Látható és láthatatlan

„Ha az isten íródiák volna,

s éjjel nappal mindegyre csak írna,

úgy se győzné Ő se följegyezni,

mennyit kell a szegényeknek szenvedni „

(József Attila)

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, nem győzi azt földi halandó (szociológus, publicista, politológus) sem följegyezni, de néhányuk kísérletet tesz arra, hogy kutassa, elemezze, aztán szavakba, mondatokba, tanulmányokba és publicisztikában rögzítse egy adott társadalom szerkezetével, a társadalomban élők életkörülményeivel, életmódjával kapcsolatos tapasztalatait. Annak, aki olvasta, sokszor eszébe juthat Szabó Zoltán A Tardi helyzet-Cifra nyomorúság című szociográfiája, annak előszavában leírt gondolatok: „Különös országban élünk, ahol a szó hasonló a kőhöz, mely néhány gyűrűt ver a víz színén és aztán elmerül egyszer s mindenkorra.”

Mégis - bár tisztában van a fenti idézet jelentésével - ha nem is győzi, de teszi, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét, ha rossz irányba mennek a dolgok. Egy 2016 decemberében megismert tanulmány szerint, a közvélemény-kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyarok 82 százaléka szerint Magyarországon rosszul mennek a dolgok. Nemcsak a közvélemény-kutatók által rögzített tapasztalatokból, hanem személyes résztvevőként is láthatjuk, mennyit kell a szegényeknek szenvedniük. Láthatjuk, hogy túl nagyok az anyagi, jövedelmi, vagyoni és ebből adódóan az élet-színvonalbeli különbségek. Érzékelhetővé váltak mindazon jelenségek, amelyek akadályozzák egy demokratikus társadalom működését.

A figyelem felhívásra akkor van nagyobb szükség, ha ezt a döntéshozók nem, vagy nem jól látják, vagy ugyan látják, de elhallgatják, tagadják. A hatalomhoz közelálló elemzők, tudományos (vagy a tudományosság látszatát keltő) műhelyek, újságírók pedig csak tetézik a bajt ha elfödik, ha nem a tényekről tájékoztatnak.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor nőnek, vagy jobb esetben stabilizálódnak a területi különbségek, akkor az állampolgárok jelentős része a lábával szavaz, azaz külföldön keresi a jobb élethez való feltételeket. Akkor nem nő, rosszabb esetben csökken az olyan munkahelyek száma, ahol értékteremtésre van lehetőség. Akkor több tízezerre duzzad a fiatal közmunkások száma.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor az ország csúszik lefelé a korrupciós listán, akkor új sportág lesz a mutyizás. Akkor évente talán több kamutanulmány készül hatalom-közeli kutatóműhelyekben, mint ahány disszertáció a tudományos cím elnyerését megelőzően.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor a parlamentbe került ellenzéki pártok is számolatlanul költik a közpénzt tanácsadókra, tanulmányokra, ételre, italra, stb. Akkor a kormány több tanácsadót foglalkoztat, mint ahányan a parlamentben a kormánypárti frakciókban helyt foglalnak.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor kiugróan magasak az anyagi, a jövedelmi és a fogyasztásban megmutatkozó különbségek. Akkor nem javulnak a lakhatási körülmények. Akkor az embereknek nincs, vagy minimálisra csökken az esélyük társadalmi pozíciójuk megőrzésére, megáll a társadalmi lift, csökken az előbbre jutás lehetősége. Akkor a gazdagok gazdagabbak a szegények szegényebbek lesznek.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor nő a mindenféle ellátást nélkülözők száma, akkor milliók tengődnek szegénységben, akkor 20 százalék fölé emelkedik a szegénység a gyerekek körében, a szegénységnek hirtelen „száz” arca lesz. Amikor tagadni valóvá válik a szegénység, akkor tabunak számít e jelző használata. Akkor a hatalom keresztény értékrend mellett elkötelezett képviselői arról győzködik az embereket, hogy "47 ezer forintból is meg lehet élni". "Akinek nincs semmije az annyit is ér”. Akkor támogatásra érdemesekre és érdemtelenekre osztják a társadalom peremére szorultakat, a szolidaritás csíráját sem tartalmazó hajléktalan rendeletek és olyan törvénytervezetek születnek, hogy aki „annyit is ér” az saját kezével meg is áshatja a hozzátartozója sírját. Akkor feledésbe merül Jézus tanítása: „arról tudják meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor mindent államosítanak, mindent centralizálnak. Akkor megszűnik a jogbiztonság, akkor nem működik a fékek és ellensúlyok rendszere, akkor a törvényhozás szavazógéppé silányul, akkor folyhat a kufárkodás a nép templomában az ország házában.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok akkor a hatalom kedvezményekkel, vagy büntetésekkel üzen az egyházaknak, törvénnyel szabályozza, melyek részesülhetnek, s melyek nem állami támogatásban. Akkor a papság is megosztottá válik.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor verssel köszöntik az „előjárót”, akkor imádkoznak érte, akkor esernyővel felszerelkezett úriasszonyok (?) megverekednek érte. Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor dicshimnuszok, vagy becsmérlő szavak kötődnek két névhez, Viktorhoz és Fletóhoz, akkor akkor nő az egymás iránti gyűlölet.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor megtörténhet, hogy a mi szeretnél lenni, ha nagy leszel kérdésre azt válaszolja a gyerek, hogy felcsúti gázszerelő.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor félő, hogy a bűnüldözés a politika foglyává válik.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor csak látszólagos a sajtószabadság, sérülnek az alapvető szabadságjogok. Akkor retusálnak a médiában, akkor meghamisítják az interjút, akkor még a nem közszereplők privát szférájába is belépnek.

Amikor rosszul mennek a dolgok, akkor a civileket bélyegzik meg nemzetellenességgel.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor kigyúrt testű kopaszokon múlik a szavazójog gyakorlása.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor nem áll meg a népesség fogyása, akkor nem nő - ellenkezőleg - csökken az egészségben eltöltött évek száma. Akkor nem rövidülnek a kórházi várólisták, akkor úgy kell összekoldulni az életmentő eszközök megvásárlásához szükséges pénzt, mert az adománygyűjtő szervezetek lehetőségei is végesek.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor nő a funkcionális analfabéták száma, akkor a szellemi munka leértékelődik, akkor nincs szükség közepes képességű gimnazistákra, akkor minek annyi diplomás. Akkor a kultúra asztalánál is kevesen foglalhatnak helyet.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor erősödik a nacionalizmus, nő a rasszizmus, a mindenféle másság megbélyegzése. Akkor a számoknak nincs jelentősége, akkor a hatalom mondja meg mi számít többnek, vagy kevesebbnek. Akkor az ember - ugyan nem ténylegesen - rabbá válik, s az is marad mindaddig” amíg lélekben” nem lesz szabad, s olyan házat épít magának „melybe háziúr települ”.

Amikor rossz irányba mennek a dolgok, akkor nem mindig a célok megfogalmazásában kereshető a hiba, hanem az azt követő kivitelezésben. Az irány nem előzmények nélküli. Hatalomgyakorlásban, az állam működtetésében, a demokratikus társadalom felépítésében való gondolkodásban, a tulajdonfelfogásban, az alapvető emberi jogok gyakorlásának a biztosításában, az urizálás láthatóvá válásában, a „láthatatlan világokban” megjelennek letűnt korok, olyanok is, amikor ugyancsak rosszul mentek a dolgok.

Azért pedig, hogy rossz irányba mennek a dolgok, a társadalom minden tagjának meg van a felelőssége.