Szmájli

Azt hittem, tudom, mire való a szmájli, a mosolygó arcocska ábrája, amit sms-ben, facebookon használunk. Az ember szavakat spórol vele: csak odabiggyeszti a szöveghez, és máris jelezte, hogy örül valaminek, tetszik a másik közlendője, vagy szívélyes üdvözletet küld.

Kiderült, mégsem vagyok elég képzett szmájli-ügyben. Tudták például, hogy a szmájli hivatalos neve „mosolygó hangulatjel”? Ezt a terminust használta a rendőrségi vizsgálati dokumentum, amely arra hivatkozva mentett fel a gyanúk alól egy rendőrzászlóst, hogy az szmájlit is használt uszító üzenetében. Ha ott a szmájli, akkor nem kell az egészet komolyan venni. Akkor nem számít. Bizonyára viccelt, amikor részletes tanácsot adott egy gaztett precíz kivitelezésére, amelyet aztán szó szerint követett néhány gárdista. Utóbbi persze szomorú, de ki gondolta volna, hogy ezek a cigányverő fiúk nem értik a viccet. Humorban ők sem ismernek tréfát.

Régi történet ez, még 2014-ből, de nálunk a bíróság malmai lassan őrölnek, így az elsőfokú ítéletről most számolhatott be az egyik online lap, majd nyomában mások. Ugyan megkésve, de levonhatjuk a tanulságot: használj szmájlit, ha valami nagy disznóságot művelsz, és mosni akarod kezeidet.

Egy északkelet-magyarországi faluban dolgozott a rendőr, és itt élt egy cimborája is, akivel közös edzéseken haverkodtak össze. A cimbora hosszú évek jó viszonya után konfliktusba keveredett egy cigány családdal. A rendőr a facebookon baráti tanáccsal szolgált: „Törjük össze őket. Beöltözünk fekete ruhába, maszkot a fejre, és gyorsan lerendezzük. 1 percbe se telik. Baseball ütő elég lesz. Kéztörés, oszt cső. Azt sem tudják, kik voltak.” És mivel az önzetlen segítőkészség e tanúbizonysága után igen elégedett lett önmagával, az üzenet végén szmájlival búcsúzott.

Volt is min mosolyogni. Rendőri tanácsot ilyen pontosan még nem követtek. A cimbora hamarjában derék bajtársakat (a gyanúk szerint gárdistákat) hívott. Mindnyájan fekete ruhát és maszkot húztak - ha egyszer a szakember ezt javallja! -, és a nyolc hős férfiú az előírás szerint az ütőkkel és feszítővasakkal felfegyverkezve rárontott a hét cigányból álló közmunkás brigádra. Hármat futni engedtek, de a szóban forgó családból az apát, a fiát és két rokonukat „összetörték”, ahogy a fb-üzenetben állt. „Megdöglötök, büdös cigányok”. „Rátok lesz gyújtva a ház”, „Kinyírunk”- ordították. Az apának a kezét, a fiúnak a lábát törték el. Neki a fülét is le akarták vágni, de mivel odakapott, az ujjait szúrta át a kés.

Egyetlen hiba csúszott a tervbe: a falubélit a tetoválásáról és a hangjáról a közmunkások azonnal felismerték. Így ő került bíróság elé, hét társát nem találják. Ő is csak pár napot ült, a véres tettért felfüggesztett börtönre ítélték. A „szakmai felkészítést” végző rendőr ellen belső vizsgálat indult, amely ártatlannak találta – a szmájli bizonyítja, hogy csak viccelt. A tréfa csak nem bűn? Nem vághat mindenki folyton savanyú pofát.

Eszembe se jut, hogy „általában” ilyenek a rendőrök, vagy ilyenek a bíróságok, ha szegény ember, pláne cigány az áldozat. Tisztelem a munkájukat. Ha általánosítanék, nem volnék különb a Betyárseregnél. Még folyt az eljárás, amikor „egy helyi barátjuk” hívására felvonultak a faluban, hogy ráijesszenek azokra, akik – mint beszámolójukban írták - „genetikai programjukból adódóan” rosszul viselkednek. Például elmondhatnák, mit tudnak…

Megértettem, miért akar a kormány kisöpörni némely civil jogvédő szervezetet. Csak a baj van velük. Ők azok, akik képviselik (ingyen) a hasonló helyzetekben a sértetteket. Az az izgága TASZ most sem volt képes nyugton maradni, és fellebbezett. Zavarkeltő banda, a többivel együtt.

De az igazi felismerés: a szmájli! Az új csodafegyver. Tégy ki egy szmájlit, és máris bebiztosítottad magad mindenfajta számonkéréssel szemben. Nem ér a neved. Gyerekkorunkban macerásabb volt. A digitalizáció előtti őskorban a két kezünket a hátunk mögé téve kellett ujjainkat kereszteznünk, hogy megnyugtassuk magunkat: nem érvényes, amit éppen mondunk, ígérünk, vállalunk. Bújócskánál, fogócskánál meg, ha nem akartuk, hogy elkapjanak, nem volt elég azt mondani: „nem ér a nevem”, hozzá kellett tennünk: „káposzta a fejem!”.

Ezt ugyebár egy kormánytól mégsem lehet elvárni. A kormány feje csak nem lehet káposzta! És itt jön be a képbe a szmájli. Ha magas helyről hazugság hangzik el, csak hozzá kell gondolni egy szmájlit, nagy hazugságnál akár kettőt is, és mindjárt csak viccnek számít az egész. Aki képes komolyan venni, maga tehet róla. A szóvivők – hiába, nehéz pálya! - egész szmájli készletet hordhatnak magukkal. Kovács Zoltán: „A kormány eltökélt a korrupció elleni harcban” - szmájli. Orbán a Népszabadság megfojtása után: „A médiapiac kérdése nem tartozik a kormányra”- dupla szmájli. „Az olimpia egy fillérrel se kerül többe, mint a tervezett 774 milliárd”– öt szmájli, mert eddig a gigaberuházásaink ötször annyiba kerültek, mint ígérték. Harrach Péter: „A szegénység csökkent” – szmájli, őt úgysem láttuk még mosolygó arccal.

Ez itt a Mosoly Országa, mint az operettben. Vagy ha tévedtem, hát legfeljebb - szmájli. Nem ér a nevem.