Tudomány;NASA;űrkutatás;Apollo 1;

2017-01-27 14:38:00

Esélyük sem volt - Az űrverseny áldozatai

Ötven évvel ezelőtt, 1967. január 27-én történt az űrkutatás történetének első nagy tragédiája: az Apollo-program első emberes próbarepülésére készülve, egy hónappal a tervezett start előtt, egy gyakorlat során tűz ütött ki az Apollo–1 parancsnoki moduljában. Virgil „Gus” Grissom parancsnok, Edward H. White és Roger B. Chaffee pilóták, akiknek az Apollo űrhajó kipróbálása lett volna a feladatuk Föld körüli pályán, hősi halált haltak a tűzvész következtében. A tragédia megroppantotta az Apollo-programot - idézi fel az index.hu.

A NASA egyik Saturn IB rakétája 1967. január 27-én már a Kennedy Űrközpont 34-es startállásán várakozott a február 21-re tervezett indításra, tetején az első űrutazásra felkészített, 012-es számú Apollo parancsnoki modullal. Január 27-re egy úgynevezett Space Vehicle Plugs-Out Integrated Test volt előirányozva, amivel azt kívánták ellenőrizni, hogy az űrhajó elektronikus rendszerei megfelelő módon működnek-e majd a start során, miután eloldódnak a külső elektromos kábelek, és a saját belső akkumulátorai veszik át az áramellátást.

A teszt során a parancsnoki kabin kigyulladt és 17 másodperc alatt le is zajlott az Apollo 1 tragédiája.

A lángok kihunyása után öt hosszú percbe telt, mire sikerül a kabin ajtajának mindhárom részét (külső, belső, közbülső) leszerelni. A startállás technikusai először nem is látták, hol vannak az űrhajósok, annyira sűrű volt a füst a kabinban. Amikor eloszlott a füst, az eléjük táruló sokkoló látvány, a holttestek helyzete kétségbeesett, utolsó leheletig tartó küzdelemről árulkodott.

Az űrhajósok nejlonruháját megolvasztotta a tűz, a létfenntartó rendszer hozzájuk csatlakozó csövei ugyancsak tönkrementek a hőtől. Grissom a padlón feküdt, a biztonsági övekből kibújva. White rögzítő övei elégtek a tűzben, a holtteste az ajtónál hevert féloldalasan. Ő megpróbálta kinyitni az ajtót, de a megnövekedett kabinnyomás miatt erre esélye sem volt. Chaffee a székébe szíjazva halt meg, a vészhelyzeti protokoll szerint neki kellett tartania a rádiókapcsolatot, ő nem mozdulhatott helyéről. A nagy mennyiségű olvadt műanyag miatt egy-egy holttest kiemelése másfél órát vett igénybe.

A tragédia további részleteiről itt olvashat!