– Amikor elment, úgy éreztem, az ő semmihez sem hasonlítható művészi és emberi hagyatékát tovább kell vinni, életben kell tartani. Őt nem lehet pótolni, ez a díj inkább egy szakmai híd, Irén művészetének emlékére, megőrzésére és ápolására. Ez Irénről szól. Arról a fantasztikus művészről, akit generációk imádtak. A díjat a kuratórium ítéli oda annak a színésznőnek, akinek kiemelkedő képességei Psota örökségéhez méltónak bizonyulnak. Az ország összes színházába elküldtük a felkérést, hogy jelöljenek színésznőt.
Aztán Almási Éva tovább mesélt a Borsnak:
- Bármikor, ha padlón voltunk, ő tudott olyat mondani, amitől röhögőgörcsöt kaptunk, és azzal vége volt a legszomorúbb időszaknak is. Utoljára a Psota, Psota, Psotában álltunk együtt színpadon. Ő azt csinált a közönséggel, amit csak akart. Az előadás végén hosszan állva tapsolták. Az ő energiájának nem lehetett ellenállni. Egyszer megjegyezte: „Megváltozik az arcod a sminktől. Tessék mindig festékben járni!”. Mostanában gyakran mondom neki, mert beszélgetek vele, hogy „Ne haragudj, Irén, de most nincs erőm”. Régóta tudom, hogy ezt a díjat meg szeretném csinálni. Miatta, neki. Ezt a csodát nem felejthetjük el.