MSZP;felújítás;3-as metró;

2017-01-20 17:11:00

"Nem csak a metró rohad" - Tüntetett az MSZP

A 3-as metró felújításának csúszása, a főváros vagyonának államosítása, az olimpia rendezés terve miatt bírálták a szónokok Budapest vezetését a fővárosi MSZP által szervezett pénteki demonstráción.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fővárosi elnöke a Nyugati téren, a metrófelújítás felgyorsítása érdekében szervezett tüntetésen azt mondta, ma nemcsak a metró rohad, hanem pusztulnak a fővárosi iskolák és kórházak is. Hozzátette, a Fidesz visszafelé mutogat, miközben hetedik éve kormányoz.

Az ellenzéki politikus szerint a metrót naponta használó félmillió ember nem érti, miért nincs pénz a felújításra, miközben van pénz a felcsúti kisvasútra vagy Hódmezővásárhelyen villamosra. Hogyan akarnak ezek olimpiát rendezni, ha még húsz metróállomást sem tudnak felújítani? - fogalmazott, és arra biztatott mindenkit, hogy írja alá a Momentum Mozgalomnak az olimpia rendezését elutasító népszavazási kezdeményezését.

Kunhalmi Ágnes szerint 2010 óta, az államosítások óta megfeleződött a főváros költségvetése. Ma Budapestnek nincs képviselete, Orbán Viktornak van képviselete a fővárosban, a miniszterelnököt pedig csak egy dolog érdekli, a pénz - mondta. Úgy folytatta: a fővárosiak sohasem támogatták a Fideszt a rendszerváltás óta, a kormány ezért bünteti a várost, ezért "fosztja ki".

Az MSZP fővárosi elnöke a kormányfő környezetének üzleti ügyeit sorolva úgy fogalmazott: "nehogy már a tolvajok ítéljék meg, hogy ki lop ebben az országban".  Azt követelte, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) minden Magyarországgal kapcsolatos jelentését hozzák nyilvánosságra.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője azt mondta, a budapestiek naponta 20 milliárd forintot fizetnek be az államkasszába. Füstölő, kigyulladt metró jár nekünk a munkánkért cserébe? - kérdezte.

Elég volt a hazugságokból és semmittevésből - hangoztatta. Felmutatott egy játékmetrót, majd azt mondta, a metró nem játék, ezért inkább ezt a játékmetrót ajánlja Tarlós István főpolgármesternek, hozzáfűzve, a budapestiek életével "ne szórakozzon".

Az ellenzéki politikus szerint az elmúlt hét évben "több kár érte Budapestet, mint a második világháborúban", mintegy 1200 milliárd forintnyi vagyont vitt el "Orbán és a lopós haverja, bandája".

A demonstráció után az MSZP vezetői, köztük Molnár Gyula pártelnök a Nyugati téren aláírták az olimpiával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezést.

Fidesz: a szocialisták inkább tegyenek vallomást
A Fidesz szerint a szocialisták ahelyett, hogy "tüntetgetnek a metróért" inkább "fáradjanak be" az ügyészségre vallomást tenni. A Fidesz azt írta, arról kéne vallomást tennie az MSZP-s politikusoknak, hogy a pártból kik és mennyi pénzért voltak benne az ügyben. "A szocialistáknak immár papírjuk van róla, hogy ellopták és elcsalták a 4-es metró beruházás egy harmadát" - fogalmazott a Fidesz.
Hozzátették: Demszky Gábor főpolgármester és Horváth Csaba főpolgármester "gátlástalanul tömte a saját zsebét", eközben pedig hagyták lepusztulni a metrót.