Előfizetés

Feljelentést tesznek Izsák fideszes polgármestere ügyében

A Párbeszéd az OLAF-vizsgálat kezdeményezése mellett büntető feljelentést is tesz Izsák fideszes polgármestere, Mondok József ügyében, aki európai uniós pénzből épített panzióban lakik.

Az esetről a 444 számolt be: Mondok József egyik cége 35 millió forintot nyert el egy vadászpanzió megépítésére a Darányi Ignác Terv pályázatán 2014-ben. Miután az egy kecskeméti cég kivitelezésében elkészült, nem hirdették meg, hogy vendégeket is várnak a szálláshelyként nyilvántartásba vett ingatlanba, ugyanis a helyiek szerint a polgármester egyszerűen beköltözött az épületbe.

A Párbeszéd Magyarországért politikusa, Jávor Benedek Facebook-oldalán azt írta: "Ez olyan definíció-szerű iskolapéldája az uniós támogatások ellopásának, hogy a DG Regio belső képzésein tanítani fogják a kezdő kollégáknak. Nem baj, majd az OLAF utánajár, most hogy levélben fordultam hozzájuk, hogy vajon arra adták-e az európai adófizetők a pénzüket, hogy vidéki döbrögik építgessenek kúriákat maguknak belőle, vagy volt vele más szándékuk is esetleg.

A PM sajtóközleményben jelezte, hogy az OLAF-vizsgálat kezdeményezése mellett büntető feljelentést is tesznek az ügyben, költségvetési csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Lásd még: Megszólaltatták az EU-s pénzből épült panzióban élő fideszes polgármestert

Megszólaltatták az EU-s pénzből épült panzióban élő fideszes polgármestert

Publikálás dátuma
2017.01.25. 15:30
A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
Európai uniós pénzből épített panzióban lakik Izsák fideszes polgármestere – írta a 444.hu.  A lap hiába próbálta elérni Mondok Józsefet, titkárnője különböző ürügyekkel rázta le az újságírókat, az N1TV-nek azonban korábban már nyilatkozott a városatya, amiben lényegében már el is ismerte, hogy a szóban forgó vadászpanzióban él. Csepreghy Nándor államtitkár az Indexnek elmondta, hogy a Miniszterelnökség soron kívüli, teljes körű vizsgálatot indít a sajtóhírek alapján.

Mondok József egyik cége 35 millió forintot nyert el egy vadászpanzió megépítésére a Darányi Ignác Terv pályázatán 2014-ben. Miután az egy kecskeméti cég kivitelezésében elkészült, nem hirdették meg, hogy vendégeket is várnak a szálláshelyként nyilvántartásba vett ingatlanba, ugyanis a helyiek szerint a polgármester egyszerűen beköltözött az épületbe.

A lap szerette volna erről megkérdezni Mondokot, de többszöri próbálkozás után sem érte el. Az N1 tévének viszont korábban már sikerült megszólaltatnia a politikust, aki egy kamera nélkül, mikroporttal rögzített január 14-i beszélgetésben elmondta, hogy van egy vadászterülete a cégének, a Mondok Kft.-nek, és ha érkeznek vendégek, meg tudnak szállni a vadászházban, sőt, szerinte bevételük is volt ebből. Amikor arról beszélt, hogy négyszer is betörtek az épületbe, a riporternek felvetette, hogy ott kellene laknia, mire a sajtós rávágta, hogy "de hát ott lakik".  Hát, többnyire ott lakok. Szüleimnél vagyok én...” – válaszolta erre a polgármester, aki hozzátette, hogy a baráti köre használhatja a panziót, de átjáróházat nem akar belőle csinálni, mert "ez szépen működik ott a maga módján" - szúrta ki a sokat mondó nyilatkozatot a hvg.hu.

Mondoknak amúgy bejött az élet: 1998 óta ő a Bács-Kiskun megyei település polgármestere, családja benzinkutat működtet Izsákon, van trafikja is. 2005 óta alelnöke a CBA-s Lázár Vilmos által elnökölt Magyar Lovas Szövetségnek, ő a Fogathajtó Szakág vezetője és a Bács-Kiskun Megyei Lovas Szövetség elnöke, valamint a Hubertus Vadásztársaság vadászmestere is.

Feljelent a PM
A Párbeszéd az OLAF-vizsgálat kezdeményezése mellett büntető feljelentést is tesz Izsák fideszes polgármestere, Mondok József ügyében költségvetési csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellenA Párbeszéd Magyarországért politikusa, Jávor Benedek Facebook-oldalán azt írta: "Ez olyan definíció-szerű iskolapéldája az uniós támogatások ellopásának, hogy a DG Regio belső képzésein tanítani fogják a kezdő kollégáknak. Nem baj, majd az OLAF utánajár, most hogy levélben fordultam hozzájuk, hogy vajon arra adták-e az európai adófizetők a pénzüket, hogy vidéki döbrögik építgessenek kúriákat maguknak belőle, vagy volt vele más szándékuk is esetleg.

DK: csökkentsék a gáz árát!

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy azonnal csökkentse negyven százalékkal a lakossági gáz árát annak érdekében, hogy a magyarok is a világpiaci árat fizessék a fűtőanyagért.

A párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy az energiahivatal felmérése szerint tavaly novemberre nyolcvanezer lakásban kapcsolták ki a gázt, mert ennyi család nem tudta fizetni a "Fidesz által mesterségesen magasan tartott" árat. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: azért ilyen drága a fűtés, mert "pár fideszes haver" a fűtésszámlákon keres milliárdokat.

A lakosság a felmérések szerint eddig 50 milliárd forintnyi rezsitartozást halmozott fel, ha minden így marad, akkor újabb több tízezer háztartásban kapcsolhatják ki a fűtést - tette hozzá.