Kemény-iskola az „öngyilkos tudatlanság” ellen

2016. szeptember 27-28-án Kemény István emlékére Újragondolt szegénység címmel konferenciát rendeztek Budapesten az OSA szervezésében. Miért érdemes - érdekes a 21. század mai magyar valóságában immár a múlt századdá vált kádári konszolidáció világával, társadalmi jelenségeivel, azok egyik kiváló kutatójának, Kemény Istvánnak a munkásságával foglalkozni?

Az 1960-as évek második felétől a kádári konszolidáció felé haladva olyan szociológiai vizsgálatok indulnak Magyarországon, melyek a társadalom legégetőbb problémaival foglalkoznak. Ezek közé tartozik a szegénység és a cigányság helyzete. E korszakra visszatekintve Ferge Zsuzsa azt a mellbevágó állítást teszi: 150 év történetét áttekintve a történelmileg legjobb időszak a szegénység szempontjából nézve az 1965 utáni két évtized volt, amelynek során az életszínvonal minden összetevője a társadalom nagy része számára javult. Mindez a „puha diktatúra" éveiben következett be, amikor sokáig beszélni sem lehetett a szegénységről, amely a javulási tendencia ellenére határozottan jelen volt.

Hivatalosan a szegénység szót sem lehetett kiejteni, de szép csendben a KSH-ban elindul ennek a társadalmi jelenségnek a vizsgálata. 1971-ben országos reprezentatív vizsgálat készült a magyarországi cigányság helyzetéről. Ezeknek az empirikus szociológia vizsgálatoknak során Kemény István, a katedra nélküli tanár, iskolát teremtett.

Időutazásra kényszerülök

Miért is különös ez? Ma, a szabad mozgás, az internet korában is óriási gondot okoz a valódi valóság megismerése. Krasznahorkai László: Báró Weinckheim hazatér című, 2016-ban megjelent regénye kapcsán adott interjújában mondja: „Elképesztő a tudatlanságunk arról, hogy mi a saját valóságunk… Öngyilkos tudatlanság ez…” „Nem vagyunk felkészülve a valóságra!”

Kemény István a „Kemény iskolásokat” – annak idején, a 70-es évek elején-közepén felkészítette a valóság megismerésére. Az „öngyilkos tudatlanság” elkerülésére, s arra, hogy „ne járjatok még egyszer úgy, mint mi 1956-ban, amikor is üres volt a fiók.” Nos, ez a felkészítés sajátos módon történt, úgy, ahogyan sajátos és ellentmondásos volt a kor is.

Keményt 1965-ben ismertem meg, börtönből való szabadulása, s nem egészen 10 évvel 1956 után. Derűs volt és bizakodó. Nemcsak számomra volt addig elképzelhetetlen, szinte hihetetlen a tájékozottsága a világról, a magyarországi viszonyokról, hanem terveivel is meglepett. Mindent tudott, amit érdemes volt tudni a korabeli Magyarországon, és mindenkit ismert, akit érdemes volt ismerni, s persze olyanokat is, akiket nyilván nem örömében ismer meg az ember.

Egy olyan világ nyílt meg a későbbiekben az ő tudásának, tapasztalatának közvetítésével előttünk, amiről mi - akkori fiatalok a hivatalos médianyilvánosság jótékony, sikerpropagandája következtében - szinte mit sem tudtunk, nem is álmodhattunk. Az országos nagyvállalatok pártbizottságainak és igazgatói szobáinak kétszeresen párnázott ajtajú irodáitól a szegény negyedek lakóinak komfort nélküli valóságáig, és a városok, települések szélén épült pérók putrijaiig, hegyoldalba vájt gödreiig mindenhova be- és eljutottunk.

A korszak sajátosságainak érzékeltetésére egy jellemző példa, hogy Kemény első találkozásunkkor az akkor épp megnyílt székesfehérvári Csontváry-kiállításról beszélt nekünk, ami azért nem volt egyszerű történet, s azért volt érdekes, mert ez a kiállítás nem „realista” volt a szocialista realizmus korában (akkor ez volt az állandó jelző, s nem a "nemzeti") és nem felelt meg semmiféle közízlésnek, ahogy a Horthy-korszakban sem. Politikai döntés kellett arról, hogy lehet Csontváry kiállítás, vagy nem. Kovalowszky Márta és Kovács Péter Aczél György szordinós engedélyével Székesfehérváron megrendezte az István király múzeumban ezt a kiállítást. Kemény természetesen akkor már ismerte valahonnan Kovalowszky Mártáékat.

És ott volt a kérdés: lehet-e szociológia Magyarországon, vagy nem lehet? Lehet az egyetemen tanítani szociológiát, vagy nem lehet?

A 68-as események

A kádári konszolidáció világa felé megyünk. A magyar mezőgazdaságban már elindult a reform, új gazdasági mechanizmus lehetőségéről szól a fáma. A levegőben várakozások, remények. Kemény a korszak lehetőségeit érezve kutatásokról, egyetemi tanszék alakításról beszél találkozásainkon. Hihetetlenül mozgékony, aktatáskájában hatalmas könyvekkel jön-megy, s szórja tudását, érdeklődését ránk, fiatalokra. Kvázi szervez.

Először a szegénység vizsgálatában dolgozhatok vele. Kemény összeismertet Solt Ottíliával a KSH-ban, majd a cigány kutatáshoz szervez csapatot fiatalokból az MTA Szociológiai Kutató Intézetében, ahol eredetileg Hegedűs András az igazgató. De a 68-as év forgatagában, amikor Hellerék, a budapesti iskola tagjai, Tiltakozó Manifesztumot írnak alá Korcsulán a Varsói Szövetség csehszlovákiai bevonulása ellen, leváltják, s Kulcsár Kálmán lesz az utódja, aki sokkal gyávább, s inkább kiszolgálja a párt központ elvárásait, mint elődje. Tehát különös világ van az intézetben is.

A „húzd meg ereszd meg” korszaka. Hiszen 1967 az új gazdasági mechanizmus éve – immár hivatalosan. Liberalizálódik a kultúrpolitika, majd 1968! Párizs - diákmozgalmak, 1968. augusztus, Prágai események, Csehszlovákia szovjet lerohanása, Amerikában Nixon lesz az elnök. De 1968 az Illés együttes megjelenésének éve is. Ahogy említettem Hellerék tiltakozása is. Az Akadémia Intézetének ebédlőjében terjednek a hírek. Aki akart , jól tudott tájékozódni, sokkal jobban, mint az emberek többsége Magyarországon. Mintha már az internet világában éltünk volna. Csak, hogy épp személyesebb volt ez a világ.

Keményen keresztül megismerem a kiszabadult ötvenhatosokat. Lőcsei Páltól, Tánczos Gábortól, kezdve – aki nem sokára a NÉKOSZ kutatást szervezi – Bibóig, a magyar értelmiség színe javát. A Kossuth-díjas néprajzos Kardos Lászlótól Andorka Rudolfig, Liska Tiborig, és sorolhatnám annak a korszaknak a különös világából a szereplőket. S hogy miért mondom, hogy különös világ volt? Mert 1969/70 táján egy bezárt országban éltünk, ahol, ha jól viselkedtél 3 évenként kaptál kék útlevelet Nyugatra és piros útlevelet is az intézetigazgató és párttitkár aláírásával. Ha nem, azt is elvették, arra való hivatkozással, hogy ” kiutazásod a népi demokrácia érdekeit sérti.”

Az egyetemeken mindent átjárt az ideológia. A vitakultúrát az jellemezte, hogy csak azok az érvek hangozhattak el, melyek az uralkodó ideológia téziseit támasztottak alá. Leegyszerűsített világképbe terelődött az ország (amire ma újra van igénye a hatalomnak, ám ez most sokkal többe kerül, mint akkor), de mi Keményen keresztül megismerjük az ’56-os események előzményét, a forradalom hiteles történetét, s nem a kurzus hazug változatát. Megismerkedünk egy olyan világ talán utolsó egyedeivel, akik a magyar felvilágosodás satnya, de még is csak létező vonulatának az utolsó képviselői voltak. Felvilágosult emberek, s leginkább baloldaliak, vagy liberálisoknak mondanánk ma. ’56-osok, nagy műveltségű, nagy tudású figurák. A Kádár rendszer ellenzékét képezték, számos kiváló ember, aki mind komoly teljesítményt produkál. Indulnak az empirikus kutatások, a társadalmi rétegződéstől kezdve a Ferge Zsuzsa által vezetett pedagógus vizsgálattól, Losonczi Ágnes, H. Sas Judit, életmód-kutatásai, Hankiss Elemér, Szelényi Iván kiváló kutatási mind ekkoriban kezdődtek el.

Szegények, cigányok

Miben volt Kemény kutatásainak iskola teremtő ereje? Először is témaválasztásaiban. Kemény egyszerre több olyan empirikus kutatást vezetett, ami a rendszert érzékenyen érintette: a munkás-kutatások, (A Csepel Vas- és Fémművek munkásai (társszerző, 1970), Pest megye munkásai (társszerző, 1970), Az új gazdasági mechanizmus vezetői vizsgálata, A gazdasági vezetők magatartása (1970); de főképp a szegénység és a cigányság vizsgálatai! (Az alacsony jövedelmű népesség életkörülményei Magyarországon (1972), A magyarországi cigány lakosság (1976); - majd a Szociológia Kutató intézetből való kirúgásunk után a Történet Tudományi Intézetben a csepeli Egyedi Gépgyárban a Munkások a tudományos-technikai forradalom korában. Mind, mind olyan témák, melyek a magyarországi valóságot tárják fel, s a rendszer politikai vezetését szembesítik elhibázott döntéseik sorával.

De Kemény fő érdeme nemcsak a témaválasztásban, hanem a módszertanban van. Tágabb értelemben az empirikus kutatások során alkalmazott konkrét módszerekben illetve a cigányvizsgálat újítása volt az általa alkalmazott mintavételi módszer. Ez Kemény eredeti ötlete volt. Ezzel messze megelőzte a kor minden más mintavételi módszerét ebben a témában, és ehhez szorosan kapcsolódik a cigányság definíciója: „cigány az, akit a társadalmi környezete cigánynak tart”, ami szinten radikálisan új volt.

„A szegénység-vizsgálat módszere annak idején világszínvonalon állt.” Göndör György egykori kollégánktól tudom, aki később disszidált és Ausztráliába került, hogy szinte egy időben volt Ausztráliában a Henderson-vizsgálat, ami nagyon hasonló módszereket használt, kivéve a mélyinterjúkat. A mélyinterjúzás volt Kemény nagy újítása. Ez teszi lehetővé a valóság valódi megismerését. Persze, voltak elődei (Adorno), de Kemény jelentősen továbbfejlesztette a módszert. A mélyinterjút úgy definiálta, hogy „olyan előre megtervezett, bizonyos adott kérdésekre kötelezően választ váró beszélgetés, amelyik a személyiség mélyrétegéig hatol, és olyasmit is felszínre hoz, amit maga az interjúalany sem tud magáról” – írta később Solt Ottilia. Lényegében szociálantropológiát csináltunk, illetve azt próbáltuk ötvözni a klasszikus szociológiai módszerekkel.

Keményen kívül egy embert - Fejtő Ferencet - ismertem ilyennek, aki személyesen mindannyiunkkal el tudta hitetni, hogy az a legjobb, legérdekesebb, legizgalmasabb amit te csinálsz. Ez igen inspiráló volt. Ugyanakkor Kemény számára nagyon hamar világossá vált, hogy többségünk - minden lelkesedésünk ellenére -, igencsak tudatlanok vagyunk mind a módszertani jártasságot, mind az elméleti felkészültséget tekintve. Volt persze néhány kivétel, Csallog Zsolt aki már elsőre olyan interjúkat készített, és olyan munkát tett le a Szolnok megyei cigányság helyzetéről, ami mindannyiunkra inspirálóan hatott. Különböző foglalkozásúak voltunk. Közgazdásztól, tanártól, jogásztól, könyvtárostól néprajzoson, át elméleti fizikusig. Így, és ezért került sor katedra nélküli, szisztematikusan felépített igazi egyetemi előadásaira, eleinte részben a Szociológiai Intézetben, majd később, csütörtök esténként a saját lakásán éjszakába nyúlóan. A „katedra nélküli tanár” csütörtöki Kemény estjein nemcsak történelemről, közgazdaságtanról, pszichológiáról volt szó – ez utóbbi ugyan csak egy burzsoá áltudományként volt számon tartva 1956 után –, hanem Kemény sokat beszélt a két világháború közti népi urbánus vitáról, földbirtok-viszonyokról, a népi mozgalomról is, melynek tradíciója a társadalmi igazságosság. Szabó Zoltántól - aki a szociográfiai irodalom klasszikusa - A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság kötelező olvasmány volt a szegény-vizsgálat idején.

Az igazi nagy „iskola” pedig az volt, ha az ember Keménnyel ment terepre. Ott lehetett ellesni, ő hogyan csinálja, aztán szépen beeresztette az embert a mély vízbe. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a cigány vizsgálat során Keménnyel Lakatos Menyhért városkájában, Vésztőn mértük fel a terepet. Bejelentkeztünk a helyi vezetőkhöz, akik fogadtak, s pálinkával kínáltak, aztán hagyta, hogy a beszélgetést én irányítsam. Fogadtak a helyi tsz vezetők, akik jól kipanaszkodták magukat, meghívtak ebédre, s ellazult állapotban panaszolták el, hogy „gúzsba kötve nem lehet táncolni”, de azt is, hogy Lakatos Menyhérték cigányok által létre hozott és működtetett téglagyárával mi a baj szerintük. Vagy egy másik kutatásban később Csepelen, az Egyedi Gépgyárból máig emlegetem azt az interjúalanyomat – Takács Bélát – akiről azt mondták kollégái: „ez még embert is tudna esztergálni!”, vagy azt, hogy milyen világosan látták, s fogalmazták meg a csepeli melósok a termelés ostoba párttitkári irányításának következményeit. Az állandó anyaghiányt, a rosszul szervezettséget, a rossz minőségű, ócska gépeket, Hogyan oldották meg ha század pontosságú munkát kellett végezni nyugati megrendelésre, s hogy miért volt rohasztó a szovjet piacra tizedpontossággal dolgozni.

Tudomásom szerint ez a fajta megfigyeléssel egybekötött strukturált mélyinterjúzási módszer sajnos nagyon ritka, mivel túl drága, ma már nem áldoz ilyen luxusra egyetlen megrendelő sem. Voltak újítások a kérdőíves vizsgálatokban is. Kemény a próbakérdezés és kódolás során kiszűrte, hogy a kutató értékei/elvárásai belecsússzanak a kérdésekbe. Ebben Kemény támaszkodhatott nagy elődeire, sőt ahogy mondani szokás, óriások (pl. Keleti Károly) vállán állt. Eredeti volt a mélyinterjúk kódolása is, de ez nem volt igazán sikeres, mert az akkori technológia ezt még nem tette lehetővé. Ennek ellenére, távolról sem volt haszontalan, mert ebből tanultuk a legtöbbet az emberről, a világról.

Katedra nélkül

Egyetemi tanárként, katedra nélkül ő maga tartotta az elméleti előadásokat történelemből, közgazdaságtanból, kultúrtörténetből; a módszertani előadásokat; és ő vezette a szemináriumokat is, ami egyet jelentett az empirikus kutatások folyamatával.

Persze akkor sem olvasták el nyilván minden sorát ezeknek a kutatási eredményeknek, de végül is arra elég jók voltak, hogy megérezze a hatalom a veszélyt, s Keményt ellehetetlenítsék.

S mégis, mily különös - a mából visszatekintve - Magyarország történetének az a szakasza, a nagy empirikus kutatások ideje, a maga összes ellentmondásával - a kádári konszolidáció kezdeti szakasza -, egy, a mainál mentálisan jóval egészségesebb, s reménykeltőbb, várakozásokkal teli kor volt. Szellemi műhelyek alakultak Hankiss, Szelényi Iván, majd Gombár Csabáék körül. S a Kemény iskolából nőtt ki a SZETA. Indultak kiváló kutatói pályák - Laky Mihály, Bauer Tamás, Kozák Gyula és sorolhatnám. Később, amikor ellehetetlenedik Kemény helyzete, egy darabig a tanítványok által végzett kutatások fekete munkása lett, de még így is hihetetlenül sokat adott nekünk azokhoz a munkákhoz, amikben együtt dolgozhatunk vele. A Szövetkezeti Kutató Intézetben Egy ipari szövetkezet belső rétegződése (1977) c. kutatást csináltam ilyen módon Keménnyel, de a Kemény által vezetett kutatások adják Schiffer Pál Cséplő Gyuri c. filmjének hátterét is.

Végül a magyarországi belpolitika változásai Keményt teljesen ellehetetlenítették. A kor sajátosságát mutatja, hogy nyugati útlevelet adtak neki, feltehetőleg azzal a megfontolással, hogy hátha végleg elhagyja az országot. Párizsba utazik, s valóban nem tér vissza egészen a rendszerváltásig. A szociológia oktatás ugyan megindul az egyetemen, de Keménynek abban már nem jut hely.

A Kemény iskola szellemisége az intézményesült keretek között ugyan megismételhetetlen, de tanítványai - Havas Gábor, Lengyel Gabi, hogy csak néhány nevet említsek ebből a korszakból -, egész életük további szakaszaiban, munkáikban letagadhatatlanul érvényesítik, amit tőle kaptunk.

Sajnos, ma Magyarországon szándék sincs a szegénység kezelésére. Sőt! A társadalom szövetének rombolása nagyobb mértékű ma, mint a '70-es években. A teljes foglalkoztatás REF-es világától eljutottunk a közfoglalkoztatásig, amire oly büszke a kormány, hogy „Ez itt az én hazám” címmel országos közfoglalkoztatási kiállítást rendez évente, a Városligetben Pintér belügyminiszter és Hegedűs Zsuzsa kormányfőtanácsos reprezentációjával.

Ma a szegénység a kormány tudatos, cinikus elgondolásának következménye. Lázár János „mindenki annyit ér, amennyije van”, vagy Bogár László „a társadalom egyharmadát az út szélén kell hagyni” gondolatisága érvényesül. Annak idején egy magát egalitáriusnak hirdető kádári világban - a mai redisztribúciós gyakorlat az egyenlőtlenségek fenntartására, sőt növelésére, a szegénység ilyen botránya - nem történhetett volna meg.

Mára a társadalom csalódott az uniós integrációban, kvázi a "demokráciában", s a szirén hangra, a társadalom legrosszabb reflexeit s beidegződését - jó vezér, Ferenc Jozsef, Kádár, - hívja le. Kizárja az együttműködés kultúráját, követi a vezér-kultuszt, nem enged alternatívakat megfogalmazódni „az öngyilkos tudatlanság” állapota, biztosítja az ország véglegesnek látszó leszakadását. Itt Kemény István ma is katedra nélküli tanár volna.