6.oldal;lapszemle;Guardian;

2017-01-27 07:23:00

Orbán, Erdogan, Chavez nyomdokain

Guardian

Jan-Werner Müller, a populizmus egyik legkitűnőbb szakértője szerint óvatosságra intő jel ahogyan Trump a „nép” kifejezést használja. A beiktatási beszédében úgy fogalmazott: attól a naptól a nép ismét kezébe vette a saját sorsát. Ezek a szavak ugyanúgy hangzanak, mintha Orbán, Erdogan vagy Chavez mondta volna, s ezzel az új elnök nem is nyilváníthatta volna ki egyértelműbben mekkora fenyegetést jelent személye a demokrácia számára. Müller úgy látja, a populistákat az különbözteti meg a hatalom más bírálóitól, hogy szerintük csakis ők képviselik az igazi népet, minden ellenzékük illegitim, mert ha valaki szembeszáll velük, az a nép ellen fordul. Ebből az következik, hogy a populisták a végén nem vállalják tetteikért a felelősséget, úgy tesznek, mintha csupán a nép hiteles akaratát hajtották volna végre. Vannak, akik reménykednek abban, hogy az ilyen politikusok majd az árkok betemetésén dolgoznak, mert minden populista egyfolytában a nép egyesítéséről szónokol, csak éppen akik más oldalon állnak, azok az ő szemükben nem tartoznak a néphez. Trump személye miatt az amerikai demokrácia igazi veszéllyel néz szembe.