Primera Division;18. forduló;

2017-01-16 06:56:00

Tarolt a Barcelona

Végre úgy játszott szombaton az FC Barcelona a Las Palmas ellen, a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, ahogy azt a katalán szurkolók elvárják tőle.

Korán, már a 14. percben Suárez egy szép támadás után szerezte meg a vezetést a Barca számára, az igazi góltermelés viszont a második félidőben indult be. Az 52. percben Messi növelte az előnyt, közvetlen közelről talált a hálóba. Öt perccel később ismét Suárez következett, majd később Arda Turan és Arturo Vidal is eredményes volt, így 5-0 lett a vége. A második gólt szerző Messi teljesítményének köszönhetően immáron elmondhatja magáról, hogy a liga mindegyik együttese ellen betalált. Eddig csak a Las Palmas kapusa, Javi Varas tudott túljárni az eszén, aki korábban egy büntetőjét is hárítani tudta.Az argentin egyébként 13 találattal vezeti a góllövőlistát.

Hamar vezetést szerzett a rivális Atlético Madrid is a Betis ellen, hiszen már a 8. percben 1-0-át mutatott az eredményjelző, a hosszú saroknál ólálkodó Gaitan szemfüles találata nyomán. A gólszüret azonban elmaradt, a minimális előny maradt a meccs végéig. Diego Simeone a mérkőzést követően nemcsak a találkozót elemezte, hanem kifejtette véleményét arról, hogy Cristiano Ronaldo kapta az Aranylabdát, valamint a FIFA Év játékosa címet is ő zsebelte be. Az argentin tréner elmondta, ez is csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgásban kizárólag az eredmények számítanak. Igaz, ebben azért némi gúny is megbúvott, ha a szövegkörnyezetet vesszük alapul. Egy újságíró ugyanis az Atlético igen harmatos teljesítménye kapcsán kérdezte: „Ezek után is azt mondja, hogy csak az eredmények számítanak?” Mire Simeone: „Kételkedik ebben? Nézze meg, ki nyerte az Aranylabdát!” Az edző saját közönségére is kissé ki volt akadva, mert hiányolta a szurkolást.

Primera División, 18. forduló. Leganés-Athletic Bilbao 0-0, Barcelona-Las Palmas 5-0, Atlético Madrid-Betis 1-0, Deportivo La Coruna-Villarreal 0-0, Valencia-Espanyol 2-1, Celta Vigo-Alavés 2-1. 

Az élcsoport. 1. Real Madrid 40, 2. Barcelona 38, 3. Sevilla 36. 4. Atlético M. 34.