Mecénások Klubja;Obama;Kuba;

2017-01-13 11:01:00

Vége a „száraz láb, nedves láb”-politikának

Barack Obama amerikai elnök megváltoztatta a Kubával szemben évtizedek óta érvényben lévő bevándorlási politikát. Eddig az volt a gyakorlat, hogy akinek sikerült elérni az Egyesült Államok partját, s a szárazföldre lépett, az egy év után megkapta az állandó tartózkodási engedélyt, akit viszont a tengeren vett őrizetbe a parti őrség, azt visszaküldték a karibi szigetországba. 

Washington és Havanna hónapok óta tárgyalásokat folytatott arról, hogy Kuba vegye vissza az Egyesült Államokba érkezett polgárait. A kubai kormány azonban nem vállalt garanciát arra, hogy nem részesülnek hátrányos elbánásban azok, akiket visszaküldtek az Egyesült Államokból. Amerikai források szerint azonban továbbra is folyamodhatnak menedékjogért azok, akik attól tartanak, hogy üldöztetés vár rájuk, ha visszatérnek Kubába.

A „nedves láb, száraz láb” politikát 1995-ben Bill Clinton elnöksége idején, az egy évvel korábbi, úgynevezett marieli exodus, azaz a Mariel kikötővárosból indult, tömeges kivándorlás után vezették be. Korábban, 1966-tól kezdve még minden kubainak menedékjogot adtak, akár a tengeren érkezett, akár eljutott a szárazföldre. Havanna mindig bírálta ezt a politikát, mondván, hogy ez arra ösztönzi a kubaiakat, hogy vállalják a kockázatos tengeri utat, s sokszor lélekvesztőkön induljanak Florida partjai felé. A kubai-amerikai nyitás kezdete, 2014 óta jelentősen megnőtt az Egyesült Államokba érkező kubaiak száma, 2014-ben több mint 24 ezren, 2015-ben 43 ezren hagyták ott a szigetországot.

A kubai-amerikai kapcsolatok normalizálásának folyamatában valószínűleg ez az utolsó lépés, amelyet Barack Obama megtett. Ha Donald Trump hivatalba lép, visszafordíthatja a kubai-amerikai enyhülést.