Bod Péter Ákos: még nem szól a vészcsengő a Fidesz vezérkaránál

Rossz utat választott a kormány a túlzott centralizációval, a verseny kiiktatásával, mert ez hosszú távon nagyon sokba kerülhet az országnak. Az év végén "talált" több száz milliárd forint hirtelen elköltése megkérdőjelezhető fontosságú dolgokra is visszatetsző, lett volna helye az egészségügyben, az oktatásban. Kellene valami magyarázat, hogy akkor miből lesz itt a 4 százalékos növekedés, de ezt a magyarázatot én nem nagyon látom, ami elhangzik, az nem elég meggyőző - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, a Corvinus Egyetem professzora.

- Kellemes meglepetés, ha az ember egy félre tett kabát, vagy nadrág zsebébe elfeledett forintokra bukkan. Igen nagy lehetett a kormány öröme, amikor tavaly év végén 800 milliárd forint többlet pénzt lelt az állami kasszában. Mennyire lehet felhőtlen az örömünk a „talált” pénz miatt, amit a kormány sebtiben el is költött?

- A rendszerváltás előtti államosított rezsimben a vállalatoknál év végén vagy leállt minden, mert elfogyott a pénz, akár értelmetlenül és károkat okozva, vagy jött a telefon, „Azonnal költsetek el mindent!”, mert nem lehet a következő évre átvinni a maradvány összeget. Az efféle jelenségek mindig a merev és rossz gazdálkodás következményei. Nem kell ahhoz makro-közgazdásznak lenni, hogy az ember belássa, az ilyen hirtelen költések vagy befékezések nyilván nem tesznek jót a gazdaságnak.

- Mi az oka a kormány „szerencséjének”?

- Az okok sokfélék. Igaz, nehéz pontosan meghatározni, mert a monetáris politikával ellentétben, amely viszonylag áttekinthető, a költségvetés valódi mozgatórugóit csak kevesen ismerik. A „talált’ százmilliárdok egyik alapvető oka az a nagyon nagy adóhányad, ami Magyarországon itt maradt a 30 évvel korábbi államosított rendszerből. A többi volt szocialista országban sikerült ennek mértékét 40 százalék alá szorítani, míg nálunk a bruttó hazai termék (GDP) legalább 50 százalékát vonja el és osztja el újra az állam, azaz ha többet termel – végre - a gazdaság, a növekmény fele a büdzsében köt ki.

- Sok egyéb mellett épülhetnek kis vasutak, stadionok, még több pénz jut a már amúgy is elszállt vizes vb költségeire. Varga Mihály szerint ezekre a kiadásokra azért költhet a kormány, mert van rájuk pénz. Nem az államadósság csökkentésére kellett volna költeni ezt az irdatlan összeget vagy legalább egy részét?

- Mikrogazdasági racionalitás, hogy olyanra ne költsünk, ami nem kell, olyanra viszont adjuk ki a pénzt, amire szükségünk van. Más azonban a költés makrohatása. Kis túlzással: csaknem mindegy, mire megy el a pénz, mert mindenképpen keresletet gerjeszt, ezért élénkítő hatása lehet a gazdaságra. A költekezés visszafogása pedig, legyen az bármilyen ésszerű is, visszafoghatja a növekedést. Ezzel az eszközzel szívesen játszik a mindenkori kormányzat.

A mostani esetben azonban mégsem év végi hirtelen élénkítési szándékról lehet szó. Létezik egy törvény, amely előírja, hogy az államadósság arányának a nemzeti jövedelemhez képest évente csökkennie kell. Ezért ha jó évet zár a kormányzat és csökken az államadósság, akkor a következő évben nehéz folytatni ezt a csökkentést. Ha túl jó a bázis, akkor gyorsan rontani kell rajta. Mert ha nem így tesznek, akkor már egy viszonylag csekély későbbi adósságnövekedés is ütközik a jogszabállyal. Valószínűleg e végig nem gondolt szabálynak akart a kormány megfelelni.

Az azért egyértelmű, hogy ha az államadósság arányának rontása is volt a cél, nem így kellett volna csinálni. Ráadásul ebben a többletben benne van a túl korai költségvetési törvényalkotás is, aminek az indokoltsága akkor sem volt világos a szakma előtt, amikor a kormányzat ezt kitalálta. A gyorsan változó világban kora nyáron kialakítani a szabályokat, nem tudva az esetlegesen bekövetkező fordulatokat, legalábbis megkérdőjelezhető gyakorlat. Most éppen a várakozásoknál nagyobb adóbevételek keletkeztek, hiszen előfordulhatnak egyedi esetek is, mint ami a General Electric és néhány nagyobb cég adófizetése körül történt. Ezek a vállalatok úgy döntöttek, hogy Magyarországon fizetik be a térségben keletkezett nyereségük utáni adójukat. A hírek szerint csak a GE mintegy 500 milliárd forintot zúdított a magyar költségvetés kasszájába tavaly..

- Biztos, hogy azokra a beruházásokra volt az országnak a legnagyobb szüksége, amire a kormány költötte a százmilliárdokat? Mire fordította volna professzor úr ezt a pénzt?

- Kénytelen vagyok visszadobni a labdát, mert azért tartunk kormányt, kormánypártot és ellenzéket, hogy nyílt és értelmes vitában döntsék el ők, mire van leginkább szüksége az országnak. Mögöttük szavazók állnak, nyilván egyeztetnek szakemberekkel. Nem egyéni ízlés kérdése, mire költeném a pénzt. Nos, talán volt is ilyen parlamenti vita az ország költségvetésének év végi módosításáról – csak valahogy elkerülte a figyelmemet… Hogy 800 milliárd ügyében nem volt?! A kormányzat kutat, keres pénzköltési lehetőségeket az utolsó hetekben, hogy kellő mértékű deficittel zárja az évet? Kinyílik az ember zsebében a bicska, hisz eközben előfordulhat, hogy műtétek maradnak el, mert elfogyott a kórházaknak az erre fordítható forrása. Az sem titok, hogy nem csak az egészségügyből, de az oktatásból is óriási összegek hiányoznak. Eközben hobbi kiadásokra költ a kormány...

- Az oktatásra is ráférne a plusz finanszírozás. Érződik-e a felsőoktatásban a diákok felkészültségén a Pisa jelentés mögött meghúzódó drámai teljesítményromlás?

- A közgazdasági egyetem rangja, hírneve egyelőre olyan vonzó, hogy ide a legjobbak törekednek, és a szülők minden áldozatra készek, hogy segítsék a gyermekük bejutását. De tudom, hogy akadnak felsőoktatási intézmények, ahol egészen más a helyzet. Motiválatlan, felkészületlen fiatalok jelentkeznek. Amúgy is roppant nehéz 20 éves korban pótolni, amit 14 évesen kellett volna elsajátítani, a legnehezebb azonban a motiválatlanságon segíteni. A tanár halála, ha közönyös diákokat kell oktatnia. Mintha egy madzaggal akarna mozgásba hozni egy mozdonyt. A Pisa-tesztek, valamint a matematikai-természettudományos tudást mérő TIMSS-jelentés a 2015-ös állapotfelmérése szerint Magyarország a nemzetközi összehasonlításban a korábbinál gyengébben szerepelt. Az a valamikori jó helyzet, ami a magyar fiatalok tudását és készségeit illeti, az elmúlt években folyamatosan erodálódott. Ez nem azt jelenti, hogy a jó tanulóink kevésbé tanulnak jól. Az átlag azért csúszik egyre lejjebb, mert a tartósan leszakadók aránya megnőtt. Némi sarkítással, a postai irányítószámtól függ, hogy ki mennyit tud matematikából, a tudományokból, szövegértésből, illetve milyen a problémamegoldó képessége. Az élbolyba tartozó országok, mint Finnország, Dél-Korea, Izrael, Ausztrália, vagy Franciaország nemcsak jelentősen többet költ oktatásra mint mi, de sokkal ésszerűbben is költi el az erre szánt forrásokat. Amikor a németek Pisa eredményei két felméréssel ezelőtt romlottak, társadalmi vita kezdődött, és az oktatás az infrastruktúra beruházásokkal, vasút, közlekedés, egy fontossági kategóriába került, és ugyanazt a pénzt sokkal jobban költötték el, mint korábban. A Pisa feketeleves azonban még csak ezután jön. Amit most kaptunk kézhez, az a lexikális tudás, matematika, természettudomány, szövegértés. Már ez sem sikerült jól, de ami még nem jött ki, az a problémamegoldási teszt eredmény. Nekem az a félelmem, hogy abban még rosszabbul szereplünk. Ennek pedig egy ország gazdasági versenyképessége, illetve működése szempontjából még nagyobb a jelentősége. A problémamegoldó képességet nem lehet tölcsérrel a fejekbe önteni, azt másfajta módszerekkel lehet fejleszteni.

- A kormány, mint mindig, ezúttal is „nyolc évezik” és hátrafelé mutogat. Mi lehet a valódi oka a megállíthatatlannak tűnő lecsúszásnak?

- A túlzott központosítás miatt az oktatási rendszer sem képes követni a társadalom bonyolultságát, a nagyon eltérő helyi körülményeket és adottságokat. És persze kevés a közoktatásra szánt állami pénz. A forrás előteremtése a legkönnyebben megoldható feladat, csak politikai döntésen múlik. Hallottuk a gazdasági minisztertől, hogy pénz van. Sokkal nehezebb feladatnak érzem, hogy a túlzott központosításból mikor és miként tudunk áttérni egy a rugalmas, szabadabb oktatási rendszerbe. Ha egy reformot elhibáztak, nehéz korrigálni, mert ahhoz újabb átfogó reformot kell bevezetni, és az elmúlt időszakban a sok változtatásba belefáradnak az érintettek.

Bod Péter Ákos: A centralizációt sem lehet a végtelenségig erőltetni FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

- Talán javíthat az állam, a gazdaság hatékonyságán a bürokrácia leépítésével, amit egyesek működő rendszerek szétverésének neveznek. Eredményes lehet ez a nekibuzdulás?

- Az idősebb generációk tucatszám élhettek át bürokrácia-csökkentő kampányokat. Amik persze természetüknél fogva szintén bürokratikusak, a kampány ugyanis eleve központilag szervezett tevékenység. Nagyon szkeptikus vagyok ezért a sikert illetően. Pedig nagy a gond. Nemzetközi felmérések sora vizsgálja az értékteremtés, a gazdasági aktivitás akadályait. Magyarországon ezek az akadályok az állammal és a nagy szolgáltató rendszerekkel kapcsolatosak. A versenyképességi listákon hazánk egyre hátrább csúszik. Nálunk nemcsak az a gond, hogy nagy a bürokrácia, ami egyébként hosszú múltra tekint vissza ezen a tájon, hanem most köré sajnos már egy ideológia is épült. Olyan nagymértékű már az állam szerepe, amit nem gondoltam volna 30 éve. Azt hittük 1989-90-ben, hogy megismerve egy túlközpontosított rendszer kevéske előnyét és rengeteg hátrányát, ebből a tapasztalatból tanultunk. De mintha egy újabb generáció számára minden vicc új lenne, és kezdene beleszeretni a központosított államba, annak látszólagos előnyeibe, és nem eléggé érzékeny a visszásságaival szemben.

- A Fidesz vezetők mégis csak felnőtt fejjel élték meg a központosított államot. Még sem érintették őket a hátrányok?

- Ne feledje, a mai ötvenes éveit tipró generáció már egy széteső szocializmusra, egy gyenge Szovjetunióra, komolytalan párttitkárokra emlékeznek, akiktől nem kellett félni. Ezért nem valós a világképük. Lebecsülik például az orosz veszélyt. Amikor ez a mostani vezető gárda szocializálódott, a Szovjetunió viccek témája volt. A tíz-húsz évvel idősebbeknek a Szovjetunió nem volt vicc. Aki mélyebben ismeri történelmünket, tudja, az oroszokat illetően korrekt viszony és udvarias távolságtartás lenne helyénvaló, akár a lekicsinylés, akár a feldicsérés helyett. A Fidesz vezetőinek a rezsim keményebb szakaszáról nem lehettek személyes élményeik. Komoly tapasztalat, hogy a szülőktől sem könnyű átvenni a történelmi ismeretet. Tudjuk, hogy a legtöbb családban nem örökítették át a borzalmakat, a soát, a kitelepítéseket, a Gulagot. Édesapám sem mesélt a keleti fronton megtapasztalt katonaélményeiről, a hadifogságról, a börtönről. A szülők önkéntelenül védeni akarják a a következő generációt az általuk megélt bajoktól. Visszatérve a ma érzékelhető állampártiságra, a most kormányzó generációnál mintha nem szólalna meg a vészcsengő: vigyázat, a túlzott centralizáció rövid távon hoz, de közép- és hosszútávon visz, visz, visz.

- Mindenesetre biztatóan hangzott az a bejelentés, hogy a társasági adó csáberejének köszönhetően több járműipari cég jelezte, Magyarországon kívánnak beruházni és 3 ezer új munkahelyet teremtenek. Mégiscsak jönnek a termelő cégek?

- Remélem, hogy valóban jönnek, és sok termelékeny, jó bérű munkahelyet teremtenek. Ám kétlem, hogy az alacsony társasági adó csalogatná ide őket. Egyébként ezzel az egész adócsökkentéssel kapcsolatban többünknek kétségeink vannak. Már csak azért is, mert a társasági adó ugyan fontos tétel, de csak egyike a három tucat adónak, amit egy vállalkozásnak nálunk fizetnie kell. Jobb lett volna megszabadulni néhány adótól, mint egyet mérsékelni. És nem hiszem, hogy egy komoly cég adott év adószabályai miatt jönne ide, amit a kormány ráadásul bármikor visszaemelhet. Egy autóipari cég befektetési ciklusa 12-15 év.

A másik baj a mértékkel van. Nem véletlenül alakult ki magasabb adószint Európában. Ha mi látványosan az alá megyünk, annak lehetnek következményei. Az, hogy az évi 500 millió forint fölötti nyereségre kivetett társasági adót 19-ről 9 százalékra vitte le a kormány, bizonyos értelemben provokáció a többi tagállammal szemben. Nem tesz jót egy olyan egységnek, mint az Európai Unió, ha az alkotóelemei között nagyon eltérő szabályok vannak. Nem tudom, volt-e ez ügyben nemzetközi egyeztetés.

- A kormányzat szerint az erősödő Magyarország idén jóval 3 százalék fölötti GDP növekedést prognosztizál. Valóban ekkorát ugrana a magyar puma?

- Még nagyobbat is mertek álmodni, mert már a 4 százalékot is megcélozták. Induljunk ki abból, hogy a világátlag úgy három és fél százalék. A magyar gazdaság egy évtizede átlagosan másfél százalékkal bővült. Még a tavalyi év adatát sem ismerjük: becslések szerint 2,2 százalék volt a növekedési ütem, miközben az MNB 2,8 százalékot prognosztizált. Nos, a 2,2 nem túl acélos eredmény, holott tavaly erős volt a hátszelünk: az alacsony olajárak és kamatok különösen kedveztek. Idén az olajárak már némileg emelkedtek, és a kamatszintek sem kúszhatnak lejjebb, sőt. Az uniós pénzek beözönlése? Az mindig tartalmaz bizonytalanságokat. Összességében tavaly kevesebb gazdasági kockázatot láttam, idén többre lehet számítani. Önmagában az autóipar túlsúlya jelentős kockázatot jelent.

Kellene valami magyarázat, hogy akkor miből lesz a 4 százalékos növekedés, de ezt a magyarázatot én nem nagyon látom, ami elhangzik, az nem elég meggyőző.

- A kormány nyolcévezését már említettük. De mi van az elmúlt hét évvel és milyen jövőt vetít előre?

- Kétségtelen, hogy 2010-ben válságból kikecmergő gazdaságot vett át az Orbán kormány, noha az nem igaz, hogy a csőd szélén tántorogtunk volna. Az elmúlt években pénzügyi kitettségünk kétségtelenül jelentősen csökkent, csakúgy, mint az egész térségben. A korrekciós eszközök azonban nagy kockázatokat hordoznak a jövőnkre nézve. Itt van a miniszterelnök igyekezete, hogy politikai eszközökkel állítson elő hazai nagyvállalkozói réteget. Elemzői félelmem és iparági vélemény is, hogy nem lehet mesterségesen úton tartósan sikeres vállalkozásokat teremteni. Mindennek ára van. Ha egy baráti cég állami segítséggel jól prosperál, azzal egy időben sok nem baráti cég veszteséget szenved, és visszafogja az aktivitását. Ráadásul nem csak az adott iparágban okoz kárt a kormányzati manipuláció, mert a többi iparág szereplői is látják a történéseket. Amikor a magyar magánberuházások gyengeségéről beszélünk, akkor a mögött kimondva-kimondatlanul ott van, hogy csak az meri elkötelezni a tőkéjét 5-10 évre, aki azt gondolja, hogy a sikert is ő fogja élvezni, és nem jelenik meg egy „kormányközeli” vállalkozó, aki azt mondja, ennek a cégnek nagyon jól megy, engem is érdekel. A protekcionista gazdaságpolitika hasznát konkrét személyek rövid távon vágják zsebre, a sokszorosan nagyobb társadalmi költségeket mások fizetik meg hosszú távon.

- Hogy lehet ennek véget vetni?

- Azt nem tudom megmondani, de ezek nem sokáig folytatható folyamatok. A centralizációt sem lehet a végtelenségig erőltetni. Verseny, vállalkozások, a tehetségek szabad érvényesülése nélkül nem lehet sikeres egy ország.