Dagad a koszovói vonatbotrány

Az albánok háborút akarnak, „hajszál híján” kerülték el a szerb-koszovói fegyveres összetűzést, állította Tomislav Nikolic szerb államfő a szombati vonatincidens kapcsán. Aleksandar Vucic szerb kormányfő szerint is Pristina „háborús játékot készített elő”. Edi Rama albán miniszterelnök azt hangsúlyozta, a szerbek már csak turistaként mehetnek Koszovóba. De miért forrnak újra az indulatok? Belgrád próbajáratot indított az észak-koszovói Kosovska Mitrovicára a 18 éven át szünetelő vasútvonal újranyitása kapcsán. Pristina ezt provokációként értelmezte. A vonat szerb színekben pompázott és több nyelven hirdette, hogy Koszovó Szerbia része.

Kívülről nézve akár viccesnek is tűnhet, hogy egy személyszállító vonat feltartóztatása miatt különleges egységeket vezényelnek egy államhatárra, összeül a nemzetbiztonsági tanács és háborús helyzetről beszélnek a vezető politikusok. Ám ha mindez a szerb-koszovói határon történik, akkor komolynak vehető, sőt veszélyesnek.

Szombaton, január 14-én reggel 8.30-kor Belgrádból elindult egy személyvonat Kosovska Mitrovicára, amit a koszovói hatóságok nem engedtek be az országba. Tulajdonképpen el sem jutott a vonat a határátkelőig, mert Aleksandar Vucic szerb kormányfő már a raskai vasútállomáson leállíttatta, mert mint később sajtótájékoztatón is beszámolt róla, tudomására jutott, hogy a pristinai hatóságok provokációra készülnek. Vucic a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „vonat indult, ismétlem, vonat és nem tank vagy más páncélozott jármű, hanem egy személyvonat, amelynek a nemzetközi jogokkal összhangban az embereket és a városokat kellene összekötnie egymással”.

Elmondása szerint azért állíttatta le a vonatot, mert Belgrád tudomására jutott, hogy kizárólag albánokból álló különleges erők megkísérelték elaknásítani a vasút egy részét. Információik szerint az volt a koszovói terv, hogy a jarinjei vasútállomáson letartóztatják a mozdonyvezetőt és a vonat utasait, hogy ezzel „nagy konfliktust idézzenek elő”. Pristina háborús játékot készített elő, mondta Vucic.

Miért értelmezte provokációként a vonatot Koszovó, amikor a 2013-ban kezdődött, az Európai Unió égisze alatt és segítségével zajló szerb-koszovói párbeszéd, a politikai rendezési folyamat eredményeként megszületett brüsszeli megállapodás garantálja a szabad mozgást a Koszovóban élő szerbek számára? Talán azért, mert az a bizonyos próbajárat szerb nemzeti színekre volt festve, oldalán több nyelven az a felirat állt, hogy „Koszovó Szerbia” része. A szerelvény belsejét pedig szerb ortodox ikonok díszítették. Ugyanez a megállapodás azt is tiltja, hogy a koszovói különleges rendőri alakulat Észak-Koszovóba vonuljon a NATO és a helyi vezetés engedélye nélkül, márpedig szombaton ezt megtették. A helyi szerb vezetés nyilván nem engedélyezte, a NATO pedig nem nyilatkozott a kérdésben, de amint a belgrádi vezetők is hangsúlyozzák, tudtuk nélkül a pristinai különleges erők nem léptek volna be az észak-koszovói „tiltott területre”.

Az tény, hogy Szerbia nem ismeri el a 2008-ban egyoldalúan kikiáltott koszovói függetlenséget, Koszovót Szerbia részének tekinti, ezt alkotmányban is rögzítik. A szerelvények belsejét díszítő ortodox ikonok valóban az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott szerb kolostorokban találhatóknak a másolatai, összességében mégsem meglepő, hogy Pristina provokációként értelmezte a próbajáratot.

És hogy a helyzet igencsak komoly, többről van szó, mint az elnökválasztásra készülő Tomislav Nikolic szerb államfő kampányfogásáról, amikor azt mondta, hogy ha a helyzet azt kívánja, a szerb hadsereget is a határhoz vezénylik, azt mi sem jelzi jobban, mint Mustafa Isa koszovói miniszterelnök nyilatkozata. „A szerbeket felszólítom, hogy maradjanak nyugodtak, az utolsó figyelmeztetésem és kérésem a koszovói albánok számára pedig az, hogy ne próbáljanak fegyverrel támadni a szerbekre, mert Szerbia ezt nem fogja megengedni” – fogalmazott a koszovói kormányfő. Hozzátette azt is, a Koszovóban történtekről értesíteni fogja Oroszországot, Kínát és az Egyesült Államokat is és állította, hogy az Európai Unió jóváhagyta Koszovó minden szombati lépését a vonatincidens kapcsán.

Ezen utóbbi kijelentése megdöbbenést váltott ki Belgrádban, Tomislav Nikolic azonnal magyarázatot is követelt Brüsszeltől. Úgy tűnik, Mustafa igazat mondott, hiszen Vucic vasárnap már arról beszélt, hogy tájékoztatta Federica Mogherini uniós főképviselőt a helyzetről, s elmondta, csalódott az EU-nak a Koszovóban történtekre adott reakciójában. Az Európai Unió álláspontja ugyanis az, hogy Brüsszel nem kíván beavatkozni, Belgrádnak és Pristinának egymás között kell megoldania a problémát.

Hogy egy szerb-koszovói incidens kétoldalú probléma maradhat, az eleve kizárt. (Koszovó többségi lakossága albán, a nagyalbán álmoknak ugyanúgy részese a Szerbiából kivált állam, mint a nagyszerb vízióknak.) Hétfőn már Edi Rama albán kormányfő is megszólalt az ügyben, mint mondta, „a polgárok nyomására”. Rama, aki tavaly oly látványosan békült Aleksandar Vucic kezdeményezésére, most eléggé cinikus hangon nyilatkozott. Azt mondta, nem kell aggódni a vonatokkal és repülőkkel történő politikai játszadozások miatt, „a szerbek Koszovóba csak turistaként utazhatnak‟. Szavairól egy pristinai lap nyomán számolt be a szerbiai sajtó.

Pedig arrafelé mind a vonatokkal, mind a repülőkkel-drónokkal való játszadozás, politikai manőverezés, vérre megy. Ennél kisebb dolog is okozott már államközi feszültséget, igaz, a koszovói különleges erők bevetése, a szerb hadsereg Észak-Koszovóba vezénylésének nyílt hangoztatása újdonságnak számít. Emlékezhetünk még a 2014 októberi focibotrányra, amikor a labdarúgó világbajnoksági selejtezőn, a szerb-albán meccs alatt egy drón Nagy-Albánia zászlót röpített a pálya fölé. Amikor egy szerb játékosnak sikerült elkapnia azt, akkor az albán játékosok rátámadtak és verekedés tört ki. De már ezt megelőzően megjelentek a petárdák és más pirotechnikai eszközök a szerb kemény magnál, fáklyákat dobtak a pályára, a helyi rendfenntartók pedig ahelyett, hogy az ellenfél játékosait védelmezték volna, maguk is ütni kezdték az albán labdarúgókat.

Vucic szerb miniszterelnök helyes döntésnek nevezte a vonat leállítását és visszafordítását. Hangsúlyozta, tudja, hogy sok szerb dühös, hogy a vonat nem ért célba, de ha belépett volna Koszovó területére, akkor most mindkét oldalon lennének halottak. A politikusok szeretnek nagy szavakat használni, de ez esetben Vucicnak vélhetően igaza van. A Balkánon a helyzet változatlan, Gavrilo Principek máig szép számmal akadnak.

A vitatott státusú ország

Az 1998-1999-es szerb-koszovói háborút a NATO döntötte el. A szövetség 1999. március 24-én kezdte meg Szerbia bombázását, az Irgalmas Angyal elnevezésű akció 78 napig tartott.

Koszovó 2008. február 17-én kiáltotta ki függetlenségét. A nemzetközi szervezetek zöme nem ismerte el a független Koszovót, mivel tagállamai között nincs egyetértés a kérdésben, a döntés ezért került át tagállami szintre.

Az ENSZ nem ismerte el önálló államként, de 193 tagországa közül 114 igen. Az ENSZ helyzetét bonyolítja, hogy Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása egyes tagállamok (mint például a Biztonsági Tanács/BT vétóval rendelkező állandó tagjai, Oroszország és Kína) értelmezése szerint sérti az ENSZ BT 1244-es határozatát, amely 1999. június 10-én elismerte az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság – amelynek a mai Szerbia a jogutódja – területi egységét.

Az Európai Unió is tagállamaira bízta a döntést, így a 28 uniós ország közül öt máig nem ismerte el Koszovót. A koszovói függetlenséget olyan uniós államok utasítják el, amelyek maguk is valós vagy vélt nemzeti kisebbségi szakadár törekvésekkel szembesülnek – Ciprus, Görögország, Spanyolország, Románia és Szlovákia. A NATO 28 tagországa közül 24 ismerte el Koszovót. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) viszont 2009-ben teljes jogú tagként vette fel a vitatott státusú országot.

Oroszország Szerbia örökös támogatójaként ellenzi Koszovó függetlenségét, és több volt szovjet köztársaság, köztük Ukrajna, Fehéroroszország és Moldova Köztársaság is. A volt jugoszláv tagállamok közül Bosznia-Hercegovina tartozik ebbe a táborba. A Krím-félsziget Oroszország általi 2014-es annexiója idején az orosz érvelésekben épp Koszovó példája került elő, az egyoldalú koszovói függetlenséget jogalapként emlegették sokan, sokszor Moszkvában.

Nem ismeri el Koszovót Izrael, és érdekes módon az ugyancsak önállóságra törekvő Palesztina sem.

A hivatalos népszámlálási adatok szerint Koszovó lakossága 1,824 millió fő. A függetlenség kikiáltásakor 2,153 milliós ország a nagyarányú elvándorlásnak köszönhetően mára 1,77 milliósra csökkent. A lakosság túlnyomó többsége albán nemzetiségű, szunnita iszlám vallású. Az észak-koszovói szerbek létszáma mára mintegy 50 ezer főre apadt. A koszovói háborúba a NATO azért lépett be, mert Milosevic hadserege etnikai tisztogatásba kezdett, de hasonló módszerekkel élt a koszovói gerilla hadsereg, az UCK is, amely ugyancsak célként tűzte ki a koszovói szerbek elűzését. (Az UCK 1998-ban még terrorszervezetként szerepelt az Egyesült Államok nyilvántartásában, mert merényletek sorozatát követte el.) A háború utáni 2006-os népszámlálás során, annak ellenére, hogy azt nagyon sok szerb bojkottálta, még 111300 szerb lakost írtak össze, ami az összlakosság 5,3 százalékát jelentette. Az UCK több mint 200 ezer szerbet és cigányt űzött el Koszovó területéről.

Koszovó lakossága ma a szegénység, a maffiakormányok és a kilátástalanság miatt menekül tömegesen az országból. A nemzetközi segítséggel létrehozott állam ugyanis önerőből máig életképtelen, tulajdonképpen az európai uniós és az amerikai segélyekből működik. Területén békefenntartók állomásoznak.