NB I;Szolnok;Stojan Ivkovic;

2017-01-08 09:20:00

Lemondott két NB I-es csapat vezetőedzője is

Stojan Ivkovic lemondott a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Szolnoki Olaj KK vezetőedzői posztjáról szombaton.

A szolnokiak a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből a negyediket veszítették el, ugyanis a közelmúltban a Kecskeméttől, a Kaposvártól és az Alba Fehérvártól, szombaton pedig a Szegedtől is kikaptak. "Minden lehetőségem megvolt, hogy összerakjak egy jó csapatot, minden támogatást megkaptam a vezetőségtől is. A játékosok kiválasztása ugyanúgy az én felelősségem volt, mint eddig bármelyik korábbi edzőé. Kiderült, hogy abszolút mellényúltam" - nyilatkozott a BB1.hu oldalon Ivkovic.

A szakportál megszólaltatta Tóth Zoltán klubelnököt is, aki elmondta, hogy a klubvezetés elfogadta Stojan Ivkovic lemondását, egyben felkérte - az eddig az utánpótlás-szakágban dolgozó - Kmézics Zoránt a csapat felkészítésére és a következő feladatok megoldására. 

"További személyi változások is várhatók a csapatnál. James Kinney szerződésbontását kezdeményezi a klub, a további változásokról pedig az új stáb fog dönteni" - tette hozzá az elnök. A horvát nemzetiségű Ivkovic már december végén is felajánlotta a lemondását, de akkor még nem fogadták el. "Továbbra is hiszünk Stojan kvalitásaiban, az egyik legfelkészültebb és legelhivatottabb szakembernek tartjuk, akinek irányítása alatt a magyar férfi kosárlabda-válogatott is hatalmas sikert ért el, hiszen 1999 óta először kijutott az Európa-bajnokságra" - állt a klub december 30-án kiadott közleményében.

Szombaton egy másik élvonalbeli klub, az Atomerőmű SE edzője is lemondott. A litván Gediminas Petrauskas közös megegyezéssel távozik Paksról.