Mecénások Klubja;művészet;Trafó;NEXT Fesztivál;fiatal alkotók;

2017-01-14 06:46:00

A kitárulkozás alkalma

Január 27-ig tart a NEXT Fesztivál a Trafóban, ahol az Y generációé a terep. Szabó György, a Trafó menedzserigazgatója úgy véli, minden fiatal alkotó keresi azt a privát és komfortzónát, ami ebben a nagyon változó, harcokkal teli világban valamennyire megvédi, de az nem jelenti azt, hogy megriadnának a személyes válaszoktól.

„A NEXT Fesztivált azért indítottuk el, mert azt éreztük, hogy a 2000 után alkotó, úgynevezett Y generációhoz tartozó művészek elődeikhez képest nagyon eltérően és a markánsan képesek fogalmazni, és ez a kritikusok és a közönség számára is sokszor értelmezésre szorulhat. Arra gondoltunk, hogy össze kellene gyűjteni ezeket a produkciókat, ezzel valamennyire rájuk irányítjuk a figyelmet, szakmai vitát generálhatunk, helyzetbe hozhatjuk a művészeket, megmutathatjuk, mit is gondolnak a mai világról a fiatalok" – mondja Szabó György, a Trafó menedzserigazgatója. Egy olyan fórumot szerettek volna teremteni, ahol egy fesztivál keretein belül sok új fiatal alkotót be lehet lökni a köztudatba, teszi hozzá.

A sorozatban a huszonkilenc program szerepel: a tánc, a performansz, a színházi, képzőművészeti, irodalmi filmes és zenei események között találunk ingyenest is, a fizetősek közül a többség a nagyteremben és a stúdióban látható. Ezek mellett klubrendezvények is helyet kaptak a programban, a kiállításoknak a Trafó Galéria a helyszíne, ezenfelül pedig a kávézóban egy installáció talál átmeneti otthonra, de a kávézó önálló helyszínként is működik majd. Lesz olyan este, amikor három programra is el lehet majd látogatni a Liliom utcában.

A fesztivált másodszor rendezik meg, Szabó György szerint már az első alkalommal elindult egy komoly szakmai vita, párbeszéd a fiatalok munkái körül. Az is hamar kiderült, hogy mélyebben kellene foglalkozni ennek a generációnak a menedzselésével, a produkcióik finanszírozásával, támogatásával. „Azt hallottuk, hogy ebben az évben jelentős összegek jelennek majd meg ezen a területen, a Nemzeti Kulturális Alap pályázatain és más állami források is rendelkezésre állnak majd, tehát a jelenlegi pénztelenséget felválthatja egy lényegesen jobb helyzet” – fűzi hozzá.

Ami a fesztivál produkcióinak válogatását illeti, megtalálhatók a Trafó programjában régóta futó előadások, de a szervezők kifejezetten törekedtek arra is, hogy ne csak trafós projektek legyenek a NEXT-en. Éppen tegnap este most először léptek fel határon túlról, Erdélyből érkezett művészek. Nem újdonság a smart, vagyis a technológia és az előadóművészet fúziójából született alkotások bemutatása sem.

Nagyon népszerű a Mentőcsónak csoport előadása is.

Nagyon népszerű a Mentőcsónak csoport előadása is.

Ami a tendenciákat illeti, jellemző, hogy a fiatal alkotók a saját privát szférájukba engedik a nézőt belelátni. Ez egyrészt egyfajta kitárulkozást, másrészt pedig személyes válaszokat jelent. Általában kerülik a nagyobb jelentősebb társadalmi kérdések direkt körüljárását és feldolgozását, ilyen értelemben eltérnek az előttük járó generáció által fémjelzett alkotóktól, például Bodó Viktortól, Mundruczó Kornéltól, vagy Schilling Árpádtól. Ez nem azt jelenti, hogy az Y generációhoz tartozóknak ne lenne saját véleményük. „Nekünk az a gyanúnk, hogy minden alkotó keresi azt a privát- és komfortzónát, ami ebben a nagyon változó, harcokkal teli világban valamennyire megvédi" - véli Szabó György.

Csak olyan harcba mennek bele, amit képesek uralni. Közvetlen mikrokörnyezetükben érzik jól magukat, a makro, tágabb világban valószínűleg nem találják a helyüket. Sokfelől kapnak impulzust, tartanak az átveréstől, épp ezért nehezen tudnak dönteni. "Egyféle megoldást jelenthet a nemzetközi szintre való kilépés, a nemzetközi projektekben való részvétel, így pénzt is könnyebb szerezni. Schilling, Mundruczó, Bodó hasonlóan gondolkodtak, olyan témákkal kezdtek el foglalkozni, amelyek külföldön is jól prezentálhatók, és így jelentős eredményeket értek el. Sőt sikerült leküzdeniük azt a közhelyet, hogy a színházművészet nyelvhez kötött. Ez a kilépési lehetőség a fiatalok számára is adott, egyre többen főként a tánc és a színház területéről élnek is vele. Erre jó példa két fiatal társulat is, a Dollár Papa Gyermekei és a STEREO Akt, akik tudatosan próbálják ezt az utat járni. Számunkra az is fontos, hogy formai újítások is szülessenek, hiszen a Trafó egyik alapvető feladatának tartja, hogy olyan alkotásokat generáljon, amelyek nem csak tematikájukat tekintve, hanem formailag is képesek a művészeti életet megújítani.”

A NEXT Fesztivál létrehozói szeretnék, ha a közönség minél átfogóbb képet kapna, arról milyen témák foglalkoztatják a fiatalokat és ezt milyen módon dolgozzák fel. A generációk közötti párbeszédet is fokozni szeretnék. Szabó György hangsúlyozza, hogy ezért is igyekeznek alacsonyan tartani a jegyárakat, hogy megszólítsák azokat a középosztályhoz tartozó nézőket, akiknek ma már nagyon meg kell nézniük, mire költhetnek.

Kísérletezés, az új keresése
Ma este három zenekar - a „Ricsárdgír”, GustaveTiger, valamint az Újzenekar - is fellép a Trafóban. Mindháromra jellemző a kísérletezés, az új keresése, de alternatív gyökereik is fellelhetők. Izgalmas lehet a fesztiválon megjelenő nemzetközi performansz-sorozat, ami arra is utal, hogy sok alkotó kilép a klasszikus formákból, így produkcióikban megjelennek a performatív elemek. Ebbe a csoportba tartozik például Cserepes Gyula Selfy című táncprodukciója. Vass Imre több alkalommal is sétát szervez az épületben, bemutatva a ház titkos zugait. Január 20-án az eddig Magyarországon élő, de épp Amszterdamba költöző barbadosi származású Valencia James arra keresi a választ, hogy milyen Közép-Európában afro-karibi nőként élni, milyen sztereotípiákkal és előítéletekkel kell szembenéznie.