Gyásznapra készül az ország

Publikálás dátuma
2017.01.21 17:58
Népszava fotó/Vajda József
Fotó: /
Az egész országot megrázta a veronai tragédia, de különösen igaz ez a fővárosi Szinyei Merse Pál gimnáziumra, melynek diákjai, tanárai érintettek a szerencsétlenségben. Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére nemzeti gyásznap lesz az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. 

Már tudott volt a 16 halálos áldozatot követelő baleset híre, amikor az intézményben szombaton reggel megkezdődött a gimnáziumi felvételi vizsga. Elképzelhető, hogy a felvételiztetők, de a diákok is milyen lelkiállapotban lehettek az események ismeretében, mely a teljesítményüket is jelentősen befolyásolhatta.

Ráadásul – az első hírek szerint – érettségi előtt álló tanulók is ültek a buszon.

A sérült gyerekeket semmilyen hátrány ne érje

Palkovics László oktatási államtitkár szombat este újságíróknak elmondta: kiemelt fontosságú, hogy a sérült gyerekeket semmilyen hátrány ne érje a következő időszakban tanulmányaik, akár az érettségi során. Vasárnap minden iskola igazgatójának levelet küldenek, hogy a hétfői gyásznapon méltóképpen emlékezzenek az áldozatokra.. (MTI)

A szörnyűségek sora olyan fizikai és mentális gondokat okozhat valamennyiük, de az itthon maradt osztálytársak, iskolatársak, barátok körében is, melyek rányomhatják bélyegüket úgy a felvételi, mint a közelgő érettségi vizsgát tevők eredményeire, ezzel akár jövőbeli boldogulásukra.

A Népszava megkérdezte Aáry Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát, lát-e lehetőséget valamiféle méltányosságra, kedvezőbb elbírálásra vagy segítségre, támogatásra, hogy a tragédia érintettjeinek jövőjében ne okozhasson törést a feldolgozhatatlan esemény.

Az ombudsman elmondta: természetesen alapvetően is van lehetőség pótfelvételi időpontot kérni, pótérettségit tenni, ha valamilyen, a diákokon kívül álló ok miatt ez szükséges – ez az Oktatási Hivatal (OH) hatáskörébe tartozik.

Ugyanakkor – ha erre kérés érkezik - az oktatási államtitkárság, az OH, és az ombudsman együttműködve bizonyára minden lehetőséget megtalál majd arra, hogy e speciális helyzetben a lehető legjobb megoldást nyújtsa az érintetteknek.

Jelenleg azonban – hangsúlyozta Aáry – nyilván legkevésbé sem az oktatásszervezési kérdésekkel kell foglalkozniuk a tragédia kapcsán, ez későbbi feladat lesz. (Veress Jenő)

Továbbra sem tudni, mi okozta a balesetet

Az autóbusz roncsát szombaton elszállították, azt a hatóságok még többször átvizsgálják. Szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól. Továbbra sem tudni tehát, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg. Köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott. Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak.

A magyar hatóságok is nyomozást indítottak

Az olasz hatóságok mellett a magyar rendőrség is nyomozást indított a péntek éjjeli veronai busztragédia ügyében. Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) A baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába. Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója vasárnap délelőtt elmondta, az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.

 

Forrás: Országos Mentőszolgálat /Facebook

Forrás: Országos Mentőszolgálat /Facebook

Vasárnap este Budapestre érkezett az első két súlyos sérült

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ igazgatója elmondta, hogy a kórházba érkezett első két sérült, 50-60 év közötti férfi és nő, állapota stabil. Tamás Róbert megjegyezte, hogy a testi és főleg lelki sérüléseik kezelése hosszú ideig tarthat. Az igazgató elmondta, pár mondatot váltott a sérültekkel, amikor leszállt velük a helikopter, és a hozzátartozók is úton vannak már. Megerősítette, hogy a negyedik, ugyancsak felnőtt sérült az előzetes információkkal szemben hétfőn érkezik meg az intézménybe mentőautóval, neki végtagsérülései is vannak. Az orvos ezredes elmondta, a betegek állapota stabil, kommunikálnak, folyik a vizsgálatuk folyik, és hamarosan elkészítik a terápiás tervet is. Hozzátette: a kinti orvosokkal folyamatosan tartották a kapcsolatot, és az olasz kollégák folyamatosan tájékoztatást adtak a sérültek állapotáról. Tamás Róbert a sérültek felépüléséről egyelőre nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, de megjegyezte, mind a testi, mind a lelki sérülésekből hosszú lesz a felépülés. Jelezte, orvos kollégái önként, szabadságukról jelentkeztek munkára.

Még napokig eltarthat az áldozatok azonosítása

Még nem sikerült azonosítani a veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem - egyebek mellett erről beszélt szombati  tájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szülők egy részétől DNS-mintát vettek és a következő napokban vetik össze az áldozatok DNS-ével, az azonosítás azonban jó néhány napig tarthat - mondta a miniszter.

A Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral, aki elmondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ. A férfi elmondta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki.

Nemzeti gyásznap

Népszava fotó/Vajda József

Népszava fotó/Vajda József

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbócra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

A kormány rendelete szombaton 18 órakor lépett hatályba.(MTI)

Szerző
2017.01.21 17:58

A kormány által létrehozott kutatóhálózat készen áll az akadémiai kutatóintézetek helyére lépni

Publikálás dátuma
2019.02.15 19:35
AZ MTA központi épülete
Fotó: Népszava/
Legutóbb a kommunista politika játszadozott úgy a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA), mint macska az egérrel – hangzott el péntek délután az akadémikusokból álló Stádium 28 Kör budapesti, „Tudomány a prés alatt” című fórumán, amit a Közép-európai Egyetem (CEU) egyik nagyelőadójában tartottak meg.
A terem zsúfolásig megtelt, sokaknak csak állóhely jutott. A CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt szerint nem meglepő a nagy érdeklődés. Köszöntőjében elmondta: soha nem gondolta volna, hogy az MTA-nak ilyen nehéz helyzettel kell majd szembenéznie. – Elképesztő az Akadémia megbélyegzése. Persze ez a bélyeg számunkra is ismert – utalt a CEU ellen az elmúlt két évben lezajlott kormányzati média- és politikai hadjáratra, ami azt eredményezte, hogy az egyetem a következő tanévtől Budapest helyett Bécsben indítja amerikai képzéseit. Klaniczay Gábor, történész, az MTA doktora emlékeztetett: a független kutatóintézetek ellehetetlenítése nem most kezdődött. Már a 2010-es kormányváltás után nem sokkal megvonták „a másik oldalhoz” sorolt intézetek, mint például a Collegium Budapest állami támogatását. Azóta pedig gomba módra szaporodtak el az új, kormányközeli kutatóintézetek: 2011 óta kilenc új „kutatóműhely” jött létre, kezdve a Kommunizmuskutató Intézettel a leginkább elnökének, Szakály Sándor botrányos nyilatkozatairól ismertté vált Veritas Történetkutató Intézeten át az idén megalapított Magyarságkutató Intézetig. – Vagyis a kormány által létrehozott kutatóhálózat készen áll az akadémiai kutatóintézetek helyére lépni – mondta Klaniczay. Tavaly nyáron vált ismertté a kormány terve: az MTA kutatóhálózatát feldarabolnák, egyes intézeteket megszüntetnének, másokat egyetemekhez csatolnának vagy a fentebb említett állami kutatóintézetek valamelyikébe olvasztanák be. Klaniczay megemlítette: Palkovics László innovációs miniszter egyik legfőbb érve az átalakítások mellett, hogy felszámolja a „kialakult párhuzamosságokat”. Csakhogy ezeket épp a kormány hozta létre az újabb és újabb kutatóintézetek megalapításával.
A Palkovics vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) több mint 20 milliárd forintot tart vissza az akadémiai kutatóhálózat működésére szánt 2019-es költségvetési forrásokból. Ez négy egykori igazságügyi miniszter, Bárándy Péter, Draskovics Tibor, Forgács Imre és Vastagh Pál szerint is törvénysértő. Mint pénteki közleményükben írták, felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja is, ha az MTA kutatóintézeteinek járó támogatásokat – újabb törvényi felhatalmazás nélkül – a jóváhagyott céltól eltérően használják föl. Ezzel arra utaltak, hogy az ITM jórészt az Akadémiától visszatartott milliárdokból finanszírozná a Tématerületi Kiválósági Programot, amelyen az MTA-s kutatóintézetek mellett az egyetemeket és más kutatóintézeteket versenyeztetnének. Az Akadémia elnöksége kedden úgy döntött: kutatóintézeteik csak akkor indulhatnak a pályázatokon, ha a miniszter garantálja, hogy megkapják azokat a törvényben előírt forrásokat. Palkovics miniszter és Lovász László MTA-elnök pénteken tárgyalt a továbbiakról; az Akadémia Kommunikációs Főosztálya lapunkkal mindössze annyit közölt, „konstruktív tárgyalások kezdődtek” az ITM és az MTA között, amelyek a jövő héten folytatódnak. 

Több százezres fizetést kapott Palkovics, de nem publikált semmit

Az MTA kutatóhálózatát éppen felszámolni tervező Palkovics László miniszter éveken át vett fel 800 ezres fizetést az MTA egyik kutatóintézetétől, miközben semmilyen tudományos publikációja nem született – írta meg a Magyar Narancs. Palkovics 2014-ben lett miniszter, ezt követően maradtak el az elvárt publikációk. Az ITM a lapnak elismerte: a miniszter valóban nem publikált az elmúlt években, mert kutatási tevékenysége kinevezése óta „csak szakmai tanácsadásra terjedhet ki”.

Témák
MTA
2019.02.15 19:35

Ilyen EP-listát akar az MSZP elnöksége

Publikálás dátuma
2019.02.15 19:27

Fotó: / Tóth Gergő
A pártelnökkel semlegesítenék a széttartó törekvéseket.
Mindjárt véleményt mond az MSZP választmánya a szombati kongresszus elé kerülő EP-listáról – amit Tóth Bertalan vezet. Az, hogy a pártelnök került a szocialista névsor élére, elejét vette, hogy huzakodás alakuljon ki a listavezető személye körül. Emlékeztetőül: a helyi szervezetek érdemi többsége azt jelezte korábban, hogy Ujhelyi István legyen az első az EP-lajstromban, és ezt támogatta az elnökség is. Csakhogy az utolsó pillanatokban Szanyi Tibor is bejelentkezett listavezetőnek, célját a választmány segítségével érte volna el – azért lobbizott, hogy a választmány emelje pajzsra a listavezetőt. (Megjegyzendő: a szabályok szerint az elnökségnek és a választmánynak együttesen kell döntenie a listára, egyik sem erőszakolhatja rá az akaratát a másikra.) Bár a többségi vélemény szerint Ujhelyi behúzta volna a listavezetői pozíciót, így azonban nem lesz konfliktus, illetve az elnök személye segíthet abban, hogy átmenjen a lista. Amelyiknek második helyén Ujhelyi István áll, így őt követi Szanyi Tibor, utána Tüttő Kata jön, majd Kálló Dániel következik, és a hatodik hely Gurmai Zitáé. Érdemes Kállót kiemelni, aki a Független Diákparlament szóvivője volt, és a civil erőt képviseli. (Az egyelőre kérdéses, mit szól hozzá a választmány.) Mint emlékezetes, ő az a fiatalember, akit tavaly februárban az Echo TV Napi aktuális című műsorában próbált sarokba szorítani a műsorvezető - kétes sikerrel. A nagy vihart kavart adás felvételét a csatorna törölte ugyan saját oldaláról, de ezen a linken még megnézhető.
Természetesen listán mindenki csúszik egyet előre. Hiszen Tóth Bertalan szimbolikus szereplő – az EP-választás után visszalép. A jelenlegi számítások szerint az MSZP mintegy három képviselői helyre számíthat, ebből vélhetően egyet átenged majd a közös listához csatlakozó Párbeszédnek, így Ujhelyi István és Szanyi Tibor újrázhat Brüsszelben.
2019.02.15 19:27
Frissítve: 2019.02.15 19:40