Németország;SPD;Martin Schulz;

2017-02-01 10:03:00

Martin Schulz vonzza az embereket

Egyre többen és többen kérik tagfelvételüket a német szociáldemokratákhoz, amióta Sigmar Gabriel bejelentette: lemond a kancellárjelöltségről és a pártelnökségről is Martin Schulz volt európai parlamenti elnök javára.

 Az elmúlt hét nap folyamán összesen 2000-en csatlakoztak az SPD-hez, miközben átlagban havonta ezren kérik felvételüket. Csak hétfőn 937 internetes belépést regisztráltak – írja a Spiegel. Január 24. óta, amikor Gabriel bejelentette nagy döntését, összesen 1760-an léptek be az SPD honlapján keresztül. A párt szóvivője elmondta azt is, hogy január folyamán 2656 új tagjuk lett a szociáldemokratáknak.

Az új tagok mintegy negyede Észak-Rajna-Vesztfália tartományból érkezett, azaz a pártelnökség által vasárnap megválasztott kancellárjelölt, Martin Schulz szűkebb pátriájából. Az SPD tartományi szóvivőjének közlése szerint míg egy átlagos héten 200-an lépnek be a pártba, legutóbb egyetlen hét alatt félezren. Közölte továbbá, hogy Donald Trump tavalyi megválasztása óta is érezhetően nőtt azok száma, akik az SPD-hez kívánnak csatlakozni, de Gabriel bejelentése óta szinte példátlan az emelkedés.

A szociáldemokraták számára igen fontos új tagok toborzása, hiszen más nagy pártokhoz hasonlóan magasabb a kilépők száma a belépőknél. Csak 2016-ban 10 ezerrel apadt a párt létszáma. 1990-ban még 940 ezer tagja volt az SPD-nek, ma már csak 435 ezer. Oskar Niedermayer német politológus szerint a csökkenés fő oka az elöregedés. Az SPD tagok átlagosan 50-60 év közöttiek.