Mit mondott Selmeczi Gabriella az elszámoltatásról 2012-ben?

Publikálás dátuma
2017.02.02. 07:23

Az MSZP-kormány hajtotta végre a Malév esetében az elmúlt húsz év talán legelbaltázottabb privatizációját, és rossz döntéseiket még rosszabbakkal tetézték. A Malév válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége. A felelősség kérdését az elszámoltatási kormánybiztos feljelentései nyomán indult büntetőeljárások fogják rendezni.

Szerző

Druzsba

Горячий привет президенту России, Владимиру Владимировичу Путину! Már vártuk, hogy a Miniszterelnökség átküldje a hasonló alkalmakkor Nyikita Szergejevics Hruscsov és Leonyid Iljics Brezsnyev idején szokásban volt cirill betűs üdvözletet, amelyet majd minden lapnak az első oldalon kell közölnie. Egyelőre nem jött. Talán, ha minden így megy, majd legközelebb. Ó, azok a 60-as, 70-es évek! A miniszterelnök úr boldog gyermekkora, ahová nem egyedül akar visszatérni, hanem vinné magával az egész országot.

Az ország azonban makacsul húzódozik, a gazdasági kapcsolatok pedig éppenséggel nem indokolják az év elején immár rendszeres csúcstalálkozókat. Hiába hirdetett a magyar kormány keleti nyitást, a folyamatok sokkal inkább keleti zárásra utalnak. A kétoldalú forgalom, mint azt a budapesti orosz kereskedelmi képviselet vezetője egy interjújában igen tapintatosan megfogalmazta, „lejtőn van”. 2008-ban, azaz a Brüsszelnek „elvtelenül lefekvő” Gyurcsány-kormány idején még 13 milliárd dollárt tett ki, többet, mint a szovjet időkben. 2015-re ez kevesebb, mint a felére, 5,4 milliárd dollárra csökkent és a tendencia 2016-ban sem fordult meg. Szijjártó Péter a minap irdatlan számokkal dobálózva az EU által bevezetett gazdasági szankciókra próbálta hárítani a felelősséget. Ezzel szemben az igazság az, hogy nem annyira a magyar kivitel, mint inkább az Oroszországból érkező import omlott össze. Egyszerűen sokkal kevesebb energiahordozót importálunk, aminek semmi köze a leginkább a magyar mezőgazdasági kivitelt akadályozó szankciókhoz – amelyeket mellesleg nem az EU, hanem éppen hogy Oroszország vezetett be.

Az egész szankciósdi a Krím-félsziget megszállásával kezdődött: egy nagyhatalom katonai túlerejét kihasználva, az általa is aláírt nemzetközi, illetve kétoldalú szerződéseket felrúgva elvette szomszédja területét. Ez, ha sikerül szétverni az Európai Uniót és az USA tényleg leveszi a kezét az öreg kontinensről, aligha fog megállni Ukrajnánál. Amennyiben a történelemből bármire lehet következtetni, Magyarország nem a nyertese lesz ennek a folyamatnak. Vagyis a magyarok stratégiai érdeke az EU és a NATO egyben tartása, illetve az orosz terjeszkedés megállítása, amíg még lehet. Mellesleg, a magyar Gripenek és lövészek baltikumi szolgálata, a pápai légibázis fenntartása vagy az amerikai nehézfegyverzet tartós befogadása arra utal, hogy az Orbán-kormány bizonyos értelemben tisztában van a veszélyekkel, és teljesíti a nyugati partnereknél vállalt biztonsági feladatok minimumát.

De ha se gazdasági, se biztonsági érdekek nem indokolják, honnan ez a fene nagy barátság? A magyarázat a közös demokrácia-felfogásban keresendő. Putyin és Orbán ugyanúgy értelmezi a saját helyzetét: ha egyszer megnyerte a választást, azzal örökre övé a politikai hatalom, amelyet minden ellenőrzés vagy ellensúly nélkül akar gyakorolni. Érthető, úgy a legegyszerűbb, legjövedelmezőbb és a legélvezetesebb. Igazán bosszantó, hogy Magyarország a nyugati szövetség része, ahol állandóan bizonyos közös értékekre, például a hatalmi ágak szétválasztásának követelményére, sajtószabadságra, meg holmi emberi jogokra hivatkoznak.

Magyarországnak és Oroszországnak nem egymással van bajuk. A probléma a vezetőikből fakad. Nélkülük sokkal erősebb lenne a barátság.

Druzsba

Горячий привет президенту России, Владимиру Владимировичу Путину! Már vártuk, hogy a Miniszterelnökség átküldje a hasonló alkalmakkor Nyikita Szergejevics Hruscsov és Leonyid Iljics Brezsnyev idején szokásban volt cirill betűs üdvözletet, amelyet majd minden lapnak az első oldalon kell közölnie. Egyelőre nem jött. Talán, ha minden így megy, majd legközelebb. Ó, azok a 60-as, 70-es évek! A miniszterelnök úr boldog gyermekkora, ahová nem egyedül akar visszatérni, hanem vinné magával az egész országot.

Az ország azonban makacsul húzódozik, a gazdasági kapcsolatok pedig éppenséggel nem indokolják az év elején immár rendszeres csúcstalálkozókat. Hiába hirdetett a magyar kormány keleti nyitást, a folyamatok sokkal inkább keleti zárásra utalnak. A kétoldalú forgalom, mint azt a budapesti orosz kereskedelmi képviselet vezetője egy interjújában igen tapintatosan megfogalmazta, „lejtőn van”. 2008-ban, azaz a Brüsszelnek „elvtelenül lefekvő” Gyurcsány-kormány idején még 13 milliárd dollárt tett ki, többet, mint a szovjet időkben. 2015-re ez kevesebb, mint a felére, 5,4 milliárd dollárra csökkent és a tendencia 2016-ban sem fordult meg. Szijjártó Péter a minap irdatlan számokkal dobálózva az EU által bevezetett gazdasági szankciókra próbálta hárítani a felelősséget. Ezzel szemben az igazság az, hogy nem annyira a magyar kivitel, mint inkább az Oroszországból érkező import omlott össze. Egyszerűen sokkal kevesebb energiahordozót importálunk, aminek semmi köze a leginkább a magyar mezőgazdasági kivitelt akadályozó szankciókhoz – amelyeket mellesleg nem az EU, hanem éppen hogy Oroszország vezetett be.

Az egész szankciósdi a Krím-félsziget megszállásával kezdődött: egy nagyhatalom katonai túlerejét kihasználva, az általa is aláírt nemzetközi, illetve kétoldalú szerződéseket felrúgva elvette szomszédja területét. Ez, ha sikerül szétverni az Európai Uniót és az USA tényleg leveszi a kezét az öreg kontinensről, aligha fog megállni Ukrajnánál. Amennyiben a történelemből bármire lehet következtetni, Magyarország nem a nyertese lesz ennek a folyamatnak. Vagyis a magyarok stratégiai érdeke az EU és a NATO egyben tartása, illetve az orosz terjeszkedés megállítása, amíg még lehet. Mellesleg, a magyar Gripenek és lövészek baltikumi szolgálata, a pápai légibázis fenntartása vagy az amerikai nehézfegyverzet tartós befogadása arra utal, hogy az Orbán-kormány bizonyos értelemben tisztában van a veszélyekkel, és teljesíti a nyugati partnereknél vállalt biztonsági feladatok minimumát.

De ha se gazdasági, se biztonsági érdekek nem indokolják, honnan ez a fene nagy barátság? A magyarázat a közös demokrácia-felfogásban keresendő. Putyin és Orbán ugyanúgy értelmezi a saját helyzetét: ha egyszer megnyerte a választást, azzal örökre övé a politikai hatalom, amelyet minden ellenőrzés vagy ellensúly nélkül akar gyakorolni. Érthető, úgy a legegyszerűbb, legjövedelmezőbb és a legélvezetesebb. Igazán bosszantó, hogy Magyarország a nyugati szövetség része, ahol állandóan bizonyos közös értékekre, például a hatalmi ágak szétválasztásának követelményére, sajtószabadságra, meg holmi emberi jogokra hivatkoznak.

Magyarországnak és Oroszországnak nem egymással van bajuk. A probléma a vezetőikből fakad. Nélkülük sokkal erősebb lenne a barátság.