ellenzék;előválasztás;Magyar György;Online Nulladik Forduló;

2017-01-07 06:01:00

Karácsonyék nem félnek a Fidesztől

Elindították a hajót, amire föl lehet szállni – üzente a pártoknak tegnap Magyar György ügyvéd, az Online Nulladik Forduló képviselője. Bejelentette, a civilek elkészítették az anonim internetes előválasztást lehetővé tevő elektronikus platformot, hogy végre mozduljon valami. Az online előválasztást ősszel bonyolítanák le, addig azonban kiderül, a demokratikus ellenzék akar-e együttműködni. Majtényi László ugyanis akkor lesz Áder János hivatalos kihívója, ha ezt 40 parlamenti képviselő támogatja.

„Aki bújt, aki nem, megyünk!” – adta ki a jelszót tegnap Magyar György ügyvéd, ezúttal az Online Nulladik Forduló képviseletében. Világossá tette, a civilek elindították a hajót azzal, hogy létrehoztak egy anonim internetes előválasztást lehetővé tevő elektronikus platformot, a pártok pedig felszállhatnak rá. Állította, akár csatlakozik a parlamenti demokratikus ellenzék, akár nem, lesz előválasztás, azaz nulladik forduló az interneten. A civil kezdeményezés célja a jelenlegi hatalom leváltása és egy olyan előválasztási rendszer lebonyolítása, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgárok maguk határozzák meg, milyen jelöltekre szavazhatnak a jövő évi parlamenti választáson. Azért léptek, mert véleményük szerint a pártok egyeztetnek, „ezzel jól elszórakoztatják önmagukat és a közönséget, csak nem történik semmi”. Pedig az előválasztással nem lehet „szórakozni”.

Ez az első lépés az új rendszerváltáshoz, az előválasztással az állampolgárok visszaszerezhetik a hatalmat. Erről Vágó Gábor volt LMP-s képviselő beszélt, a Választói Mozgalom tagja beszélt, aki szerint a második lépés a nemzeti minimum megfogalmazása lehet. "Magyarország nemcsak a Fideszé, hanem minden állampolgáré", ezért pártállástól függetlenül mindenkit arra kérnek, hogy vegyen részt az előválasztásban.

Nem az a céljuk, hogy a pártokat „kiseprűzzék” a politikából, hanem, hogy kinyissák a kapukat – fogalmazott Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke. Véleménye szerint csak pártok részvételével nem lehet sikeres az előválasztás, a választóknak pedig fel kell ismerniük, hogy a politika nem kizárólag a pártok, hanem az állampolgárok ügye is. „Az Orbán-rendszer el tudja hitetni az emberekkel, hogy a politika a pártok ügye. Én viszont populista ellenzéket akarok, amelyben az emberek adják a témákat" – mondta a zuglói polgármester. Lapunkat emlékeztette, a Párbeszéd a demokratikus ellenzéki pártok egyeztetésein is támogatja az online szavazást. Így azzal, hogy a civilek kezdeményezése mellé álltak, nem hekkelték meg az ellenzéki tárgyalást.

Szabó Károly, a Közösségi Digitális Eszközök Alapítvány képviselője mindenkit megnyugtatott, az anonim digitális azonosító rendszer segítségével az állampolgárok személyes adataik teljes védelme mellett készíthetnek olyan digitális igazolást, amelynek segítségével az internetes választás alkalmával bizonyíthatják: létező magyar állampolgárokként adják le voksukat. Nem tartanak tőle, hogy a Fidesz meghekkelné az ötletüket, mert adatokat nem tudnának kinyerni, a szavazást pedig szerintük nem tudják rossz irányba manipulálni.

A civilek szeptembertől legkésőbb 2018 januárjáig várnák az előválasztásra érkező voksokat és remélik, hogy sok párt és civil szervezet jelöltjeire több százezren szavaznak majd.

Mindenki a maga útját járja, ami „remélem, hogy márciusban közös úttá válik” – kommentálta lapunknak a civilek kezdeményezését Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke.