Szerintem;lőterek;

2017-01-24 07:33:00

Legyenek lőterek?

Nem tartom rossz ötletnek a grandiózus lőtérépítési szándékot. 2017 úgyis a lázadás éve lesz, s erre alaposan fel kell készülni, nem lehet csak úgy hebehurgya módon belevágni. Erre példám is van. 1956-ban én ipari tanuló voltam Budapesten, és egyszer becsöngettek hozzánk valakik, és azt mondották, hogy a hét végén kerül sor az ötödik kerületi DISZ-es fiatalok őszi nagy gyakorlatára. Még azt sem tudtuk, hogy mi az a DISZ, de jó bulinak tartottuk. Eljött a nagy nap, és kaptunk kék egyenruhát, meg kispuskát 10-15 vaktölténnyel, és kivittek bennünket a budai hegyekbe. Olyan "háborút" rendeztünk, hogy öröm volt nézni. Volt ott minden, még három harckocsi és egy öreg repülőgép is. Durrogattunk rendesen, amíg volt lőszer, estefelé mondták, hogy győztünk, s haza vittek bennünket. Pár hét múlva kitört a forradalom. Osztálytársaim között volt, aki a Sztálin szobortól már nem jött haza, mert a Kilián laktanyában neki is jutott egy géppisztoly, és elmondása szerint "gyakorolta" is azt, amit a DISZ nagy gyakorlatán megtanult. Persze kiment az országból, mielőtt baja lett volna. Ezeket csak azért írtam le, mert már nem sokan élhetünk azok közül, akik mindezeket átéltük.