Tiborcz István;

2017-01-31 18:37:00

Hangfelvétel Tiborczék mutyijáról

Már jóval a pályázat kiírása előtt feltűnt a miniszterelnök veje egy szekszárdi közvilágítási projektben – írta a Direkt36. Egy felvételen – amelyen elhangzik Tiborcz István neve is – a szekszárdi Fidesz-frakció ülésén készítette a csoport egyik akkori tagja, Hadházy Ákos, aki jelenleg az LMP társelnöke és a párt parlamenti képviselője.

A hangfelvétel főszereplői persze nem emlékeznek az évekkel ezelőtti frakcióülésre és arra sem, hogy az önkormányzat milyen ajánlatot kapott. A hangfelvételt egyébként 2012. augusztus 21-én készítette Hadházy, amikor összeült a helyi Fidesz-frakció, hogy átbeszéljék azokat az ügyeket, amelyekről a délelőtt kezdődő önkormányzati ülésen tárgyaltak és szavaztak.

A napirenden szerepelt többek között az is, hogy a város rendeljen meg két tanulmányt a város közvilágításának korszerűsítéséhez. „Ez volt az első alkalom, hogy a LED-ekről hallottunk. Az ülés előtt három nappal kaptunk egy SMS-t és egy előterjesztést, ami alapján 21-én döntenünk kellett” – mondta Hadházy a Direkt36-nak. (Hadházy egyébként egy másik ügy miatt vette fel a történéseket, akkor még nem is sejtette, mi lesz a LED-kérdésből.)

Az ajánlatot tevő cég neve nem hangzik el a felvételen, de az egyik vezetőjének a neve igen. Horváth István, Szekszárd akkori polgármestere ugyanis a képviselők kérdései miatt elbizonytalanodik abban, hogy tényleg csak másfél millió forintjukba fog-e ez kerülni, ezért úgy dönt, hogy felhívja „a csajt”, akivel tárgyaltak, és tisztázza ezt a kérdést. Horváth Märcz Lászlótól, a Városüzemeltetési- és fejlesztési Igazgatóság vezetőjétől kérdezi meg, hogy hogy hívják a nőt. Märcz erre jól érthetően azt válaszolja, hogy Mancz Ivette. Mancz Ivette akkor az Elios – illetve akkori nevén E-OS Zrt. – közvilágítási üzletágának vezetője volt (már 2012 februárjában a III. LED-konferencián is a cég képviseletében adott elő).

Horváth, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője, a Direkt36 mostani érdeklődésére telefonon annyit mondott, hogy a titkokban készített hangfelvétel „alattomos, aljas dolog”, és így nem is kíván reagálni rá. Hadházy keddi, jubileumi korrupcióinfóján (egy éve indította a sajtótájékoztatót) pedig arról beszélt: "Magyarország közigazgatásának, önkormányzatainak egyik fő feladata Orbán családjának extrém feltőkésítése."