Verona;busztragédia;féknyom;Óberling József;

2017-01-25 10:18:00

Busztragédia - Sosem derül ki, miért történt?

A veronai buszbaleset helyszínén a magyar rendőrök nem látták annak nyomát, hogy defektet kapott volna a jármű - mondta Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője szerda reggel. Az RTL Klub híradója úgy tudja, hogy a halálos áldozatok között 11 gyermek és 5 felnőtt van.

A rendőr ezredes elmondta: az olasz hatóságok kérésére magyar rendőrök utaztak a hétvégén Olaszországba, a 16 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínére. Ettől függetlenül a nyomozást az olasz hatóságok folytatják. Az általa vezetett háromtagú magyar szakértői csoport abban segített, hogy minél gyorsabban, minél pontosabb információhoz jussanak az olasz kollégák. Segítettek tisztázni az utaslistát - említett példát Óberling József.

Emellett a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az autóbusz-üzemeltető telephelyen lefoglalták a jármű műszaki okmányait, valamint a sofőrök papírjait, és azokat 24 órán belül átadták az olasz hatóságoknak - tette hozzá.

A főosztályvezető elmondta, hogy a baleset helyszínén sem az aszfalton, sem az autóbuszon - a gumiabroncs maradványán, a keréktárcsán - nem láttak olyan nyomot, amely defektre utalt volna. Közlése szerint az objektív bizonyítékok gyakorlatilag megsemmisültek. Az is lehet, hogy sosem derül ki, pontosan miért, hogyan történt a baleset - fogalmazott.

Szijjártó: a jövő hétre is áthúzódhat a holttestek azonosítása

Szijjártó Péter külügyminiszter egy reggeli tévéműsorban elmondta: az azonosítást rendkívüli módon megnehezíti a tűz miatti roncsolódás, így bár korábban arról volt szó, hogy szerda-csütörtökre befejeződhet az eljárás, valószínűleg elhúzódik a jövő hétre is, és a holttesteket is akkor hozhatják haza. Egyelőre nem tudjuk, mi okozta a balesetet - tette hozzá.

Múlt péntek éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

További biztonsági intézkedéseket vezet be a busztársaság

A repülőkön kötelező protokollhoz hasonló biztonsági intézkedéseket vezet be a pénteki éjjeli veronai balesetben érintett busztársaság - közölte Czakó Tibor, Pizolit Busz Kft. vezetője.

A közlemény szerint ezentúl minden indulás előtt megmutatják a vészkijáratokat, ismertetik a biztonsági övek, valamint az üvegtörő kalapács helyét és használatát. Czakó Tibor közölte, a több mint húsz éve személyszállítással foglalkozó cégnél még soha nem fordult elő személyi sérüléssel járó baleset.

Azt közölte: a buszok nagyon jó állapotban vannak, karbantartásukra nagy hangsúlyt fektetnek. A balesetet szenvedett autóbusz tavaly decemberben esett át utoljára kötelező szervizen, novemberben kapott új gumikat. A sofőrök minimum 3-5 éves vezetői tapasztalattal kerülnek a céghez, és mivel a legritkább esetben cserélnek járművet, mindenki részletesen ismeri a saját autóbuszát - ismertette a társaság vezetője.

Tudatta azt is, hogy a társaság buszai évente másfél millió kilométert tesznek meg, ennek kétharmada külföldi út. A hatályos jogszabályok szerint 15 ezer kilométerenként kötelező a nemzetközi forgalomban lévő autóbuszok műszaki vizsgálata, ezt a cég minden esetben szigorúan betartja - fűzte hozzá.

A balesetet szenvedett járművet jelenleg Olaszországban vizsgálják, az üzemeltető Pizolit Busz Kft. pedig igyekszik mindenben segíteni az érintetteknek, valamint hozzájárulni a baleset okainak kiderítéséhez - hangsúlyozta Czakó Tibor.