MSZP;olimpia;népszavazás;aláírásgyűjtés;Momentán Mozgalom;

2017-01-20 06:03:00

Elindult a NOlimpia aláírásgyűjtése

Miközben elindult a harmincnapos aláírásgyűjtés a budapesti olimpiarendezés ügyében rendezendő népszavazásért, támogatásáról biztosította a kezdeményezést Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Horváth Csaba, a párt fővárosi közgyűlési képviselője. A párt Szabad Sajtó Alapítványa ugyanakkor országos kampányba kezdett azért, hogy a 2024-es budapesti olimpiáról országos népszavazás döntsön. A szocialisták szerint ugyanis az olimpia nemzeti ügy, nem lehet egy szűk politikai elit döntése, egy népszavazással azonban kormányzati ciklusokon átívelő döntés születhet.  Valamennyi baloldali kis párt is beállt az olimpiarendezésről kezdeményezett referendum mögé, még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is plakátkampánnyal segít a Momentum Mozgalomnak. Mindez azt is jelenti, hogy a 2024-es ötkarikás játékok elsőként hozták össze az ellenzéki oldalt, ám a kormánypártok ettől még nem hajlanak az állampolgárok véleményének kikérésére, sőt, a jogszabályokkal akár még egy sikeres, érvényes és eredményes helyi népszavazást is elgáncsolhatnak.

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát? - erről a kérdésről rendezne budapesti népszavazást a Momentum Mozgalom, amely tegnap meg is kezdte az aláírásgyűjtést a főváros 25 pontján. Összesen 30 napjuk van rá, hogy 138 ezer budapesti lakos aláírását összegyűjtsék. A NOlimpia-kampány már 5-600 aktivistánál és 3,5 millió forint adománynál tart, és besegít az aláírásgyűjtésbe a Lehet Más a Politika, az Együtt és a Párbeszéd is. Sőt, az aláírásgyűjtő ívet az internetről is le lehet tölteni, és az aláírás után postán elküldhető vagy személyesen leadható a pultoknál.

Támogatásáról biztosította a 2024-es budapesti olimpia pályázatról indított civil aláírásgyűjtést Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Horváth Csaba, a párt fővárosi közgyűlési frakciójának vezetője is. Molnár elmondta, mindannyian sportpártiak, olimpiapártiak, fontos lenne, ha egyszer Magyarország készen állna a rendezésre. Most viszont több a kérdés, mint a válasz, ezért örülnek és támogatják a civil szervezet aláírásgyűjtését és arra kérik tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy ők is írják alá a kezdeményezést. Azt javasolta, hogy ne csak a tiltakozók, hanem azok is lássák el kézjegyükkel az íveket, akik teljes szívvel az olimpia mellett vannak, mert ez teremt lehetőséget a nyílt párbeszédre. Molnár bejelentette azt is, az MSZP emellett saját kampányt is indít és arra kéri a kormányt, hogy kezdeményezzen népszavazást az olimpiáról, tegye lehetővé, hogy a kampányban a rendezés mellett és ellene szóló érvek is megjelenhessenek.

A pártelnök szavait követően a szocialisták Szabad Sajtó Alapítványa közzé is tette országos kampánya alapvetéseit, amelyek szerint azért kellene országos népszavazást rendezni a kérdésről, mert az olimpia nemzeti ügy, nem lehet egy szűk politikai elit döntése. Emlékeztetettek: az olimpia hosszú távon meghatározza Magyarország és Budapest jövőjét, így egy referendummal kormányzati ciklusokon átívelő döntés születhet. Az MSZP kampányának első lépése az a videospot, amelyben Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó a népszavazás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Nemcsak az eddig ismeretlen civil mozgalmat segítő kis pártok, valamint az MSZP szorgalmaz népszavazást a kérdésben, hanem a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) is támogatja az aláírásgyűjtést. A Bokros Lajos által vezetett tömörülés felhívta a figyelmet, hogy egy olimpiának soha nincs költségvetési nyeresége, hanem csak óriási közpénzügyi vesztesége. "Ne az adófizetők pénzén álmodjon nagyot a kormány. Van mire költeni, nem az olimpiától lesz boldog és sikeres az ország" - fogalmaztak. A DK sem támogatja, hogy Budapest olimpiát rendezzen. Az ellenzéki párt szerint az esemény olyan költségvetési terhet jelentene az amúgy is rosszul teljesítő magyar gazdaság számára, hogy az már államcsőddel fenyegetne.

"A 3-as metró tökéletesen alkalmas lenne olimpiai lángnak" - kommentálta a Kétfarkú Kutya Párt is az olimpia megrendezésének tervét, de a viccpárt segíteni is kíván, méghozzá egy plakátkampánnyal a Momentumnak. "Fontos lenne, hogy ne csak a kormánypropagandát lehessen látni az utcákon, amit persze szintén mi fizetünk" - írták a Facebookon. Mivel kisplakátokat már nem lehet kitenni, csak akkor, ha elég aláírás összegyűlt, ezért ha összegyűlik elég pénz - egy óra alatt egymillió forint jött össze -, a párt óriásplakátokat tenne ki február 1-től Budapesten. Kovács Gergely, az MKKP elnöke azt mondta a 24.hu-nak, hogy "amennyire ismerjük a kormányt, kinézem belőlük, hogy akkor is megrendezik az olimpiát, ha nem mi nyerjük meg a pályázatot".

"A kormány nem foglalkozik a kérdéssel, ameddig nem gyűlik össze a szükséges 138 ezer aláírás" - reagált a csaknem teljes egységre Lázár János. A kancelláriaminiszter leszögezte: a kormány jelenleg nem akar népszavazást kiírni az olimpia ügyében, de ez változhat. Ehhez képest a Fidesz azonnal rátámadt azokra a baloldali pártokra, amelyek támogatják a kezdeményezést. Mindeközben a Quaestor Károsultak Közössége nyílt levelet juttatott el a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2024-es budapesti pályázat ügyében. Ebben azt kérik, hogy a NOB "ne támogasson egy olyan pályázatot, amelyben a Duna City telekhez a magyar kormány jogtalanul akar hozzájutni!" Ide épülne ugyanis az olimpiai falu, ám az Orbán-kormány által eltervezett építkezés egy olyan ingatlannal tervez, amely nem is a magyar állam tulajdona.

Kérdéses a siker
A szabályok úgy szólnak, hogy miután a helyi választási bizottság hitelesítette a kérdést, majd az idevágó aláírásgyűjtő-íveket is, 30 napon át gyűjthetik az aláírásokat a szervezők. A leadás után a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzik az aláírásokat, ha ezek érvényesek, s számuk eléri a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges számot, erről megállapító határozat születik. Az aláírásgyűjtéssel és az aláírások ellenőrzésével kapcsolatos jogorvoslat benyújtására és elbírálására rendelkezésre álló határidő 5 nap. Ha az aláírások érvényesek, az azt megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül a helyi választási bizottság elnöke tájékoztatja a polgármestert, aki a következő képviselő-testületi ülésen, jelen esetben a fővárosi közgyűlésben bejelenti majd a helyi népszavazást. Ám a referendum elrendeléséről csak a bejelentést követő újabb 30 napon belül dönt a képviselő-testület.
Mindez azelőtt megtörténhet, mielőtt a a NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt az olimpiai pályázatokról, ám a kormánytöbbség - amely természetesen a főváros működését is uralja - könnyedén keresztbe tehet az állampolgároknak. Egy helyi népszavazás ugyanis érvényes, ha a választópolgárok több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Az önkormányzati képviselő-testület - ha a helyi népszavazás döntési kötelezettséget keletkeztet - köteles a helyi népszavazás napjától számított 180 napon belül az érvényes és eredményes helyi népszavazás döntésének megfelelő rendeletet megalkotni vagy határozatot hozni. Az érvényes és eredményes helyi népszavazással hozott döntés a képviselő-testületre a helyi népszavazás napjától - ha a helyi népszavazás rendeletalkotási kötelezettséget keletkeztet, a rendelet kihirdetésétől - számított egy évig kötelező.