Előfizetés

Nem marad fenn az égben

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2017.01.30. 06:45
Szilágyi Lenke repülőgépek ablakaiból kifényképezett képeiből állított össze egyedi kiállítást FOTÓK: SZILÁGYI LENKE
Szilágyi Lenke nem tartja magát profi légifotósnak, így kezdetben nem hitte, hogy a többek között Argentína, Grönland és Irán területén készített felvételei önállóan megállnák helyüket. Elkezdte azonban megkeresni a megörökített helyeket az interneten, s a műhold képeket összepárosította a felvételeivel, így téve maradandóvá azokat. Alkotásai nem hagyományos tájképek, ezeken a hegységek, folyók, felszíni formák különös mintázatokat rajzolnak ki. Erről tanúskodik az Artpohoto Galériában nyílt új tárlata, amelyen huszonhat műve tekinthető meg február 22-ig.

Szilágyi Lenke jelenség. Ha esetleg máshonnan nem, a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben korábban rendezett Szilágyi-tárlat címéből sejthető, hogy így van. Új kiállítása, amely egy hete nyílt az Artphoto Galériában, visszafogottabb címmel, de az alkotó megbecsüléséhez mérten újszerű ötlettel várja a látogatókat. A Gépmadártávlat azért érdekes tárlat, mert a számtalan kitüntetéssel elismert fotóművész ezúttal a magasból lenézés sajátos perspektíváját választotta. Éppen ez az, ami pluszt ad a például H. Szabó Sándor, Járai Rudolf, Hámor Szabolcs vagy Bajkor József nevéhez is köthető légifotózás műfajához.

A Bartók Béla úton található kiállítótér falán elhelyezett ismertetőben a szerző úgy érvel, ha az ember a repülőgép ablaka mögé van beszorítva, több ezer láb magasban igencsak korlátozott lehetőségei vannak, hogy kénye-kedve szerint fotózzon. Jószerivel lehet, nem is az ablak mellett ül, de az ablak lehet piszkos, párás és még sorolhatnánk az akadályoztató tényezőket. Csakhogy ha az ember mániákus, akkor a problémák könnyen áthidalható feladatokká válnak. Szilágyi Lenke pedig mániákus, ha a fotózásról van szó. Ezért légi útjain igyekezett mindig kifényképezni az ablakon, az igazi bravúrt pedig az jelentette, hogy a fotókat összepárosította a Google Maps navigációs program segítségével fellelhető műholdképekkel.

Ezek a képek, amelyek többek között Grönlandon, Argentínában, Iránban, Szibériában és Kirgizisztánban, illetve pontosabban az országok légterében születtek, időn kívül állóak. Már csak azért is, mert amiket megörökítenek, azok évezredes konstrukciók. Szilágyi Lenke némelyik képalkotása zavarba ejtően különös: nehéz élesen elválasztani, hogy képein hol húzódik az ég, hol a hófedte hegy, hol a tenger. Egyébként a képpárok mellett szándékosan nem szerepel évszám, mert a felvételek az elmúlt tizenegy év terméséből származnak, de a Google Maps képei mostaniak, tehát a kettő együtt – immáron önálló műalkotásként – 2016-ból, az összeállítás évéből valóak.

A meglehetősen kicsi, de kiállítótérként remekül funkcionáló Artphoto Galéria puritán falain vakítanak a hófedte tájak. Az iráni Zargosz-hegység a teljes kihaltságot adja, a GPS-koordináták által bemért hely sem tanúskodik nagyobb életről, arrafelé az autóúton kívül nincs sok jele annak a civilizációnak, amit az emberhez kötünk. Egy másik felvétel engesztelhetetlen kíméletlenséggel vágja az arcunkba, hogy a természethez mérten az ember nem több egy apró pontnál. Az, ahogyan Szilágyi Lenke képén egy drapp színű helikopter egyensúlyoz egy hegymonstrum előtt, kísérteties látvány. Mélység és magasság valami olyasmit áraszt, amitől Vörösmarty nagy művének, az Előszónak az ismert szövegrésze juthat eszünkbe: "S a nagy egyetem/ Megszünt forogni egy pillanatig."

Szilágyi Lenke érdemes és kiváló művész

Szilágyi Lenke érdemes és kiváló művész

Az alkotó nem tartja magát profi légifotósnak, mondta el lapunknak, ezért kezdetben nem gondolta volna, hogy a fotók önállóan megállnák helyüket. „Viszont amikor megkeresgéltem a műhold képeken ugyanezeket a helyeket, akkor izgalmasnak találtam az összehasonlítást, a helyszínek, felszíni formák beazonosítását. Közben évek is elteltek, esetleg más az évszak, a tájolás, de mégis megvannak bizonyos mintázatok – van ahol egyértelműen, van ahol kevésbé. Ezeket a nézők is kibogozhatják, meg egyáltalán, elég titokzatos helyek vannak itt” – véli Szilágyi Lenke.

Ha már titokzatosság, a tárlat légmérvadóbb alkotásán két nehezen behatárolható forma látszik. A felvétel akár úgy is tűnhetne, mintha szerteágazó ereket, netán terebélyes fákat ábrázolna. A kép viszont valójában Argentína partvidékén, egy Bahía Blanca nevű tartomány déli részén készült, s egy folyami deltavidéket rögzít. Mint azt a szerző a Népszavának elmondta, a kép azért ilyen különös, mert a folyó sok ágra bomlik, de az árterületen is erednek vizek, amik egy nagyobb ágba belefolynak. Így az egész olyan sűrű, mint egy fa koronája. „Ami a képen látszik, az nem is ága a folyónak, hanem egy külön vízrendszer, aminek nem is találtam meg a nevét. Itt nem olyan egyértelmű az azonosság, de az árterület meg a megművelt terület viszonya alapján mégis megegyezik. Az teljesen abszurd és titokzatos számomra, hogy honnan jönnek elő ezek a vizek a pampa közepén, ugyanis ott nincsenek hegyek” – mesélte lelkesen Szilágyi, akiről köztudott, bolondul a hegyekért is.

Nem tagadás, érdekes a Gépmadártávlat ötlete, de a huszonhat képösszeállítás talán nem tud olyan maradandó impulzussal szolgálni, mint Szilágyi korábbi munkái (a kultúrabarátok Jancsó Miklós, Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs filmjeleneteinek megörökítéseiről, illetve szintén évtizedes múltra visszanyúló, rendkívül nívós színházi fotóiról is ismerhetik). A művész nem is tagadja, akad némi különbség munka és munka között. „Ez most valóban nem arról szól, hogy én hogy fényképezek, de valamiért mégis meg akartam csinálni. A hagyományos tájképeken nem látjuk ezeket a különös mintázatokat, amiket a hegységek, folyók, felszíni formák kirajzolnak. Én mindig rácsodálkozom, és lenyűgöz, hogy milyen helyek vannak a Földön. A kiállított képek nagyrészt lakatlan területek, már csak emiatt is szokatlanok lehetne számunkra” – vallja.

Közismert az is, hogy Szilágyi Lenke talán az egyedüli olyan fotóművész hazánkban, aki képeivel szinte a magyar irodalom összes kortárs nagyágyúját megihlette. Korábban Esterházy Péter, Tandori Dezső, Dragomán György, Kukorelly Endre és még sok alkotó írt irodalmi szöveget Szilágyi-képre. Habár az új fotók még másutt nem voltak publikálva, talán beindít valamit egyik-másik írónkban – még akkor is, ha ez a téma ezúttal nem olyan személyes, mint az alkotó korábbi művei. Az viszont biztos, a fotóművész következő tervei egészen mások, mint a magasban készült fotók, szóval nem kell félni. Nem marad fenn az égben.

Egy ország gyászolja a César-díjas színésznőt

Publikálás dátuma
2017.01.29. 23:13
FOTÓ:Vittorio Zunino Celotto/Getty Images
Franciaország a pénteken elhunyt Emmanuelle Riva színésznőt gyászolja, a César-díjas színésznő "jelentősen meghatározta a francia filmművészetet, legyen szó a Szerelmem Hirosimáról vagy a Szerelemről, amely az élet végéről szól" - hangsúlyozta Francois Hollande francia államfő.

"Pályafutása a filmen és a színházban is az új formákhoz köthető, köztük Marguerite Duras és Jean-Pierre Melville munkásságához. Intenzív érzelmeket váltott ki minden szerepében" - írta közleményében a köztársasági elnök. Hosszan tartó rákbetegség után 89 éves korában párizsi otthonában hunyt el Emmanuelle Riva, aki a Szerelmem Hirosima (Alain Resnais) című film női főszereplőjeként 1959-ben robbant be a filmes világba, majd 2012-ben a cannes-i Arany pálmát elnyert Michael Haneke Szerelem című drámájában aratott ismét óriási sikert, amely szereppel elnyerte a legjobb női alakításért járó francia Oscar-díjat, a Césart.

"Betegsége ellenére élete végéig aktív volt" - emlékeztetett ügynöke, Anne Alvares Correa. Ősszel a római francia intézetben, a Villa Médicis-ben lépett fel előadói esten, játszott Fiona Gordon és Dominique Abel francia rendezők legújabb filmjében, amelyet márciusban mutatnak be és Izlandon is szerepet vállalt egy filmben, amelyet még nem mutattak be. 

Frédérique Bredin, a francia filmintézet (CNC) igazgatója szerint "Emmanuelle Riva felkavaró nő és ritka igényességű művész volt. Egy felejthetetlen hang ment el. Egy költészettel és a szavak iránti szerelemmel teli hang".

Emmanuelle Riva 1927. február 24-én született Cheniménilben, eleinte varrónőként dolgozott, majd 19 éves Párizsba költözött, ahol színésznek tanult. A Marguerite Duras forgatókönyvéből készült Szerelmem, Hirosima főszerepével - amely egy francia színésznő és japán építész szerelméről szól - 1959-ben az egyik legismertebb francia filmszínésznővé lett. Ezzel a filmmel járt először a cannes-i filmfesztiválon. Három évvel később a Thérese Desqueyroux című alkotásban nyújtott alakításáért megkapta velencei filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat. 

A következő ötven évben folyamatosan játszott színházban, televízióban, filmekben, a legnagyobb rendezők irányítása alatt, de általában csak kisebb szerepeket, Krzysztof Kieslowski Három szín: kék című filmjében is feltűnt. 

A sok anya és nagymama szerep után 85 évesen Michael Haneke Szerelem című filmjének főszerepének köszönhetően került ismét a reflektorfénybe. 

Az alkotás középpontjában egy idős, egymást kamaszként szerető párizsi értelmiségi házaspár áll. Miután az asszony (Emmanuelle Riva) két egymást követő szélütésben megbénul és fokozatosan magatehetetlenné válik, férje (Jean-Louis Trintignant) nem hajlandó feleségét kórházba küldeni, és egy pillanatra sem mozdul az ágya mellől haláláig.

Kapcsolódó
Lételemük volt a színészetMeghalt az Oscar-jelölt színésznő

Lételemük volt a színészet

M.M.
Publikálás dátuma
2017.01.29. 19:12
Fotó: Getty Images/John Phillips
Pénteken elment két kiváló színművész, a brit John Hurt öt nappal 77. születésnapja után, a francia Emmanuelle Riva néhány héttel 90. születésnapja előtt hunyt el. Sokoldalú színészi pályájukkal mindketten sokat tettek a világ filmművészetéhez.
Fotó: Getty Images/John Phillips

Fotó: Getty Images/John Phillips

John Hurt kezdetben képzőművészetet és festészetet tanult, de 1962-ben ösztöndíjat nyert a világ leghíresebb drámaiskolájába, a londoni Royal Academy of Dramatic Artba. Húszas évei közepén járt, amikor egy kis szerepet kapott a VIII. Henrik angol király és kancellárja, a vallási elöljáró Thomas More konfliktusát feldolgozó Egy ember az örökkévalóságnak című filmben. A film hatalmas siker lett, hat Oscar-díjat kapott, Hurt játékára pedig igencsak sokan felkapták fejüket. Igazán jelentős azokban a szerepekben volt, amelyekben hősöket, gonosztevőket játszott el. Sokak számára A nyolcadik utas: a Halál című Ridley Scott-klasszikus mellékszerepéből volt ismert: azt a fickót alakította, aki belehal a "szülésbe", amikor világra hozza a szörny ivadékát. Szerette és tudta is, hogyan kell eljátszani a társadalom megbélyegzettjeit, betegeit. Repertoárjában emlékezetes figura maradt Az elefántember című David Lynch rendezte film is, az elcsúfult Merrick megformálásáért 1981-ben Oscar-díjra jelölték, csakúgy, mint két évvel korábban az Éjféli expresszben nyújtott epizódszerepéért.

Hurt sorra váltogatta a művészfilmes és a közönségfilmes alkotásokat, volt Aragon hangja a A Gyűrűk Ura hetvenes évekbeli animációs változatában, játszott a Harry Potter-filmek közül háromban, de szerepet vállalt a néhány hete több Oscar-jelölést bezsebelő Jackie című életrajzi drámában is. Ugyanakkor kedvence volt Jim Jarmuschnak, az amerikai független filmes szcéna nagy rendezőjének, aki három filmjébe hívta szerepelni. A királynő által lovaggá ütött, hasnyálmirigyrákban szenvedő művész forgatott Budapesten is, három évvel ezelőtt hosszú ideig dolgozott a Herkules című látványmoziban.

Fotó: Getty Images/Pascal Le Segretain

Fotó: Getty Images/Pascal Le Segretain

Emmanuelle Riva pályája kevésbé egyenletes, ugyanis azt alig néhány film tette igazán meghatározóvá. A Marguerite Duras forgatókönyvéből készült Szerelmem, Hirosima 1959-ben egy csapásra ismertté tette a bájos fiatal nőt. A film a bimbózó francia újhullám fontos, de nem legemlékezetesebb munkája maradt: Riva egy francia filmsztárt alakított benne. A hősnő a cselekmény szerint háborúellenes filmet forgatni érkezik az atomtámadás pusztította japán szigetre, ahol beleszeret egy helyi férfiba. Riva életében az igazán nagy bravúr azonban az volt, hogy nyolcvanöt évesen Oscar-díjra jelölték Michael Haneke Szerelem című filmjének női főszerepéért. Sem előtte, sem azóta nem volt ennek a kategóriának ilyen idős jelöltje. Az osztrák filmrendező művében Riva egy idős zenetanárnő teljes szellemi és fizikai leépülését mutatta meg, olyan kíméletlen őszinteséggel, amelyre kevés precedenst lehet találni a múltból. 2013-ban az Oscar-gála február 24-ére, Riva 86. születésnapjára esett. Azt gondoltuk, talán ez lesz az utolsó nyilvános megjelenése a művésznőnek, azonban utóbb több filmet leforgatott. Kettőnek a bemutatóját már nem érte meg.