. A 26 éves kézilabdázó a zöld-fehérek weblapjának vallott a mérkőzések nélküli időszak viszontagságairól is.

„Közben arra gondoltam, hogy ha az előző műtétek utáni hat-hét hónapos rehabilitációt túléltem, akkor a most három-négy hónaposra jósolt kihagyás könnyebb lesz. Ettől függetlenül így is szenvedtem, mert csak ültem egy helyben, nem edzhettem, sőt, semmit sem csinálhattam, eleinte még futni sem szabadott, mert három hétig nem mozgathattam a felkötött kezemet. Arról nem is beszélve, hogy otthon Hannával (Zácsik Szandra kislánya – a szerk.) milyen nehéz volt.”

Szerző

Piros Zsombor nem jutott tovább a budapesti tenisztornán

Publikálás dátuma
2019.04.20 15:45

Fotó: AFP/ Robert Szaniszlo
A magyar játékos három játszmában maradt alul a német Yannick Madennel szemben.
Piros Zsombor nem jutott tovább a szombati selejtezőből a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró (165,2 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, amelynek a budapesti Sport11 Sportcentrum ad otthont. A világranglistán 370., 19 éves magyar játékos három játszmában maradt alul a német Yannick Madennel szemben, aki 108. a nemzetközi rangsorban. A 29 éves rivális szűk egy óra alatt nyerte a nyitószettet, Piros azonban remek tenisszel bő fél óra alatt hozta a másodikat, így kiegyenlített. A döntő szettben a német elhúzott 3:0-ra, s bár a magyar játékos 3:2-re még visszazárkózott, saját adogatását elveszítette, s a fordításra már nem maradt esélye a 2 óra 38 percig tartó meccsen. Sikerével Maden jutott tovább a selejtező első köréből, ahonnan két győzelemmel lehet felkerülni a főtáblára. A torna főtábláján négy magyar érdekelt: Valkusz Máté és Balázs Attila egyesben, Nagy Péter és Borsos Gábor pedig a párosok között bizonyíthat. 

Eredmény, selejtező, 1. forduló:

Yannick Maden (német)–Piros Zsombor 6:4, 1:6, 6:3

Szerző

Ha nyer, szinte bajnok az FTC

Publikálás dátuma
2019.04.20 11:00
Korábbi felvétel - A Vidi elleni rangadó elott a tabellán elfoglalt helyezés alapján Bole Lukács (23) és az FTC áll jobban
Fotó: MTI/ Czagány Balázs
Több nagy téttel bíró mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I szombati fordulójában, de a programból kiemelkedik a listavezető Ferencváros és a címvédő Vidi összecsapása.
Ötödszörre sikerül? – ez is lehet a szombat esti FTC–Vidi mérkőzés egyik nagy kérdése, a tabellát az idény vége előtt öt fordulóval nyolcpontnyi előnnyel vezető fővárosi csapat ugyanis a székesfehérváriak ellen az idényben eddig lejátszott négy párharc (két-két bajnoki és kupameccs) alapján még nyeretlen. Ennek ellenére egy sikerrel alighanem lezárná a bajnoki versenyfutást az FTC, amely kisebb segítséggel már a Vidi ellen esélyt kapott volna a 120 évet felölelő klubtörténet 30. bajnoki címének bebiztosítására. Ehhez a legutóbbi játéknapon arra lett volna szükség, hogy a végül 2-1-re kikapó Újpest vendégként pontot szerezzen Székesfehérváron.
„Mezőkövesdről Budapest felé a csapatbuszon mi is követtük a mérkőzést, bíztunk benne, hogy az Újpest pontot tud szerezni Fehérváron. Közel állt hozzá, de sajnos nem jött össze – emlékeztetett az FTC lapunk kérdéseire válaszoló kapusa, Dibusz Dénes. – Ugyanakkor tudjuk, hogy a legegyszerűbben mi magunk zárhatjuk le a Vidivel szembeni versenyt: szombaton győznünk kell, ha sikerül, egészen közel kerülünk a bajnoki címhez.”
Noha matematikailag még FTC-győzelem esetén sem dőlne el a verseny, a Vidi szempontjából néggyel a befejezés előtt 11 pontnyi hátrány még akkor is nehezen ledolgozhatónak tűnik, ha a tavaly ősszel az Európa-liga csoportkörében – hazai mérkőzésein éppen a Groupama Arénában – szereplő együttes február óta veretlen, azaz képes lehet arra, hogy „hozza” a hátralévő mérkőzéseit. „Papíron” a tavalyi bajnokcsapat sorsolása kedvezőbbnek tűnik az utolsó fordulókra, ám ne szaladjunk ennyire előre: az aranyéremért zajló további küzdelmeket alapjaiban határozza meg a szombat esti végeredmény.
„Bátran, a saját játékunkat játszva kell fellépnünk szombaton, nem foglalkozva azzal, hogy a Vidi milyen játékfelfogásban lép pályára – mondta a Népszavának nyilatkozó Dibusz azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az eddig számukra legyőzhetetlennek bizonyuló Vidi elleni siker titka. – Ellenfelünk tavaly bejutott az Európa-liga csoportkörébe, így egyértelműen azt a szintet képviseli, amellyel a nyáron mi is találkozunk majd a selejtezőkben. Már csak ezért is meg kell oldanunk ezt a feladatot. Hazai pályán egyértelműen a három pont megszerzése a célunk.”
Mire a Groupama Arénában – az előzetes jegyeladási adatok alapján várhatóan 15-20 ezer néző szeme láttára – útjára indul a labda, a 29. forduló többi eredménye ismert lesz. A bajnokság végeredményének szempontjából szintén vízválasztó lehet, hogy a pillanatnyilag utolsó, ám az utóbbi hat mérkőzéséből ötöt megnyerő, így a reménytelen helyzetből visszakapaszkodó Haladás Debrecenben, a bronzéremre pályázó DVSC vendégeként is képes lesz-e folytatni sorozatát. Az alsóházban tovább kuszálódhatnak a szálak, a Honvéd pedig csakis újpesti győzelemmel tarthatja életben a harmadik hellyel kapcsolatos esélyeit.
Feszültségből, izgalomból aligha lesz hiány Húsvét előestéjén.

A 29. forduló programja

Puskás Akadémia–Mezőkövesd 17.00 Felcsút, Pancho Aréna Újpest–Budapest Honvéd 17.00 Bp., Szusza Ferenc Stadion (tv: M4 Sport) MTK Budapest–Kisvárda 17.00 Bp., Új Hidegkuti Nándor Stadion DVTK–Paks 17.00 Miskolc, DVTK Stadion Debrecen–Haladás 17.00 Debrecen, Nagyerdei Stadion FTC–Mol Vidi FC 19.30 Bp., Groupama Aréna (tv: M4 Sport) Az állás 1. FTC 28 20 4 4 61:20 64 2. MOL Vidi 28 17 5 6 45:27 56 3. Újpest 28 12 10 6 36:21 46 4. Debrecen 28 12 8 8 35:31 44 5. Honvéd 28 11 7 10 33:29 40 6. Mezőkövesd 28 9 8 11 39:37 35 7. MTK Budapest 28 10 4 14 39:45 34 8. Paks 28 7 11 10 29:40 32 9. Puskás Akadémia 28 9 4 15 30:41 31 10. Kisvárda 28 7 8 13 29:43 29 11. DVTK 28 7 7 14 26:49 28 12. Haladás 28 7 4 17 26:45 25

Frissítve: 2019.04.20 11:00