Franciaország;Hollande;Macron;

2017-01-21 06:30:00

Hollande hibázott, Macron föltámad?

Baljós hírek érkeznek Párizsból. A liberálisként elkönyvelt Le Monde és a konzervatívként tisztelt Le Figaro azt jövendöli, hogy a francia elnökválasztás első fordulójának estéjén, a jelöltek vezető helyén szerepel majd Marine Le Pen neve. Még nem tragédia, mert a szavazók túlnyomó többségének esze ágában sincs szélsőjobboldali kandidátust küldeni az Élysée-palotába, ez csupán „figyelmeztető” jel. Abban is egyetértés van, ha eltérő mértékben is, hogy a baloldal végzetes kudarcának az oka a távozó elnök, Hollande, aki mindent végzetesen elrontott.

A Le Monde szerint Francois Hollande államfőt három szerencsétlen könyv ásta alá. Mindenekelőtt a volt újságíró, élettárs „gonoszkodása” volt, amelyben megszellőztette a csapodár politikus hűtlenségét. A másik bűnös maga Hollande volt, aki két újságírónak adott interjúkötetében mérhetetlen ostobaságokat fecsegett. A Figaro azt állította, hogy Hollande a baloldal „választási sírásója” volt. Lehet mindkét változat találgatás, de tény, legalábbis elvben, hogy Franciaországnak, akár 2022-ig is, esetleg nem lehet baloldali államfője.

Az elkövetkező hónapok, május elejéig mindenekelőtt a szocialistákat fogják irdatlanul sújtani. Január búcsúzó két hete amolyan kétbalkezes kísérlet lesz, amelyben Holland volt pártja, (a tagságát netán azért megőrzi), sután igyekszik majd menteni a menthetetlent. Ő maga „önként” nem vállalta újabb indulását, más lehetősége nem volt, mint pótemberre lelni. A logika szerint kínálkozott addigi kormányfője, Manuel Valls, akiben benne volt a viszketegség is, hogy ha „netán” beüt a vész, nekivágjon. Végzetes elképzelés volt több okból is. Miniszterelnökként nem volt a legsikeresebb, és főként eleve bizalmatlanságot ébresztett maga ellen azzal, hogy pillanatig se rejtette el túlméretezett ambícióit. Túlméretezett volt annál is inkább, mivel kormányában és pártjában akadt legalább még fél tucat olyan vetélytársa, aki annyit ért, akár ő, sőt esélyeiben talán még ígéretesebb is. A január 22-re és 29-re kitűzött két baloldali előválasztási menetre, vele együtt hét jelölt áll csatasorba és megtörténhet, hogy Valls már nem lesz szereplő a második fordulóban. De aki a helyére kerül, az sem sokkal szerencsésebb. Az országos választáson szocialista és más baloldali jelölt csak a „futottak még” kategóriába érkezhet. A még Sarkozytől örökölt köztársasági különítmény színeiben, a Republikánusoknál sem a talán igazán rátermett és ígéretes Alain Juppé áll csatasorba, hanem a nála ravaszabb, ügyeskedőbb François Fillon.

Hamon nyerte az utolsó vitát
Baloldalon is megismétlődni látszik a jobboldali előválasztás forgatókönyve. A Konzervatív párt előválasztási tévévitái előtt minden azt mutatta, hogy a második forduló Alain Juppé és a volt elnök, Nicolas Sarkozy között dől el. Ám a tévéviták megváltoztatták az erőviszonyokat, az utolsó száz méteren bekapcsolódott Francois Fillon fokozatosan tört előre, és Juppével szemben meg is nyerte a második fordulót.
A baloldalon Manuell Valls biztos győzelmét ígérték a közvélemény-kutatások, ám két nappal az első előválasztási forduló előtt csupán harmadik helyen áll a miniszterelnökségről a jelöltség miatt lemondott szocialista politikus. Valls ugyan továbbra is vezet a Szocialista Párt támogatóinak körében, de a baloldal jelöltjének a Szocialista Párt mellett a Zöldek és a Radikális Baloldali Párt támogatóinak voksait is meg kell szereznie. A csütörtök esti utolsó tévévitából már a hétről hétre jobban teljesítő 39 éves volt oktatási miniszter, Benoit Hamon került ki győztesként. (A másodikat Arnaud Montebourg nyerte.) Az Elabe ügynökség által végzett felmérés szerint Hamont 29 százalék ítélte a legjobbnak, 28 százalék a volt gazdasági minisztert, Arnaud Montebourgot látta meggyőzőbbnek, Manuel Valls csak harmadik helyre került 21 százalékkal. A vasárnapi előválasztás első fordulójára a következő sorrendet mérte az Elabe: Hamon 34, Valls 24, Montebourg 23 százalék. Vagyis, január 29-én Hamond és Valls között dől majd el a verseny. A Reuters megfogalmazása szerint, ők mérkőzhetnek majd azért a méreggel tele pohárért, amit Francois Hollande politikai öröksége jelent a francia baloldal számára.

Sokáig az volt a látszat, mintha a szocialisták teljesen kiestek volna a versengésből, amíg egyszer csak váratlanul mintha fordulna a kocka. Emmanuel Macron, akit Hollande gazdasági „csodaembereként” elcsábított a francia Rotschild bankháztól, meglepetésre szakított jótevőjével is. Önállósította magát, nem tudható milyen pénzből, nem is csekély induló tőkére tett szert. Ha igaz, egyetlen partnere a nála negyedszázaddal idősebb felesége, az egészen szűk baráti körön túl az „Előrének” elkeresztelt pártnak egyelőre ők adják a vezérkarát. Talán nem csupán fantázia, hogy hamarosan Macron lehet a baloldali elnökjelölt. Csekély a köze a hagyományos Szocialista Párthoz, mégis akadnak, akik benne valamennyi reményt fedeznek föl, és még kétségekkel ugyan, de úgy vélik, a hátralévő néhány hónapban mindent a feje tetejére állíthat. Suttogják róla, még korai bármilyen tervet is reá építeni, de ő a közeljövő embere. A pillanatnyi erőviszonyok szerint szinte tényként értékelik, hogy a következő államfő a republikánus Fillon lesz, de ez csupán a látszat, ami módosulhat, nagyon is korai még leírni Macront.

További váratlan újdonság is jelentkezett. Ha csupán lélegzetnyi időre is, Macron tiszteletét tette a Rajna partján, ismerkedni igyekezett Merkel kancellár asszonnyal és szűkebb környezetével. Az első hírek csak Párizsból röppentek föl Macron tájékáról, de Berlinből sem igyekeztek lebecsülni a készülő változatot. Ínyére volna Merkelnek is, aki máris teljesen biztos lehet abban, hogy a német választásoknak újfent győztese lesz, hiszen Macronnal tovább erősítené az uniós irányzatot, amely Hollande langyos tevékenysége miatt is, háttérbe szorult.

Önmagában is föltűnést keltett, hogy Macron egyáltalán hogyan maradt talpon, milyen anyagi hátország állhat mögötte? Kezdetben nem volt titok, hogy az őt útjára bocsátó francia Rotschild nem volt szűkmarkú, a bankház nem tartotta rossz üzletnek ezt a befektetést, még Hollande érájában se. Később viszont kíváncsiságot keltett, hogy Macron mozgalma és ambíciója forrásokért kihez, illetve kikhez fordulhatott? Híre ment, hogy vagyona gyarapodott. Csöndben számvetéseket fabrikáltak, és ezekből azt a következtetést vonták le, hogy a saját források látszatra zsugorodhattak kissé a Rotschild forrásokból származók mögött, de nem jelentéktelenedtek el. Az amerikai elnökválasztás fordulataival az élénk fantáziák is működni kezdtek, hirtelen több változat is forgalomba került, felmerült finanszírozóként a tengerentúl és Oroszország is, a szuperhatalmak fölényének nyers érvényesülése Európa és különösen az Unió hátrányára.

Kis türelem, és megtudhatjuk, vajon melyik variáció a valószínűbb.

Országosan csak Le Pen pozíciója biztos
Április 23-án, illetve május 7-én rendezik meg a francia elnökválasztást. Az időpont közeledtével azonban egyre kuszábbá válnak az országos erőviszonyok, az elmozdulások pedig a hagyományos pártok rohamos térvesztését jelzik, s azt hogy a francia választók is valamiféle harmadik utas, politikamentes politikától remélnek változást.
Egyetlen dolog, Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) támogatottsága stabil. Ez a stabilitás, a hónapok óta mért 24-26 százalék azonban a szélsőjobboldal korlátait is felszínre hozza. Le Pen ugyan az első helyre ugrott, de nem azért, mert növekedett támogatóinak tábora, hanem azért, mert a demokratikus oldalon egyre nagyobb a bizonytalanság és az átrendeződés.
A Le Monde csütörtöki száma ismertetett egy tanulmányt, amelyet a francia politikatudományi egyetem kutatóintézete, a Cevipof készített tíz felmérés alapján. A közvélemény-kutatásokat az IPSOS végezte 2015 novembere és 2017 januárja között. Az intézet azt jelzi, hogy a korábban ugyancsak Hollande kormányában gazdasági miniszterként dolgozott, az elnökválasztáson függetlenként induló Emmanule Macron esélyei egyre látványosabban növekednek, miközben a Republikánusok jelöltje, a tavaly év végén még országosan első helyen álló Francois Fillon pozíciói kezdenek megrendülni. Ha ez a tendencia folytatódik, nem zárható ki az sem, hogy Le Pen második fordulós ellenfele Macron, nem pedig Fillon lesz.
Fillon november 29-én úgy nyerte meg a jobboldali előválasztást, hogy nagyon radikális megszorítási csomaggal kampányolt és nagyarányú leépítéseket ígért a közszférában. Előválasztási győzelme után ennek ellenére átvette a vezetést országos szinten, 26 és 29 százalék közötti támogatottságot ért el, de alig néhány hét alatt ez mára 23-25 százalékra csökkent. Fillon saját jobbközép táborában 7 százalékot veszített és radikális gazdasági sokkterápiás ígéretei megosztják a jobboldali tábort, amelynek 74 százalékát tudhatja maga mögött. Egyelőre. (Hollande és a szocialisták is tulajdonképpen a kormányzat elején eszközölt megszorításoknak, adóemelésnek és a munkatörvénykönyve tavalyi módosításának az áldozatai. A szocialisták a módosítással csak megkönnyítették az alkalmazottak elbocsátását, Fillon viszont tömeges elbocsátást helyezett kilátásba.)
Le Pen 25-26 százalékos szavazótábora (zöme az alacsonyan képzett rétegekből kerül ki) stabilnak és elhódíthatatlannak tűnik, a Fillontól elpártolók elsősorban az ugyancsak baloldali, de függetlenként induló Macron táborába sodródnak át. Macron néhány hét alatt 7-8 százalékkal erősödött, a novemberi 10-11 százalékról már 17-19-re nőtt. Egyre több ismert közszereplő áll ki mellette, kampányrendezvényei többezres tömegeket vonzanak.
A baloldal továbbra is esélytelen, minden felmérés szerint jelöltje, bárki is legyen az, nem jut második fordulóba, 10 százalék körüli országos támogatottságban reménykedhet. Ám a baloldali előválasztás eredménye segítheti Macront. Számára az a legrosszabb, ha Valls lesz a baloldal jelöltje. Ha Hamon vagy Montebourg kerül ki győztesként, Macron támogatottsága 3-4 százalékot nőhet. Érdekes módon, míg a baloldalon megroggyantak Valls esélyei, országos szinten ő a legerősebb baloldali jelölt, Az első fordulóban ő 9-10 százalékot érhet el, Hamond és Montebourg viszont csupán 7-t.
Országosan negyedik helyen a radikális baloldali, ugyancsak függetlenként induló jelölt, Jean-Luc Mélenchon áll, akit 13-15 százalékon mérnek.
Mindez azt is mutatja, hogy összességében a baloldal támogatottsága a legmagasabb, csakhogy a közel 40 százalékon három jelölt osztozik, így a végső megmérettetés a szélsőjobb és a jobbközép jelöltje között zajlik majd.