Szibériai tél és farkasordító kormányzati propaganda fogadta a téli szabadságról hazaérkező polgárokat január második dekádjában. Egyik nap a kormány rezsibiztosa, másnap a főminiszter, aztán maga a kormányfő közölte jéghideg hangon, hogy a civil szervezetekkel baj van. Politizálnak, nem állnak a kormány oldalán és pénzeket kapnak külföldről. Erre pedig érzékenyek a „nemzeti oldalon” és a magyar emberek tudni akarják, hogy hányadán is állunk a Soros György adományaival. A megszólalók, a tematika, a parlamenti szünetre időzített nyilatkozathullám azt jelzi, hogy a kormány propaganda gépezete új ellenséget talált.
A politika üzen
A civil szervezetek politikai befolyásolását és a támogatásaik átláthatóságát firtató „patyolat akciót” nem érdemes azzal elhárítani, hogy a kormány csak fontosabb dolgokról akarja a figyelmet elterelni a téli uborkaszezonban. Ha Németh Szilárd, Lázár János, Kovács Zoltán, Schöpflin és Orbán urak egymáshoz illeszkedő nyilatkozatát együtt értékeljük, akkor megállapítható, hogy a civilek elsöprése több rétegű propaganda akció, amely társadalompolitikai célokat szolgál és takar.
A nyilatkozatokból többféle üzenet kódolható. Azt üzenjük Washingtonba és Moszkvába, hogy közös ellenségünk Soros György, hiába támogatott személyesen is bennünket, mi nem szeretjük őt. A hazai fundamentális jobboldal ebből megértheti, hogy hányadán állunk a rossz zsidókkal. (A jók persze nélkülözhetetlenek a nagy bizniszhez.) A balliberális ellenzéknek szóló üzenet: mire megmozdulnak, a hatalom felégeti a hátországukat. A civil társadalom pedig elgondolkodhat azon, hogy akit a politika nem tud megvenni, azokat eltakarítja az útjából. Nem utolsó sorban a magyar embereknek tudtára adatik, hogy milyen nagy veszélyek leselkednek rájuk. A veszélyforrások felszámolása fontosabb az iskolák, a kórházak, a szegények száz bajánál, amelyek úgyis megoldódnak az erősödő Magyarországon.
A kormány tehát „üzen”, mindig ez történik, ha a nemzeti együttműködés rendszere propaganda üzemmódba kapcsol. Az ismert forgatókönyv már kicsit unalmas, giccses tájkép, amelyen a szürke marha csordát kiterelik a tajgára és cowboyok védik a medvéktől, miközben vígan pöfög a felcsúti kisvasút. Mindez sajnos túl komor ahhoz, hogy elintézhetnénk egy kézlegyintéssel. Felmerül a kérdés, hogy túl a propagandán, milyen politikai racionalitást hordoz a kockázatoktól sem mentes akció? Hol húzhatók meg a hatalmi játszma keretei?
A Fidesz-KDNP koalíció az elmúlt években alkotmányos válságot idézett elő azzal, hogy a rendszerváltó politikai erők konszenzusán nyugvó (ideiglenes) alkotmányt félretolva úgynevezett alaptörvényt (pártelvű alapjogi szabályozást) hozott létre a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás jogintézményeinek a korlátozásával. Mind nyilvánvalóbb ugyanakkor, hogy a kétharmados felhatalmazásra hivatkozó hatalom a maga törvényeit sem tartja be, ha a pozícióját bármilyen formában veszélyeztetve látja. A civil szervezetek elleni akcióval a kormány teszteli a jogi korlátok áthágására adott hazai és külhoni reakciókat, lejjebb viszi a jogkorlátozás érzékelési küszöbét.
A törvény nem számít
A 2011. évi civil törvény, illetve a 2013. évi polgári törvénykönyv a nemzetközi jogrenddel összhangban „frissen” szabályozza a tagsággal rendelkező jogi személy egyesületek működését, törvényességi felügyeletét, adataik nyilvánosságát. Joggal feltételezhető, hogy ezen túli minden korlátozás, kötelezés, tiltás konkrét politikai céllal került napirendre. Mindez különös, ha arra gondolunk, hogy a Fidesz-KDNP koalíció terjesztette elő és fogadta el a civil törvény bevezető indoklását, miszerint „az emberek önkéntes összefogása nélkülözhetetlen Magyarország fejlődéséhez, a civil szervezetek a társadalom alapvető egységei, amelyek folyamatosan hozzájárulnak közös értékeink mindennapi megvalósulásához”. Maga a törvény „az egyesülési szabadság érvényesülése, valamint a civil szervezetek működési alapjainak megteremtése, társadalmilag hasznos és közösségteremtő tevékenységük elismerése, közérdekű, illetve közhasznú tevékenységük támogatása érdekében” született.
Nyomós hatalmi szempontokat kell feltételezni, ha most a kormányfő ellép a nemzetközi joggal is összhangban álló törvénytől. A nyilatkozatokból kikövetkeztethető intézkedések közvetlen politikai célokat szolgálhatnak. A civil szervezeteket feloszthatják, hasonlóan mint az egyházaknál a "bevett" és a "többiek" kategóriára, együttműködő (kormánypárti) és nem együttműködő (ellenzéki, ellenséges) szervezetekre. Ez a felosztás jogi legitimációt adna az együttműködő szervezetek további feltőkésítéséhez, illetve a nem együttműködők vegzálására, akár a szervezetalakítási jogok korlátozására is. Az 1972-es alkotmány módosítással analóg módon a NER az illiberális demokrácia és a magyar emberek érdekeinek megfelelően biztosítaná az egyesülési jogot. Vagyis: eliminálódna ez a fontos alapjog.
A civil törvényben nevesített úgynevezett közvetlen politikai tevékenységet végző civil szervezetek közül teljes legitimitást kapna a CÖF és a többi GONGO (government organised non-governmental organisation), tehát a kormány által szervezett nem-kormányzati szervezet, amelyeket a közbeszéd ál-civileknek nevez. Korlátoznák viszont az ellenzéki pártok és a civil szervezetek kapcsolatát. Adminisztratív és kommunikációs eszközökkel megnehezítenék az önkormányzati és polgármester választásokon a civilek jelöltállítását, egyes jelöltek támogatását, a kampányokban való aktív részvétel lehetőségét.
Az Alaptörvény az átláthatóságot – érthető módon - a közpénzekkel összefüggésben írja elő. Messzire vezető kérdés, ha politikai szempontból szabályoznák a magánpénzek felhasználásának átláthatóságát, nem is szólva arról, hogy a transzparencia mai előírásai is nagy terheket raknak az érintett szervezetekre.
Hangsúlyozni kell, hogy a törvények az ügyészségnek ma is biztosítják iratbetekintési joguk révén a civil szervezetek átláthatóságát, a törvényességi felügyelet előtt nincs titok. A magán adományozókat viszont érthető okokból óvatosságra intené, ha a politikai nyilvánosság részévé válna az anyagi támogatásuk módja, mértéke és motívuma. (A levéltárakban érdekes eseteket lehet előszedni az egyházi adományok körüli régi vitákról.)
A társadalom ellen
A civil szervezetek anyagi forrásainak szűkítése jelenik meg abban is, hogy a NAV „átvállalja” az adóbevallást, miáltal csökkenhet az 1 százalékos támogatás. Ismerve a kormányfő találékonyságát, egy jogkiterjesztéssel leránthatja a takarót a szakszervezeti sztrájkalapokról is, ami tovább gyengítheti az érdekvédelmet. Az újabb események tükrében pedig felmerül a gyanú, hogy a kulturális intézményrendszer átszervezése, sorvasztása a civil kulturális szféra rombolásának szándékával történt.
Magyarországon nincsenek valódi tömegpártok, csak káderpártok vannak, amelyeknek a fő működési terepe a parlament és a média. Az utcai tiltakozásokat, demonstrációkat döntően civilek szervezik. A parlamenti ellenzéket a Fidesz-KDNP sikeresen paralizálta, a médiát ellenőrzése alá vonta.
Most az utca és a helyi társadalom legyűréséről van szó! A hatalom a társadalmi ellenzék visszaszorítására kreál eszközöket, aminek külön pikantériát ad Orbán Viktor „szaktudása”, amit fiatal kollégistaként szerzett. Az 1986-ban írott szakdolgozatában azt a következtetést vonta le, hogy „ a zárt struktúrájú rendszerekben - ahova a NER is tart - nem a kormányzat, illetve a párt által választott megoldással szembeni ellenvélemények létezése jelenti a válságot, hanem a tiltakozás, az alternatív megoldás - a nyílt társadalom - artikulálása, illetve annak nyilvánosságra kerülése.” A politikai akarat kézenfekvő, el kell nyomni az alternatív megoldást kínáló, a hatalomtól független, önszerveződésre épülő, a hatalmi monopóliumokkal össze nem egyeztethető, kritikát megjelenítő polgári kezdeményezéseket.
Ami a civilek révén megjelenő külföldi veszélyeket illeti, egyszerűen riogat a kormányzati propaganda. A nemzetközi kapcsolatokban az együttműködést és a befolyásolást sokszor csak egy paraszthajszál választja el egymástól, néha még annyi sem. Miközben a felek kölcsönös előnyök érdekében együttműködnek, befolyásolják is egymást. Legitim és illegitim formában, úgy mint diplomácia, titkosszolgálatok, média és az élet számos más területe, tudomány, kultúra, sport, környezetvédelem, stb. Az állami szférán kívül a társadalmi szervezetek is némi szerepet játszanak ebben. Ismeretes, hogy fagyos időkben az úgynevezett népi diplomácia segít fenntartani bizonyos közlekedő utakat. A külkapcsolatok egy része (mivel két oldal szerepel), változó mértékben bírja el a nyilvánosságot. Az állami és a civil szférában is, hasonló a helyzet, lásd a titkos diplomáciát. Ha egy kormány úgy akarja növelni a transzparenciát, hogy azzal félelmet kelt, akkor csökkenni fog a kapcsolatok intenzitása és/vagy a legalitása. Ilyet békeidőben csak ostoba kormányok tesznek. A szükséges transzparenciát nyilvánvalóan biztosítani lehet a hatóságok, titkosszolgálatok és a média eszközeivel.
Ki politizálhat?
Ami a szóban forgó civil szervezeteket illeti, a belengetett intézkedések esetén felmerül, hogy mi a politikai szervezet, ha az nem párt, mi a politikai tevékenység és mi az idegen befolyás? Ezekre a kérdésekre, ha nem is könnyen, lehet válaszokat adni.
A legfőbb kérdés azonban az, hogy a kormánykoalíció, úgy is mint a NER ökle, saját monopóliumának tekinti-e a politizálást, a közügyekkel való foglakozást? Mert nagyon erre hajaz a civilekről szóló beszéd.
Ha igen, akkor nincs miről beszélni, az alkotmányos válság kiteljesedett, megérkeztünk a diktatúrába. Ismerjük azokat a forgatókönyveket, amelyekben gumiszabályok alapján a hatalom oda csap, ahova éppen akar. Ebben a szibériai télben meghökkentő a narancstáborban eluralkodó hatalmi mánia.
A belengetett intézkedéseknek lesznek nem kívánatos mellékhatásai a határon túli magyarok támogatásában, mert a külföldi befolyás elleni küzdelem új dimenziókat kap a szomszédoknál is. A nemzetközi térben mozgó magyar kulturális és tudományos szervezetek működésében is számolni kell a kapcsolatok megbillenésével. Nagy árat fizethetünk a civilek eltakarításáról szóló beszédért, ha a józan ész nem állít korlátot a rezsibiztos szájába adott szavaknak.