Mecénások Klubja;FKF;szakszervezet;Magyar Szakszervezeti Szövetség;

2017-01-13 19:32:00

Kirúgások az FKF-nél - Rendőrt hívott a szakszervezet

Azonnali hatállyal megszüntették a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt.-nél működő szakszervezet titkárának, valamint a három szakszervezeti koordinátornak a munkaviszonyát - derül ki Csontos István vezérigazgató az FKF dolgozóinak tájékoztatására kiadott leveléből. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt írta, rendőrségi beavatkozást kért, mert úgy véli, az adatvédelmi törvénnyel ellenkező cselekmények történtek.

Csontos István levelében úgy fogalmazott, elsődleges célkitűzéseinek egyike azon szerződések felülvizsgálata, amelyeket az FKF-re nézve kedvezőtlen feltételekkel kötöttek. Ennek keretében vonta meg az évi 30 millió forintos FKF-es szakszervezeti támogatást, amely összeg felhasználásáról a mai napig nem kapott részletes elszámolást - közölte.

A másik, a szakszervezet "jogsértő működését" felszámoló döntését pénteken hozta meg: megszüntette a főállásban, teljes munkaidőben foglalkoztatott szakszervezeti titkár és a három szakszervezeti koordinátor munkaszerződését. Hangsúlyozta, hogy a munkavállalók bért, cafeteriát és egyéb juttatásokat kaptak az FKF-től, miközben nem végeztek munkát a társaságnak. A cég csak az alapbérükre megközelítőleg 30 millió forintot fordított évente - tette hozzá.

A vezérigazgató közleménye szerint az érintettek bérét nem a tényleges foglalkoztató, a szakszervezet, hanem az FKF fizette. Ügyvédi iroda bevonásával megvizsgálták a szerződéseiket, és munkajogi szakvélemény megállapította, hogy azok ellentétben állnak a munka törvénykönyvében (Mt.) foglaltakkal.

Az FKF állandó jelleggel, tartósan, ellenérték nélkül átengedte az érintettek munkaerejét a szakszervezetnek, amivel "ingyenes támogatást biztosított" - emelte ki, megjegyezve: a támogatás azt a jogelvet is sérti, amely szerint a szakszervezetnek függetlennek kell lennie a munkáltatótól.

Az Mt. értelmében a munkáltató köteles haladéktalanul megszüntetni az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyt, ennek pénteken eleget tett - írta Csontos István, hozzáfűzve: a törvénytelen állapot felszámolásából eredő megtakarítást "a legalacsonyabb alapbérrel rendelkező kollégák bérrendezésére fogjuk fordítani".

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a munkáltató továbbra is támogatja a szakszervezet működésével kapcsolatos jogok és kötelezettségek gyakorlását, de csak a törvényi előírások betartásával. A szakszervezet továbbra is végezheti tevékenységét, szombattól azonban már csupán a saját költségkeretének terhére. Megjegyezte: a szakszervezeti megállapodásokat még a szakszervezet sztrájkkövetelése előtt vizsgálni kezdték, de csak mostanra értek a folyamat végére.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményében azt írta, "a bértárgyalások kellős közepén azonnali hatállyal kirúgtak négy szakszervezeti tisztségviselőt" az FKF-től; a cégnél működő, sztrájkkészültségben álló HVDSZ 2000 vezetőjét és három munkatársát.

A cég "a szakszervezeti irodát és a számítógépeket is azonnal blokkolta", amire a szakszervezet rendőrségi beavatkozást kért, mert úgy véli, az eljárás ellenkezik az adatvédelmi törvénnyel. A rendőrség a helyszínen vizsgálta a társaság beavatkozásának a jogszerűségét - írta a MASZSZ. A BRFK este közölte: kora délután érkezett hozzájuk telefonos bejelentés, amelyben a segítségüket kérték. A rendőrök kimentek a megjelölt címre, a VIII. kerületi Alföldi utcába. Adatgyűjtést végeztek, majd "megadták a szükséges jogi felvilágosítást" a bejelentőnek, további rendőri intézkedésre azonban nem került sor - hangsúlyozta a BRFK.

"Brutális támadás" a szakszervezetek ellen
Barátságtalan lépés és brutális támadás a négy szakszervezeti tisztségviselő felfüggesztése - mondta Kordás László, a szövetség elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Közölte: az ügyben Tarlós István főpolgármesterhez fordultak, aki keddre ígért választ. A MASZSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több a szakszervezeti vezetők elleni fellépés Magyarországon, és feszült a hangulat a munkavállalók körében. A MASZSZ továbbra is a problémák tárgyalásos rendezésének híve - tette hozzá. A szakszervezeti vezető szerint a közszférában is olyan kétszámjegyű béremelésre lenne szükség, mint a versenyszférában, ennek hiányában felgyorsulhat az elvándorlás a közszférából. Szólt arról is, hogy az álláspontjuk melletti nyomásgyakorlás érdekében sztrájkbizottságot hoztak létre, és bírósághoz fordultak, az elégséges szolgáltatás megállapítása érdekében. A bíróság döntése szerint akkor határoznak majd a beadványról, ha a szakszervezet közli, mikor és mennyi időre tervezi a sztrájkot. A szakszervezet a dolgozókkal a hétvégén dönt arról, milyen jogi lépéseket tesznek válaszul a vezetők elbocsátására - tette hozzá. Mint mondta, nem sztrájkolni, hanem megállapodni szeretnének a munkáltatóval.