Simicskó sportegyesületi elnök maradt a Honvédnál

Publikálás dátuma
2017.01.20. 08:56
Simicskó István. FOTÓ: Népszava
Egyhangúlag  választották újra elnöknek Simicskó István honvédelmi minisztert a Budapesti Honvéd Sportegyesület csütörtöki tisztújító közgyűlésén.

A klub esti közleménye szerint a szavazásra jogosult 66 küldött közül 59 vett részt az eseményen, amelyen Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót ellenszavazat nélkül ügyvezető elnöknek választották. Az elnökségbe három új tagot választottak, köztük Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozót és Guczoghy György olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok tornászt.

Szerző

Az oktatásügy és a politika

Nem érdemes azt ragozni, hogyan vitték csődbe az oktatásügyet Hoffman Rózsa és társai. Tudjuk, látjuk, tapasztaljuk. Azt is halljuk, hogyan akarják a pedagógusokra és a diákokra (!) hárítani a felelősséget cinikus politikusok. Miért is beszélnének saját felelősségükről? Hiszen nekik van mit aprítaniuk a tejbe, megtehetik, hogy tudásszomjas gyermekeiket külföldön taníttatják, követve a miniszterelnök példáját. Az ő gyermekeiknek nem lesznek megértési nehézségeik, simán léphetnek a mai elit helyébe. Csak az a kérdés, hogyan és kiket kormányoznak? A jelek szerint funkcionális analfabétákat, akiket könnyű (lesz) az orruknál fogva vezetni, és elhitetni velük, hogy mindenért a gonosz, felkészületlen, különben remekül fizetett pedagógusok a hibásak. „Mit akarnak ezek?” – kérdezték nem kevesen a tanárnők és tanárok tüntetését látva. Jó volna, ha felfognák, hogy a tüntetők nem saját érdekük képviseletében, hanem a gyerekek, azaz hazánk értelmes jövőjéért vonultak ki. Megfontolhatnák, hány szolgalélek és a romlásért felelős személy ül a nagy garral emlegetett kerekasztalnál, ahol vezetője szerint minden problémát megvitatnak és orvosolni fognak.

Fel kellene állnia az asztal mellől mindenkinek, aki felelősséget érez a gyerekekért és a jövőért. Nem tanácskozni, hanem sürgősen cselekedni kellene! Nem megoldás, ha álszent módon azt hangoztatják, majd az egyház kezébe került iskolák jelentik a megoldást. Nyílt titok, hogy az egyházak nincsenek erre felkészülve. Van olyan hajdan híres tanító rend, amelynek iskoláiban nagyítóval sem lehet szerzetest találni, és egyre kevesebben választják a papi hivatást, így egy-két rendet kivéve nyoma sincs utánpótlásnak sem. Akárhány milliárddal tömik be az oktatás hajóján a léket, a hajó csak süllyed tovább.

Konganak a vészharangok, de a képviselő urak és hölgyek nem hallják. A televízióban láthattuk, hogy az oktatásügyről rendezett vitanapon mindössze néhány képviselő lézengett a teremben, s akik védelmezték a védhetetlent, bizonyságát adták, fogalmuk sincs arról, mekkora a baj. Akik távollétükkel tüntettek, nem képviselők, hiszen ilyen kérdésben közömbösnek lenni a választóik ellen elkövetett bűn, melynek súlya alól nincs feloldozás, terhét nyögve visszük mindnyájan.

Az oktatásügy és a politika

Nem érdemes azt ragozni, hogyan vitték csődbe az oktatásügyet Hoffman Rózsa és társai. Tudjuk, látjuk, tapasztaljuk. Azt is halljuk, hogyan akarják a pedagógusokra és a diákokra (!) hárítani a felelősséget cinikus politikusok. Miért is beszélnének saját felelősségükről? Hiszen nekik van mit aprítaniuk a tejbe, megtehetik, hogy tudásszomjas gyermekeiket külföldön taníttatják, követve a miniszterelnök példáját. Az ő gyermekeiknek nem lesznek megértési nehézségeik, simán léphetnek a mai elit helyébe. Csak az a kérdés, hogyan és kiket kormányoznak? A jelek szerint funkcionális analfabétákat, akiket könnyű (lesz) az orruknál fogva vezetni, és elhitetni velük, hogy mindenért a gonosz, felkészületlen, különben remekül fizetett pedagógusok a hibásak. „Mit akarnak ezek?” – kérdezték nem kevesen a tanárnők és tanárok tüntetését látva. Jó volna, ha felfognák, hogy a tüntetők nem saját érdekük képviseletében, hanem a gyerekek, azaz hazánk értelmes jövőjéért vonultak ki. Megfontolhatnák, hány szolgalélek és a romlásért felelős személy ül a nagy garral emlegetett kerekasztalnál, ahol vezetője szerint minden problémát megvitatnak és orvosolni fognak.

Fel kellene állnia az asztal mellől mindenkinek, aki felelősséget érez a gyerekekért és a jövőért. Nem tanácskozni, hanem sürgősen cselekedni kellene! Nem megoldás, ha álszent módon azt hangoztatják, majd az egyház kezébe került iskolák jelentik a megoldást. Nyílt titok, hogy az egyházak nincsenek erre felkészülve. Van olyan hajdan híres tanító rend, amelynek iskoláiban nagyítóval sem lehet szerzetest találni, és egyre kevesebben választják a papi hivatást, így egy-két rendet kivéve nyoma sincs utánpótlásnak sem. Akárhány milliárddal tömik be az oktatás hajóján a léket, a hajó csak süllyed tovább.

Konganak a vészharangok, de a képviselő urak és hölgyek nem hallják. A televízióban láthattuk, hogy az oktatásügyről rendezett vitanapon mindössze néhány képviselő lézengett a teremben, s akik védelmezték a védhetetlent, bizonyságát adták, fogalmuk sincs arról, mekkora a baj. Akik távollétükkel tüntettek, nem képviselők, hiszen ilyen kérdésben közömbösnek lenni a választóik ellen elkövetett bűn, melynek súlya alól nincs feloldozás, terhét nyögve visszük mindnyájan.