hulladék;Apor Vilmos Katolikus Főiskola;Erdő Mária;

2017-01-31 19:54:00

Hivatalos! Erdő Péter húga szabadságát tölti

Megérkezett a hivatalos bejelentés Fülöpné Erdő Mária, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola távozásával kapcsolatban.

Megérkezett a hivatalos bejelentés Fülöpné Erdő Mária, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola távozásával kapcsolatban. A Váci Egyházmegye közleménye szerint Erdő Péter bíboros húga rektori megbízásának lejártáig, tehát július 31-ig szabadságot vett ki. Mint írták, „a rektor asszony az évek során felgyülemlett, ki nem vett szabadságára, valamint egészségi állapotára való tekintettel kérte, hogy a megbízatásából hátra levő időt szabadságon tölthesse. Kérését Dr. Beer Miklós, aki váci megyéspüspökként a Főiskola fenntartója, valamint a mindenkori rektor munkáltatója, elfogadta”.

Erdő Mária hivatalosan tehát továbbra is az iskola rektora, ám az intézmény vezetését – mint megírtuk ­– helyettese látja el. A rektori szék betöltésére a fenntartó egy későbbi időpontban tesz közzé pályázatot a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint. Hozzátették: Erdő Mária ellen nincs és nem is volt szabálytalanságok miatt indított eljárás. Ezt persze mi sem állítottuk, mint cikkünkben is szerepel, a bírósági ügyek sem személyesen Erdő Mária ellen indultak, a jelenleg is zajló munkaügyi perekben tanúként idézték be a rektort.