Kizárták a címvédőt

Nem indulhat az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája 2017-es kiírásában a címvédő dél-koreai Csonbuk Hyundai Motors, mert egy 2013-as vesztegetési botrány miatt a kontinentális szövetség kizárta a sorozatból.

A tavalyi klubvilágbajnokságon ötödik dél-koreai együttesről még szeptemberben derült ki, hogy 2013-ban az egyik játékosmegfigyelője bírókat fizetett le. Emiatt hazája szövetsége 91 ezer dollárra (26 millió forint) megbüntette a klubot, és kilenc bajnoki pontot levont a második helyen záró csapattól.

Az ügy kirobbanása után az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) egy független testülete is vizsgálatot indított az együttes ellen, és ennek lezárulta után kizárta a 2017-es Bajnokok Ligájából a címvédőt. A Csonbuk Hyundai Motors – amely helyett a Csedzsu United FC lesz főtáblás a BL idei kiírásában – tavaly az egyesült arab emírségekbeli Al-Ain ellen nyert az ázsiai BL döntőjében, 3–2-es összesítéssel.

Szerző
Témák
kizárás

Van Gaal visszakozik

Publikálás dátuma
2017.01.19. 06:56
Louis van Gaal FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem hagy fel edzői pályafutásával Louis van Gaal. A hollandokat a 2014-es világbajnokságon bronzéremig vezető tréner a Cadena Ser spanyol rádiónak adott nyilatkozatában elmondta, félreértették szavait.

A 65 éves sikeredző családi okok miatt - a vejének néhány hónapja bekövetkezett halála miatt - akart szünetet tartani. „Nem, nem vonultam vissza! Csak egy évre kicsit kivonom magam a forgalomból, úgy is fogalmazhatunk, hogy alkotói szabadságra megyek. Egy hónapja a Valencia megkeresett, de nemet mondtam” – majd hozzátette, a 2016/17-es szezon végeztével átgondolja, folytatni akarja-e edzői pályafutását.

A Manchester United együttesétől nyáron menesztett tréner korábban az Ajaxszal megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Európa-liga elődjét, az UEFA-kupát. Bajnoki címet ünnepelhetett Hollandia mellett Spanyolországban és Németországban is, a holland válogatott mellett ült az Ajax, a Barcelona, az AZ Alkmaar, a Bayern München és a Manchester United kispadján is.

Szerző

Van Basten ötletel

Marco van Basten, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai igazgatója jégkorongos mintára szétlövést javasol 2026-ban a 48 csapatos világbajnokság csoportszakaszában a döntetlenre álló mérkőzések eldöntésére.

A FIFA múlt kedden közölte, hogy kilenc év múlva minden eddiginél nagyobb mezőny lesz a vb-n, s az első körben a csapatok várhatóan 16 hármas csoportban küzdenek meg. Gianni Infantino FIFA-elnök azzal az ötlettel állt elő, hogy már a csoportszakaszban megszűnhetne a döntetlen, és egyenlő állás esetén büntetőpárbajban dőlne el a csata.

Van Basten ugyanakkor a Sport-Bild című német lapnak új javaslatot vetett fel: „A szétlövés során minden csapat ötször próbálkozhatna úgy, hogy egy-egy játékos 25 méterről rávezeti a kapusra a labdát, és nyolc másodpercen belül lő” – mondta a holland válogatottal 1988-ban Európa-bajnok csatár.

Az 52 éves sportdiplomata további elképzeléseket is felvázolt: az utolsó tíz percben nettó játékidőt számolhatnának az időhúzás elkerülésére, sárga lapok helyett az időbüntetést is megvalósíthatónak tartja, sőt, a les eltörlésétől sem zárkózna el.

Szerző