Eltűnt kislány holttestét találták meg a Sajóban

A Sajóban találták meg a vasárnap délután Sajószentpéteren eltűnt 7 éves kislány holttestét - közölte Szabó Csilla, a Borosd-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este.

 A gyermek eltűnéséről a kazincbarcikai rendőrkapitányságra édesanyja tett bejelentést. A szóvivő tájékoztatása szerint az asszony elmondta, hogy gyermeke Sajószentpéteren játszott társaival, majd ismeretlen helyre távozott, és azóta sehol sem találják. Az eltűnt gyermeket a rendőrség nagy erőkkel kereste, de már csak a holttestére találtak rá a folyóban.  A kazincbarcikai rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás részeként vizsgálja az esetet, a rendőrség az idegenkezűséget kizárta - közölte a szóvivő.

Szerző

Óriásira duzzadt a dugó az M1-esen

Publikálás dátuma
2017.01.08. 16:39

Nyolc kilométeresre duzzadt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, az 1-es úton pedig négy kilométeren torlódnak a járművek a jelentősen megnövekedett forgalom és az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délután.

Füves Tamás elmondta, a sztrádán két órát, a kishatárátkelőnél pedig egy órát kell várakozniuk a járműveknek, hogy beléphessenek Ausztriába. Hozzátette: a rendőrség arra kéri a sofőröket, hogy lehetőség szerint válasszák a rajkai, vagy a vámosszabadi határátlépési pontokat Szlovákia felé, vagy a 84-es utat Sopron felé. Indulás előtt pedig tájékozódjanak a rendőrség honlapjának határinfó oldalán a várható várakozási időkről.