adó;szálláshelyek;NAV;

2017-01-16 07:06:00

Van egy listám...

Megint előkerült egy lista, amivel sok szálláshely kiadóra ráijesztett az adóhivatal főparancsnoka. Tállai András cseppet sem fenyegetőzve mondta, a NAV-nál vannak már az ír adóhatóság által megküldött adatok, amiből messzemenő következtetéseket vontak le. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára összegzéséből megtudtuk: 2015-ben az ír bejegyzésű Airbnb-hálózat 4500 magyar szállásadója 2015-ben 120 ezer alkalmi lakáskiadással összesen 6 milliárd forint bevételre tett szert, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Az államtitkár büszkén megjegyezte, hogy elsők voltunk az ír adóhatóság listáján, akik ilyen adatokhoz juthattak. És vártuk, hogy folytatja: szigorú ellenőrzési hullám indul és behajtás, meg minden. De nem. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót - mondta Tállai szinte atyaian, hiszen januártól már nem követel a NAV, csupán kér és támogat. A támogató eljárás lényege, hogy az adóhivatal önellenőrzést javasol, és ha szükséges, segít a hibák, hiányosságok kijavításában is. Így szól a hivatalos magyarázat.

Mondhatni szokatlan hangváltás a közpénzbefizetések őrétől. De még mielőtt ellágyulnánk, emlékezzünk, a kormány az aprópénzre is hajt. Olyan mértékben fizetünk be a költségvetésbe, hogy a kormány - lásd a decemberi 800 milliárdos pénzszórást - alig tudja elkölteni. A bevételi forrásokra meg vigyázni kell. Az Uber taxiszolgáltató kiebrudalásával nagyot tévedtek, jól látják, hogy ezt nem tanácsos elkövetni a nemzetközi szálláshely szolgáltatóval. A turizmus érzékenyebb műfaj. Így jöhet a lista, a részvevők meggyőzése, hogy térjenek "rendes", a NAV által is látott útra.

A támogató NAV gyakorlatáról még szinte semmit sem tudunk, de az airbnb-sek beszámolói majd felvilágosítanak bennünket. Mert ugye szerepelnek a listán, adóztak, és most gyanúsak lettek, hogy talán mégsem eleget.

Ha a burkolt fenyegetés hoz valamennyit a konyhára ne csodálkozzunk, ha Tállai András egy hétvégi interjúban ismét kiáll, és azt mondja: van egy listám...