Bánó András;Heti TV;

2017-01-06 17:21:00

Itt folytatja Bánó András

A televízióssal a breuerpress.com közölt interjút a terveiről és új műsorairól.

Részlet az interjúból:

A Heti Tv-ben a Kultúrfelelős című műsornak lesz a gazdája. Mi lesz majd ebben a sorozatban?

Az volt a felkérés, hogy valamilyen kulturális műsort készítsek és akkor találtam ki a Kultúrfelelős címet, amiben minden benne van. Benne vagyok én, aki felelős vagyok a kultúráért, de van benne egyfajta nosztalgia is egy bizonyos kor iránt, amikor még létezett a kultúrfelelős poszt, aki ezt töltötte be, annak az volt a feladata, hogy megfelelő kulturális táplálékot szállítson a közösségnek. Megvalósulhat ezzel az az álom, ami a televíziózásban már hosszú évek óta hiányzik, beszélgetés emberekkel, akiknek köze van az irodalomhoz, a zenéhez, a képzőművészethez és minden más olyan dologhoz, aminek köze van a kultúrához. Ez lesz a Kultúrfelelős.

Lesz egy másik műsora is, a Licit.

Az egy másik szerelem, a műkereskedelem témájával foglalkozik. Fiatalabb koromban nagyon sokat jártam aukciókra, a képzőművészeti jártasságomat ezeken az aukciókon, az azokat megelőző kiállításokon szereztem meg. Ehhez jött még hozzá, hogy Európa valamennyi jelentős múzeumában már megfordultam, írtam egy időben a Műértőben aukciós kritikákat, A múzeumokról csak az jut az eszembe, ma már bejutni oda egyre nehezebb, nem beszélve arról, hogy egyre nehezebb a képeket nézegetni, akkora tömeg van mindenhol.

Ám még van a Kvartett is.

Volt egy másik televízióban egy nagyon sikeres műsorom, a Tét, ahol négy vendégem foglalkozott a hét belpolitikai eseményeivel. Ez megszűnt, majd lett egy másik hasonló műsorom az Ez a hét, ahol két vendégem volt. Így lett most a Heti Tv-ben a Kvartett, ahol három vendégem lesz. Politológusokra, elemzőkre, közéleti személyiségekre számítok.

További részletek itt!