Szlovákia;Andrej Kiska;

2017-01-30 09:41:00

Nem sértegetniük kellene a politikusoknak

A TA3 V politike című műsorában Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök elmondta, hogy a politikusoknak nem sértegetni és támadni kéne egymást, hanem megoldani a problémákat, erről ugyanis sokszor elfeledkeznek – írja a bumm.sk.

Kiska szerint az embereknek vissza kéne adni a hitet, hogy hihetnek a politikusoknak és azok az ő problémáikat oldják meg. Elmondása szerint a populisták azok, akik a félelem érzetével dolgoznak, a politikusok pedig azok, akik bátorsággal.

A köztársasági elnök hozzátette, hogy gyakran elfelejtik az emberek, hogy a szavaknak súlya van és nem megfelelően kommunikálnak. Ez a jelenség is az egyik okozója annak, hogy a szélsőséges nézetek erőre kaptak.

A politikusok tisztességével kapcsolatban elmondta, hogy ezt nem a törvénymódosítások fogják megoldani és előhozni. Erre csak a választók lehetnek képesek.