Trump megszigorított minden beutazást az Egyesült Államokba

Publikálás dátuma
2017.01.28. 10:21
FOTÓ: Pool/Getty Images
Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. 

A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump pénteken a CBN News keresztény televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.

Az elnöki rendelet értelmében általában is megszigorítják a beutazásokat: az Egyesült Államokba belépő valamennyi utast szigorú vizsgálatnak vetik alá, felgyorsítják a be- és kilépők biometrikus ellenőrzését, továbbá a szövetségi államok megkapják a jogot, hogy a későbbiekben maguk döntsenek arról, akarnak-e majd befogadni menekülteket, s ha igen, akkor hol telepítik le őket. 

A rendeletet az elnök a Pentagonban (a védelmi minisztériumban) írta alá, miután ünnepélyes keretek között beiktatta tisztségébe James Mattis védelmi minisztert.     "Új ellenőrző intézkedéseket vezetek be, hogy távol tartsam a radikális iszlamista terroristákat az Egyesült Államoktól. Nem akarjuk őket itt" - fogalmazott Mattis beiktatási ünnepségén az elnök, s hozzátette, hogy "csakis azokat engedjük be országunkba, akik támogatják az országot és mélységesen szeretik népét". A minisztérium munkatársai előtt mondott rövid beszédében Trump azt hangsúlyozta: "bizonyosak akarunk lenni abban, hogy nem engedjük be országunkba ugyanazokat a fenyegetéseket, amelyek ellen katonáink harcolnak külföldön". Majd utalva a másfél évtizeddel ezelőtti egyesült államokbeli terrormerényletekre leszögezte: "soha nem feledjük el 2001. szeptember 11. leckéjét".  

A rendelet aláírása után a Fehér Ház nyilvánosságra hozta, hogy az ideiglenes beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes: Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Kivételt képeznek az ezen országokból diplomata útlevéllel vagy hivatalos útra érkezők, s azok, akik nemzetközi intézmények munkatársai. 

A rendelet szíriai menekültek beutazását - akik közül az Egyesült Államok 2011 óta 18 ezret fogadott be - meghatározatlan ideig megtiltja. A Trump-kormányzat csökkenti az összes - tehát a világ minden tájáról érkező - bevándorlóra vonatkozó kvótát is, s az idei évben az Obama-adminisztráció által előirányzott 110 ezer bevándorló helyett csak 50 ezren kapnak letelepedési engedélyt.      Trump aláírt egy másik elnöki rendeletet is, amely a hadsereg "újjáépítését", azaz nagyarányú fejlesztését irányozza elő: létszámnövelést, új hadihajók építését, a nukleáris arzenál modernizálását. Ez "az Egyesült Államok fegyveres erejének nagy újjáépítése" - fogalmazott Trump a védelmi minisztériumban. Majd leszögezte: "katonai erőnket senki nem kérdőjelezi majd meg, mint ahogyan a béke iránti elhivatottságunkat sem".     A haderő fejlesztésének finanszírozását még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Szerző

Leukémiás kislány - A rendőrfőkapitány kifizetné a bírságot

Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány saját maga fizetné ki annak a férfinek a pénzbírságát, akit a szmogriadó ideje alatt büntettek meg, mert négyéves lányát olyan autóval vitte gyógykezelésre, amellyel nem közlekedhetett volna - olvasható a police.hu honlapra szombaton felkerült közleményben.

Sajtóhírek szerint január 25-én Budapestre utazott egy házaspár négyéves, leukémiás kislányával kezelésre. A család Opel Astrája környezetvédelmi osztályba sorolása miatt a szmogriadó alatt nem közlekedhetett volna Budapesten. A férfit hazafelé leintették a rendőrök, és hiába mondta, hogy kezelésre vitte a gyereket, az ezt igazoló dokumentumokat meg sem nézték, 15 ezer forintra bírságolták.

Bucsek Gábor közleményében a sajtóhíreket úgy kommentálta: a történetet a gyerek édesanyjának egy ismerőse adta közre. Nem közölte, egyetlen oknyomozó újságíró nem derítette fel, pontosan mikor, hol, kivel szemben, és miért intézkedtek munkatársai. "Nincs lehetőségem megismerni a másik fél, a rendőr változatát, pedig nagyon szeretném" - tette hozzá. Hangsúlyozta: nem ilyen viselkedést vár el a munkatársaitól, hasonló esetben a rendőr nem bírságol, hanem figyelmeztet.

Közölte továbbá: Budapest redőrfőkapitányaként nem tehet semmit, de magánszemélyként kész a saját pénzéből kifizetni a kirótt bírságot, ha meggyőződhet arról, hogy minden a sajtóhírek szerint történt, ezért várja a megbírságolt férfi jelentkezését.